Jim Drake, a szörf atyja Magyarországon!


2003.06.19

Ezen a hétvégén érkezik Magyarországra Jim Drake, aki a világon a leghosszabb ideje, közel 36 éve él a sportnak. Természetesen ehhez az kellett, hogy ő legyen az első, aki széllel hajtott szörfre áll. Az ötlet 1962 ben támadt az amerikai repülőmérnök fejében, a megvalósításra 1967ben került sor. A szörf megépítésében hullámlovas barátja, Hoyle Schweitzer segített, az elkészült remekművet Windsurfer névre keresztelték, és végül erre is kérte ki Hoyle a szabadalmat.

Az első nap tragikomikusra sikerült, mivel a nagy feltaláló otthon felejtette a szkeget és a felhúzókötelet. A második nap azonban már nem feledkezett meg eme fontos alkatrészekről sem és a világon elsőként szél-szörfözött a kaliforniai Jamaica Bay kék vizén...

Jim Drake azonban nem csak a szörf feltalálásáról híres! 1954 ben megtervezte az X15 névre keresztelt sugárhajtású repülőgépet, mely felállította a máig megdöntetlen sebességi rekordot (6.7 Mach), érdekes módon pont a szörf feltalálásának évében, 1967.-ben.

Ezen a hétvégén tehát összefuthatunk ezzel az úrral, aki szemtanúja lesz a dunai vízi karnevál keretében rendezett

dunai szörfözésnek. A randevú időpontja: szombat délután 4 óra Budapest, valahol a Margit híd és a Lánchíd között.

( Nem hivatalos forrásból: Jim Drake-t a HÓFEHÉRKE nevű hajóval a SZÉCHENY LÁNCHÍD pesti hídfőjétől viszik az esemény megtekintésére ! )

Kapcsolódó cikkek:

:: A szörfözés úttörői 1. - Jim Drake és Hoyle Schweitzer (2002)
:: Képek a Dunai Szörfözésről (2002)



Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








31092
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz