Alberto Menegatti olasz szlalom-sztár hirtelen, váratlan halála mindenkit meglepett. Javában készült a 2015-ös szezonra, halála előtt 1 nappal még a Black Team-el edzett Tenerifén.
Alberto és a Point-7:
Alberto Menegatti a hazai pályán erős szlalomos volt (2008-2012 szlalom bajnok), de a PWA versenyeken nem volt korábban kiemelt szereplő.. Egycsapásra mégis világsztár lett a "szlalom-szakmában", ezt elsősorban a 2013-as évad első, koreai fordulóján elért első helyezésével érte el.
Amikor még "csak" Olaszországban volt sztár:
Korábban nem ért el ilyen eredményeket, a 2013-as PWA versenyen viszont meggyőzően dominált, ekkor látszott csak igazán, hogy bejött a Point-7 téli, csapatban edzős taktikája.
Alberto a szezon többi versenyén is nagyon jó eredményeket hozott, az utóbbi 10 év terminátorának, Antoine Albeau-nak is meggyűlt vele a baja, Alacatin már begyulladt izmokkal, betegen versenyzett, de így is megszerezte a második helyet, Sylt-ben pedig 3. lett, így a korábban alig ismert szlalom rider a világbajnokságon megszerezte Albeau után a 2. helyet.
Mi történt vele?
A tényeken már nem változtat, de a váratlan halálhírre mindenkiben a "mi történt vele" kérdés vetődött fel először. Alberto Menegattit szlalomos barátai - edzőtársai holtan találták tenerifei szállásán. Egyes hírek szerint természetes halált szenvedett, a vizsgálatok még tartanak. A pontos okot mi nem tudjuk.
Miért hagyta ki a 2014-es szezont?
A 2013-as szezon közepétől egyre komolyabb íngyulladásban szenvedett, az alacati versenyen a helyi bártendertől meg is kapta az "Ice Man" nevet, folyamatosan kapat tőle a jeget, hogy csökkentse a gyulladást és a fájdalmat. Hogy 2015-ben teljes erőbedobással, felépülve tudjon visszatérni, úgy döntött, hogy kihagyja a 2014-es szezont.
Az Ice Man Alacatiban - néhány méterrel Albeau után futott be:
Nyugodj békében Alberto Menegatti!
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...