Szörfözés az Amazonason - Pororoca: az örökkévalóság hulláma

Minden hullámlovas legnagyobb álma, hogy egyetlen, végtelen hullámon szörfözzön. A brazíliai Picuruta Salazar számára ez az álom valósággá vált. Pororoca – így hívják azt a folyással ellentétes irányú szökőárat, amely csaknem négy méteres hullámot gerjeszt az Amazonas folyamának ütközve. A brazil szörfprofi harminchét (!) percen át lovagolta meg a Pororocát, miközben több mint tizenkét kilométert haladt felfelé a világ leghosszabb folyóján.

A Pororoca – ami indiánul nagyjából annyit jelent, hogy „nagy, romboló zaj” – egyszeri természeti jelenség, amely tavasszal, telihold idején jelentkezik Brazília atlanti partvidékén, és óriási területeket borít be vízzel. Az esős évszak beköszöntével, a telihold nyugatra vándorlásának idején óriási robaj – poroc-poroc, ahogyan a tupi indiánok nevezik – hallatszik az óriásfolyó torkolatától. Az agresszív hullám akkor születik, amikor az Atlanti-óceán áradása szembetalálkozik az óceánba torkolló Amazonas folyamával. Az óceán ereje tizenhárom kilométer mélyre hatol a szárazföld belsejébe, ezzel egy azonos hosszúságú hullámot képezve. Az óceán pusztító őrjöngése akár meg fordíthatja egy ideig a kisebb ágak folyásirányát, hiszen az ingadozás a tizenegy métert is elérheti! A fent ábrázolt, naponta mindössze negyvenöt percig tartó jelenség idén a világ legjobb hullámlovasait vonzotta a brazil őserdőbe, így Carlos Burle-t, Eraldo Guieros-t, Picuruta Salazart és az ausztrál „bigwave” legendát, Ross Clarke-Jones-t.

Az amazonasi őslakosokat leszámítva – akik kenuikkal évtizedek óta, évről-évre betörik Pororoca hullámát – a hullámlovaglásnak eme formája igencsak gyerekcipőben jár errefelé. Először 1997-ben jelentek meg az első modernkori szörfösök a helyen, akik hetvenkét órán át kutattak a hullám után az Amazonas árterének útvesztőjében: sikertelenül. 1998-ben végre sikerült meglovagolni Pororocát Guama helység környékén, de ez csak másfél méter magas hullám volt, és nem alkotott egységes, hosszú hullámvonalat. A kormányzat turisztikai bevételi lehetőséget látott a dologban, így kerülhetett sor 1999 márciusában az első Nemzeti Pororoca Szörfbajnokságra. A versenyre meghívás útján érkezett a nyolc résztvevő, akik párokban mérték össze tudásukat. A győztes Ricardo Tatui lett, aki aztán 2001-ben is győzni tudott.

Az „igazi”, négy méter magas és tizenhárom kilométer hosszú Pororocára azonban továbbra sem leltek rá, így a hajóvadászat tovább folytatódott az Amazonasban elterülő Marajo és Caviana szigetek környékén. A kutatás óriási kockázattal járt, miután az Amazonas-torkolatnak számos feltérképezetlen csatornája van, ezek között bújt meg a „Pororoca fészke” elnevezésű vékony, az óceánba ömlő csatorna. Noelio Sobrino, Nil Faria és Chico Pine végül 2000-ben jutott el a Pororoca szülőhelyére. A hatalmas fákkal szegélyezett, magas partszakasznak köszönhetően a csatorna igen szélvédett, ezért tiszta, három-négy méteres hullámok emelkedhetnek zavartalanul a magasba. Az Amazonas vízgyűjtő területe több mint ezer ágból táplálkozik, a folyó főága óránként ötszázmillió köbméter vizet szállít az óceán irányába. A vízgyűjtő terület kiterjedése 2.5 millió négyzetkilométer, ez Dél-Amerika csaknem felét jelenti. A tájékozódás azért is igen nehéz volt a kutakodó szörfösök számára, mert a terület arca folyamatosan változik; új ágak keletkeznek, majd tűnnek el. A víz színe is folyamatosan változik az iszapos barnától, a kristálykéken át a Rio Negro koromfekete színéig.

A Pororoca igazi erejét jól példázzák a felborult, elsüllyedt hajók és csónakok, a partmentéről elsodort óriáspálmák és más hatalmas úszó farönkök, amelyeket kerülgetnie kell a szörfösöknek. A különös hullám iránt Jacques Cousteau is érdeklődött, de még ő is pórul járt, amikor le akarta filmezni azt: a hullám az expedíció felszerelésének többségét elsodorta. A Pororoca érkeztét sötét viharfelhők és élénk esőzés előzi meg, van aki „horizontális tornádónak” hívja a jelenséget, amint végigsöpör az esőerdő folyóágain. A jelenség ugyan nem egyedülálló a világon, de a Pororoca a leghosszabb, legagresszívabb és legnagyobb szökőárhullám. A kínai Quatangon, az angliai Servern folyón szintén fellép ez a jelenség. (Leleményes szörfösök a természeti jelenséget, mesterségesen idézik elő Alaszkában úgy, hogy dinamittal óriási darabokat robbantanak le a partmenti jégfalakból és a lezúduló jég által keltett hullámot lovagolják meg!)

A vadregényes körülmények mellett, magát a hullámot is nehezebb meglovagolni, hiszen édesvízről van szó, amely kevésbé tartja felszínen a szörfdeszkát, ráadásul a hullám intenzitása is változik. Extra vastagságú deszkák esetén is folyamatosan dolgoznia kell a lovasnak, hogy megfelelő felhajtó erőt érjen el. További kockázatot jelent a folyó hordaléka, amelyet a hullám magával hoz, és egy-egy farönk akár agyon is csaphatja az embert. A fentieket halálos ragadozók egész sora tetézi – aligátorok, anakondák, piranhák lesnek a bátor hullámlovasokra. Na meg a végzetes candiru. A rettegett apró halfajta az emberi pénisz húgycsövébe fúrja be magát, ezzel óriási fájdalmat okozva. A tüskés uszonyú apró hal eltávolítása többnyire a nemi szerv amputációjával jár…

Mindez nem lankasztotta az idén résztvevő versenyzők harci kedvét sem. 1998-ban csak néhány százan voltak kíváncsiak az eseményre, de 2001-ben már 10.000 néző bámészkodott a partmenti fák közül. A közeli, Sao Domingo de Campim nevű falucska kezdetben nem volt felkészülve a látogatóseregre és még a verseny vége előtt minden élelem és ital elfogyott. A helyzet mára javult és az állam segítségével betonút is épül, ami összeköti a helységet az autópályával.
2003-ban már főszponzora is volt a versenynek – „Reb Bull – Surfing the Amazon” volt az esemény hivatalos elnevezése – és március 17-23. között rendezték meg. A negyven kilométeres sebességgel rohanó Pororocát jet-ski nélkül lehetetlenség elkapni, így a Jaws óriáshullámánál is alkalmazott „tow-in”, vagyis bevonatós módszert alkalmazták, hogy a szörfösök pont a jó pillanatban kapják el a hullámot. Gary Linden főrendező és a Red Bull logisztikai stábja háromszor is ellátogatott a helyszínre, mielőtt a verseny megrendezése mellett döntöttek volna. „Senki sem próbálkozott még itt a jet-skis módszerrel és félő volt, hogy mi is ugyanúgy fennakadunk a homokpadokon, mint elődeink vontatócsónakjai” – magyarázza Linden.

A két jet-skin kívül még egy huszonhét méteres hajót, két mentőcsónakot, négy kisebb alumíniumcsónakot és egy helikoptert állítottak szolgálatba a Red Bull logisztikusai. A karaván minden reggel a folyótorkolathoz vándorolt és itt várta a naponta negyvenöt percre betörő szökőárat. Tengeri viszonylatban egy-egy hullám meglovaglása nagyjából harminc másodpercig tart, itt viszont senki sem lepődött már meg négy-öt perces meneteken. Az azonban mindenkinek megakadt a torkán, amikor Picutura Salazar megszakítás nélkül harminchét (!) percen keresztül szörfözött a Pororocán úgy, hogy közben 12.2 kilométert tett meg felfelé az Amazonason! „Garantálni nem tudom ugyan, de szerintem ez világrekord. Nem hallottam még, hogy valaki ennyi időt töltött volna el egy hullámon!” – neveti a verseny főszervezője. (A megtett távolságot illetően már létezett egy tíz kilométeres világcsúcs, amelyet az angliai Servern folyón állítottak fel. Az időbeli rekord viszont a Pororocához kötődik: Marcelo Bibita longboardos 2001-ben húsz percet töltött el egy hullámon.)

Császár Zoltán
Fotó: Red Bull / Rick Werneck, / www.redbull-photofiles.com