Jim Drake interjú 007


2007.04.01

A Balatonon - Magyar vitorla+Starboard

Készül az interjú

Így fogd a bumot

A Dunai vízi karneválon a szörfösökre várva

A mérnök magyaráz 1.

A mérnök magyaráz 2.

Készül az interjú a Petőfi Rádiónak

Jim Drake..

  • Közel 40 éve szörfözik, ő az aki a leghosszabb ideje űzi ezt a sportot.

  • Repülőmérnök, az abszolút sebességi rekordot felállító X-15 sugárhajtású repülőgép terveinek szellemi atyja

  • A szörföt megelőzően a Kiteszörf megalkotásán is gondolkodott

  • Az egyik legnagyobb szörfgyártó cég ötletadója.

  • A windszörf feltalálója.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Jim Drake-et, a szörf feltalálóját személyesen is ismerhetem. Magyar származású barátjának unszolására néhány éve hazánkba látogatott, ahol többek között végignézte a Dunán megrendezett szörfös felvonulást, ellátogatott a Balatonra és részt vett a tiszteletére rendezett gardenpartyn. Jim Drake egy olyan ember, akit már egy bizonyos szintű misztikum vesz körül, de ezt csak addig érezzük, amíg le nem ülünk vele egy asztalhoz és nem váltunk néhány szót egymással. Ekkor rájövünk, hogy akár saját nagyapánk is lehetne. (Talán annyi a különbség, hogy az utóbbi nem szörfözik több mint 40 éve.) Azt kívánom, kedves olvasó, hogy az interjút olvasva Te is a rokonodnak érezd, és ne pedig a szörf feltalálójának.

Gondoltad volna 1967.-ben, mikor megtetted az első métereket a frissen épített windsurfereddel, hogy egy napon szörfösök milliói siklanak majd a te általad feltalált eszközzel?

Ezt a kérdést egy bizonyos Hoyle Sweitzer (lásd keretes írásunkat) is feltette abban az időben. A pontos kérdés arra vonatkozott, hogy az általam kitalált szörfre milyen potenciális piaci keresletet becsülnék. Akkor azt a választ adtam neki, hogy két eset lehetséges. Megeshet, hogy a szerkezet furcsa természeténél fogva nem lehet túl nagy érdeklődésre számítani: kit érdekelne egy olyan vitorlás, melynek a vitorlája nem áll meg önmagában, utasa pedig vízben tölti idejének legnagyobb részét? De az is lehet, hogy olyan népszerűségre tesz szert mint a síelés, mellyel számos ponton hasonlóságot mutat, hiszen gyors, szabad levegőn űzhető, egyéni és mégis közösségi sport, továbbá hideg, nedves és drága.

Az alapötlet nagyon egyszerűnek tűnik, hiszen csupán egy szörfdeszkáról és egy hozzá csatolt vitorláról van szó. Mindkét eszköz már nagyon rég óta létezett, mégis furcsa, hogy egészen 1967-ig kellet várnunk, hogy egy repülőmérnök elgondolkozzon rajta, hogy mi lenne ha a kettőt összecsatolná? Felmerül bennem a kérdés, vajon egy repülőmérnök agya kell egy ilyen egyszerű eszköz feltalálásához is, vagy csak a véletlen műve hogy végül te lettél a széllovaglás szellemi atyja?

Az innovációhoz mindig kell egy kis szerencse is, de általában meg kell várni, hogy ahhoz meglegyenek a megfelelő feltételek. A windszörf esetében az alacsony tömegű hab a deszka belsejében, az üvegszál erősítésű műanyag pedig annak a felületén, az epoxy az árbócban, a vízálló műanyag vitorlavászon, mind rendelkezésre kellett hogy álljanak a találmány megépítéséhez. A fa és a hagyományos vitorlavászon túl nehéznek bizonyultak volna.

A te neved fémjelzi a világ leggyorsabb repülőgépének, az X-15-nek 1954-ben elkészített terveit. Érdekes egybeesés, hogy az X-15 1967-ben állította fel a mai napig megdöntetlen abszolút sebességi rekordot (6,7 Mach), pont abban az évben, mikor a furcsa, de a repülőgéphez képest rendkívül egyszerű, széllel hajtott szerkezeteddel megtetted az első métereket a vízen. Meg tudod mondani, minek örültél jobban? Az X-15 sikerének, vagy a windszörffel megtett első métereknek?

Nem érzem úgy, hogy az X-15 sikere az én nevemhez fűződik. A terveken egy egész tervezőgárda, pilóták, és szakértők hada dolgozott, ők segítettek véglegesíteni azt a vázlattervet, mellyel korábban megnyertem az USAF/NASA pályázatát, és az sem igaz, hogy a korábbi pályázati anyag elkészítése csak az én nevemhez fűződne. A siker persze fontos volt nekem, hiszen rengeteg munkám volt benne. Ami pedig a vízen megtett első métereket illeti, nos, azt teljesen másképpen éltem át. A kezdeti próbálkozások okozta kudarc után később boldog voltam, hogy végül is működött, nagyjából úgy, ahogy elképzeltem.

Hogy kezdtél el gondolkozni a találmányon?

Egyik kollégámmal és közeli barátommal, Fred Payne-el, akivel rengeteget vízisíeltünk együtt, azon kezdtünk el gondolkodni, hogy miként mellőzhetnénk a motorcsónakot, hogy a szél erejével húzassuk magunkat. A felvetésből végül 1962-ben egy igen hosszú beszélgetés kerekedett.

Az első windszörf mégis kicsit másképpen nézett ki..

Valóban, a szörftest alapját egy tandem hullámlovas deszka alkotta, hossza körülbelül 330 cm, szélessége 75 cm, vastagsága pedig 11 cm volt. A vitorla teljesen háromszög alakú volt, három rövid latnival láttam el a kilépő élnél, egyet tettem a vitorla aljára és az egészet egy üreges 420 cm-s üvegszál árbocra húztam fel. A vitorlát sárga csíkok díszítették, ezért azt Robert Stevenson 1957 –ben bemutatott filmje után Old Yellerneknek neveztem el.

Milyen élményekkel zárult az első nap a Windsurferrel? Minden könnyen és egyszerűen ment?

Az első nap egy teljes csőd volt. Otthon felejtettem a szkeget, ami nélkül a deszka túl instabillá vált egy kezdő számára. Nem gondoltam arra sem, hogy szükség lesz felhúzókötélre, amivel a vitorlát ki tudtam volna húzni a vízből, miközben a deszkán egyensúlyozok. Szerencsére sekély vízben próbálkoztam és egy barátom, Steve Brussard, aki eljött, hogy készítsen néhány fényképet rólam, tudott segíteni a vitorla kiemelésében. Miután megtettem néhány métert, leestem a szörfről és az egészet kezdhettük elölről, így ezen a napon Steve egy képet sem tudott készíteni a szerkezetről, hiszen végig szükségem volt a segítségére.

2003 decemberében Finian Maynard szörfjével új sebességi rekordot állított fel, így hivatalosan is újra a találmányod számít a leggyorsabb széllel hajtott vízi járműnek. Gondoltad volna valaha, hogy két sebességi rekord is fűződik az általad tervezett / kitalált járművekhez?

Egészen biztos voltam abban, hogy az X-15-el rekordot fogunk dönteni, de soha nem mertem volna megjósolni, hogy milyen széllel hajtott vízi eszköz számít majd a leggyorsabbnak.

A Windsurfer megtervezésekor gondoltál arra, hogy egyszer majd a megsiklás lesz a fő cél és nem vízkiszorításos elven haladnak majd vele?

Ahogy korábban említettem, az eredeti ötlet a vízisí széllel történő meghajtása volt, és a vízisí siklásra van tervezve, de az is igaz, hogy a windsurfer létrehozásakor nem gondoltam volna, hogy néhány évtizeddel később majd a siklás fog dominálni a tervezési célok között. Azt hiszem a jövőbeli trend a gyengébb szélben való gyors haladásra tervezett szörföknek kedvez majd, mivel erősebb szélhez ritkábban van szerencsénk. Érdemes megnézni a Starboard Serenityt, valami ilyesmire gondolok.

Holye Schweitzer
1967.-ben még Jim Drake barátja, később üzlettársa. Néhány év múlva már alperesi és felperesi viszonyban álltak egymással. Történt ugyanis, hogy Jim 1967 Júl. 4.-én az Amerikai Függetlenség napján kipróbálta a szerkezetet, néhány óra után már elfogadhatóan tudta azt használni, és meglátta benne az üzleti lehetőséget. Meg is alapították közös cégüket, melyben Hoyle a könyörtelen üzletember, Jim pedig egy túlzottan jóhiszemű feltaláló szerepét játszotta.
A ma ismert szörf feltalálója és az első szerkezet elkészítője Jim Drake, míg a licencjogot Hoyle Schweitzer szerezte meg és birtokolta több mint 20 éven ét. Az úgy még a bíróságot is megjárta, de Jim Drake elvesztette a pert.
Kétségtelen, hogy eleinte Hoyle elkötelezettsége és hite kellett ahhoz hogy a szörf eljusson a tömegekhez, de később konoksága, szívóssága behatárolta a windszörf további fejlődését. Míg a hawaii széllovasok saját építésű funboardjaikkal már nagyokat ugrattak a hullámokon, a Windsurfer egészen 1983-ig mindig ugyanúgy nézett ki mint ahogy azt hosszú évekkel azelőtt Jim kitalálta.
A két korábbi jóbarát mára már fátylat borított a történtekre.

1987-ig Holye Sweitzer kezében volt a találmány szabadalma. Szerinted ez fékezte a szörf fejlődését?

A szabadalom által biztosított monopólium mindig gátolta a fejlődést. Szerencsére Hoyle később eladta a licencet, bár igen sok pénzt kért érte. Véleményem szerint a szörf populárissá válása után Hoyle szabadalma visszatartotta fejlődést.

Próbáltad meggyőzni, hogy idővel fejlessze az eredeti típust?

Ő volt az, aki a leginkább érdekelt volt a fejlesztésben. Nekem megvolt a jól fizető, biztos munkahelyem.

Ha már szóba jött a fejlesztés. Mit gondolsz az új RS:X osztályról?

Korábban sokat lobbiztál amellett, hogy az elavult Mistral OD helyét egy új, modernebb szörf vegye át az olimpián. Elégedett vagy a végeredménnyel?

Az RS:X csalódást okozott számomra. Nehéz, lassú és drága. Az egyetlen jó dolog, ami mellette szól, hogy az RS:X nem Mistral Onde-Design, habár az utóbbi 20 éve, a maga idejében kiváló modellnek számított.

Még mindig támogatod ötleteiddel a windszörf – ipart, besegítesz a Kutatás / Fejlesztés területén?

Igen, elsősorban a Starboardnak és Sven Rasmussennek – aki az utóbbi időben közeli barátommá vált – nyújtok segítséget.

Mi a véleményed a kiteszörfről? Végül is mi az oka annak, hogy nem a széllel hajtott vízisít, hanem a windszörföt találtad fel?

Azt gondolom hogy a kitesurf hamarosan ugyanolyan populáris lesz, mint a windszörf, amint sikerül két nagy hibáját kiküszöbölni. Jelenleg a kitesurf nagyon veszélyes és drága is, a vékony anyag ugyanis gyorsan elhasználódik és könnyen elszakadhat. Eljön majd a nap, hogy mindkét hibára megszületik a megoldás. De nem csak ez szól a kitesurf mellett, hanem az is, hogy véleményem szerint a kite meg fogja szerezni a sebességi rekordot Finiantól, aki jelenleg szörffel birtokolja azt. A jelenlegi aerodinamikai és hidrodinamikai elvek legalábbis ezt támasztják alá.
Ahogy már korábban említettem, eleinte a kiteszörfhöz közelebbinek mondható szerkezet ötletén kezdtünk el Fred Payne barátommal gondolkodni. Később – és ez talán a véletlen műve – számításba véve, hogy túl nagy az az erő, ami arra megy el, hogy az ernyő a levegőben tartsa magát, a szörf mellett döntöttem, ahol a szörfdeszka tartja a víz felett a rigget.

A kiteszörf mégis elterjedt 20.-század elejére. Te már kipróbáltad?

Igen, de nagyon nem ment nekem.

Szörfözni szoktál manapság, és ha igen merre, milyen felszereléssel?

Igen, mikor van időm, vízre szállok, de sajnos ritkábban mint szeretnék. A kedvenc hajóim, talán nem meglepő, a Starboardnál készülnek: iSonic 135, Formula 161, Serenity és Gemini. A legkisebb vitorlám 4,5 m2, a legnagyobb pedig 8.0 m2, de ez utóbbi általában nagyon nagy nekem. A vitorlamárkákat illetően már nem vagyok annyira következetes, van Sailworks, Ezzy, Maui Sails, Tushingham vitorlám is.

Mikor szörfözöl, gondolkozol néha azon, hogy ezt a járművet te fedezted fel?

Néha igen, és örömmel tölt el, ha belegondolok hogy a szörfözés másoknak is mekkora örömöt nyújt.

Szörföztél már a Balatonon?

Nem, de nagyon szeretnék. Néhány éve, magyarországi látogatásom során majdnem vízre szálltam, de akkor sajnos nem volt rá időm.

Tervezed, hogy újra látogatást teszel Magyarországon?

Igen, talán 2008 nyarán újra ellátogatunk az országba Magyar származású barátainkkal.

Egy kérdés még nagyon kínálja magát! Az interjú elején említetted, hogy nagy hajtásban vagy, dolgozol egy határidős projekten. Ha nem titok, szeretném megtudni mi az. Csak nem egy új, rendkívül gyors közlekedési eszköz feltalálásán fáradozol?

Szó sincs titokról. Elsősorban egy olyan szörfdeszka-forma kialakításával vagyok elfoglalva, mely ugyanolyan gyors, mint a formula, vagy a szlalom deszkák, de akkor sem számít lassúnak, ha kijön a siklásból. A projekt a Mercury fantázianevet kapta, várhatóan a jövő évben jelenik majd meg a piacon.
Másodsorban pedig olyan deszka és vitorla – formák kialakításán dolgozom, melyek jól dolgoznak nagyon kis szélben, vagy akár szélcsendben is. Ennek az elképzelésnek az a lényege, hogy úgy növelje a szörf népszerűségét, ahogy azt a 80-as években tapasztalhattuk.

Köszönöm szépen!

Kapcsolódó cikkek:

Interjú a szörf feltalálójával: Jim Drake-el - Petőfi Rádió -

2003. júl. 28.

Jim Drake, a szörf atyja Magyarországon!

2003. jún. 18.

A szörfözés úttörői 1. -

2002. júl. 2.

Matto

Fotók: Banditos.hu
(Köszönet Kónya Zolinak és Csík Bercinek)
 


F2 Axxis Most csak 155.000 Ft

Cimkék

Jim Drake    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








73457
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021