Volvo Galéria Windsurf Sebességi Magyar Bajnokság


2013.04.30

Tóth Etre és a szakadt vitorlás vitorlás:)

Ifj. Tóth Etre - Airjibe

Volvók kiállítva

A TandTsport bázis

2013 április 27-28. // Velencei tó – Gárdony – Petrocelli Beach

„Hánykódnak a hajók,
Süllyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg”

És valóban komoly gondokkal küszködtek az erős dél-nyugati szélben vitorlázó barátaink.
Hála istennek, parádés szélben került megrendezésre az idei első a magyar bajnoki szörf verseny. Profi és amatőr versenyzők egyaránt nagy elszántsággal szálltak vízre, hogy kiakasszák a max.-sebesség mérésére beállított GPS készülékeket.

Örömmel tapasztaltuk, hogy a vízen és a szárazföldön egyaránt pezsgő versenyláz és hangulat uralkodott, képviseltette magát a hazai szörfös élet meghatározó bázisa.

A verseny névadó főszponzora a Volvo Galéria, aki kiállított autóival már a parton jelezte a sebesség és dinamika központi szerepét ezen a hétvégén, amit csak fokozott a tandtsport által bemutatott Fanatic, North Sails és Point7 szörfdeszka és vitorla kollekció.

Az első versenynapon – szombaton – a 11.00 órakor kiadott rajtolási engedély után több mint 30 versenyző vágott neki a Velencei tó habjainak, hogy a 10 másodperc időtartamra számított legnagyobb végsebességre tegyen szert. Sokat ostromolták a 60km/h végsebességi határ átlépését, de ezen a napon ez senkinek sem sikerült. A profi és amatőr mezőny első napi végeredménye a legjobb három pozícióban a következőképpen alakult:

Profik

1 Tóth Etre 58,708
2 Varga Gábor 58,019
3 Molnár Ákos 57,844

Amatőrök

1 Koppa Pál 58,136
2 Marosi Gábor 55,952
3 Ambrus Ferenc 53,14

A lendületes kezdés után a versenyzők és szurkolók feszülten várták a vasárnap délelőttjét, mivel az előrejelzések erősebb szelet jósoltak erre az időszakra.
A jóslat be is teljesedett, többször söpört végig a tavon kimondottan erős lefújás és ennek megfelelően az eredmények is javultak, azonban a hullámos „choppy” vízen nehéz volt a közel 60km/h sebességgel repülő deszkák kontrollálása, több kimondottan komoly esés fűszerezte a versenyt.

A profik számára egyértelművé vált, hogy az áhított 60km/h végsebesség átlépéséhez minél simább víztükör fellelése szükséges. A mezőny egyre feljebb kreuzolt, abba az irányba ahol a szél megérkezett a tó felszínére. Megkezdődött a titkos nádas öblök és kikötők simavizének beszörfözése, az ott horgászók kimondott bánatára.
Mindeközben a bázis parton pihenőket a freestyle szörfösök szórakoztatták látványos trükkökkel.

A profi és amatőr mezőny második napi végeredménye a legjobb három pozícióban a következőképpen alakult:

Profik

1 Tóth Etre 60,257
2 Glofák Olivér 59,151
3 Varga Gábor 58,019

Amatőrök

1 Koppa Pál 58,136
2 Marosi Gábor 55,952
3 Kis Norbert 54,742

Úgy érezzük igazi szezonnyitó hétvége volt ez a magyar szörfös életben. Szeretnénk még egyszer köszönetet mondani támogatóinknak, elsősorban névadó főszponzorunknak a Volvo Galéria autó szalonnak!

A teljes eredménylista letölthető innen >>



tandtsport windsurfing team


Cimkék

speed     Varga Gábor    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








99899
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz