Ricardo Campello Alvarez, a 2003-as év freestyle-világbajnoka!


2003.12.12
Klikk ide!!

Klikk ide!!

Klikk ide!!

Igazi ellenfele a kiszáradás

Minek neveznénk azt az embert, akinek csaknem egy hetet kell eltöltenie kórházban azért, mert windszörfözés közben teljesen elfelejtette, hogy nagy melegben néha enni, és főleg inni is kell valamit? Tényleg nem vicc, hogy Ricardo Campello – a fiatal szörfös generáció eddig legsikeresebb és legtehetségesebb képviselője – magas folyadékveszteség, tehát a kiszáradás veszélye miatt, egy hetet töltött el egy kórházban. Ez ma már a múlté, és a mindössze négy éve szörfdeszkára pattant brazil csodagyereknek mára igazán semmi oka a nyavalygásra…

Ricardo Campello Alvarez arcátlanul ügyes. Ugyanilyen arcátlanul menetelt tavaly, mindössze tizenhét évével célja, a freestyle-világbajnoki cím felé. Ebben az sem állíthatta meg, hogy a 2002-es év „Tó Királya” címért folyó verseny előtt, már a bemelegítéskor eltörte kislábujját. Az ominózus csont annyira szerencsétlenül törött el, hogy Ricardót egy egész szezon kihagyásának réme fenyegette, de végül mégiscsak indulhatott az első pontszerző versenyen, Gran Canaria szigetének legendás partján; Pozón. A freestyle-futamok során olyan kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott az apró brazil, hogy sokan értetlenségüknek adtak hangot, amikor a zsüri döntése alapján Ricardo „csak” a harmadik helyen végzett Matt Pritchard és Nik Baker után.
Aztán jött a következő kanári-állomás, Fuerteventura, ahol Campellót már csak barátja, - Fuerte tavalyi győztese – a szintén brazil Kauli Seadi tudta feltartóztatni, azt is csak rövid ideig tehette, mert az összesítés után ismét Ricardo bizonyult jobbnak. A következő freestyle-összecsapás a kanadai Magdalena-szigeteken volt kora ősszel, ahol Campellónak semmi sem jött össze, annál inkább a még regnáló „öregfiúknak”: Nik Baker győzött, Matt Pritchard és Josh Stone előtt.
A szemtelen zöldfülű már tavaly is végig vezette a világranglistát, olyan öreg fókák előtt, mint Vidar Jensen vagy éppen mentora, Josh Stone. (Campellót csak a Magdaléna-szigeteken nyújtott gyenge teljesítménye ütötte el 2002-ben, a világbajnoki címtől.) „A világkupában eddig példátlan módon lezuhant a mezőny versenyzőinek átlagéletkora. Minden sportágnak – előbb vagy utóbb – bekövetkezik a maga generációváltása, de olyanról még nem hallottam, hogy ez az új generáció egyből a világranglista élére került volna! Évekkel ezelőtt még én is ’új arcnak’ számítottam, ma már a húsz évesek is régi motorosok!” – értékeli a helyzetet Stone, aki négy évvel ezelőtt fedezte fel Ricardót a venezuelai El Yaque szigetén.

2002-ben nem, idén azonban sikerült Ricardónak az, amit már szinte mindenki borítékolt. A PWA internetes oldalán már olvasható a hír, hogy a 2003-as év profi freestyle világbajnoka nem más, mint a brazil Ricardo Campello. Tavaly is mindössze csak néhány pont választotta el a brazil kölyköt a bajnoki trófeától. December 2-9. között zajlott a Karib-szigeteken, egészen pontosan Bonaire-en az idei freestyle világbajnokság utolsó fordulója. A verseny végeredménye még meg sem volt, de a mindössze tizennyolc éves Campello már annyi pontot gyűjtött Bonaire-en, hogy előnye már a verseny végezete előtt két nappal behozhatatlannak bizonyult. Campellót a ranglistán a szintén brazil Kauli Seadi követi, a brit Robby Swift pedig a harmadik helyre szorult az utolsó versenyen nyújtott gyenge teljesítménye miatt.
A Campello további karrierjét illetően, jó ómen lehet az is, hogy pontosan ugyanazon a napon született, mint a tizenkétszeres világbajnok Björn Dunkerbeck. „Még nem vagyok olyan jó, de a világbajnoki győzelem a hullámok között biztos célom!” Ennyi önbizalom láttán mégiscsak mosolyog az újságíró, amikor arra a kérdésre, hogy internetes oldalán hány házassági ajánlatot kap, Ricardo talpig elvörösödik. Nemsokára bizonyosan hozzászokik ehhez is, végül is a kis Campello dél-amerikai…

Névjegy
Név: Ricardo Campello Alvarez
Vitorlaszám: V - 111
Született: 1985. 07. 16.
Születési hely: Rio de Janeiro, Brazília
Magasság: 178 cm
Súly: 63 kg
Lakóhely: Isla Margarita, Venezuela
Profi karrier kezdete: 2002
Szponzorok: JP Australia, Maui Fin Company, Neil Pryde

Eredmények amatőrként:
2001 – Margarita Hi-Winds Freestyle: 1. helyezés
2000 – Margarita Hi-Winds Freestyle: 1. helyezés
– Junior Aruba King of the Huts Freestyle: 1. helyezés
1999 – King of El Yaque: 1. helyezés
– Junior Aruba King of the Huts Freestyle: 1. helyezés

Császár Zoltán

Fotók: courtesy of PWA


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








69202
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
ION Neo Top 0.5 S/S

25 000 Ft

39 000 Ft

 ION Neo Top 0.5 S/S
Duotone Unit 2025

389 000 - 479 000 Ft

389 000 - 479 000 Ft

Duotone Unit 2025
Severne NCX 2023

245 000 - 315 000 Ft

367 000 - 415 000 Ft

Severne NCX 2023
Fanatic Blast 2023

359 000 - 539 000 Ft

730 000 - 994 000 Ft

Fanatic Blast 2023
Duotone E_Pace 2022/2023

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022/2023
Side deréktrapéz

39 900 - 59 000 Ft

69 000 Ft

Side deréktrapéz
Duotone S_Pace

210 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Severne Blade 2023

199 000 - 339 000 Ft

389 000 - 487 000 Ft

Severne Blade 2023
ION Icon deréktrapéz

99 000 Ft

167 600 Ft

ION Icon deréktrapéz