A PWA világkupa új-kaledóniai, utolsó fordulójának utolsó napján még mindig nem dőlt el a szlalom VB cím, a nap folyamán Matteo Iachino és Pierre Mortefon "passzolgatták" egymás között az elsőséget.
Matteo Iachino 2.7 pontos előnnyel kezdte a napot, mely hamar 5.7 pontos hátránnyá vált, egy szerencsétlen, önhibáján kívüli esemény következményben: a 9. eliminationben egy kiváló start után elütött egy tengeri kígyót, emiatt csak az 5. helyen ért célba.
Ekkor úgy tűnt, Mortefon végre a kezében érezheti az első helyet, de a 10. elimination döntőjébe nem került be, ezzel Matteo egy új esélyt kapott arra, hogy visszaszerezze a címet. Ebben az eliminationben Ross Williams után a 2. helyen ért célba, ezzel újra 2.7 pontos előnyt szerzett Pierre Mortefon előtt.
A 11. elimination fináléjába Mortefon és Iachino is bejutottak, ahol Mortefon az első jibetól egyértelműen átvette a vezetést, és itt, egy hajszálon eldőlt, hogy Matteo Iachino a világbajnokság második helyét, Pierre Mortefon pedig végre annyi 2. és 3. hely után élete első világbajnoki címét szerezte meg!
Antoine Albeau az utolsó két versenyt leszámítva mindegyik döntőbe bejutott, a két utolsó döntőből lecsúszott, de ez is elég volt ahhoz, hogy ezen a versenyen, és a világbajnokságon is stabilan a 3. helyen álljon.
Enrico Marotti - a horvát szlalomos élete legjobb eredményét szerezte meg ezen a helyen, ő a 4., a verseny első felén bravúrosan szörföző lengyel rider, Maciek Rutkowski pedig az 5. lett.
A nőknél Delphine Cousin Questel a héten eddigi legjobb teljesítményét nyújtva az utolsó nap két eliminationjét is megnyerte, ezzel (és végül is 11-ből 5 eliminationban szerzett 1. helyet) sikeresen megvédte a címet, idén is ő lett a világbajnok.
Az utolsó, 11. elimination, ahol eldől minden:
5. nap
4. nap:
2019.11.21.-én írtuk:
Még két nap van hátra a PWA világkupa 2019-es utolsó szlalom állomásán, Új-Kaledóniában, ahol a vilábajnoki cím még mindig nem dőlt el. A dobogón megszokott 3 rider közül lesz valaki a világbajnok, de Antoine Albeau-nak már inkább csak elméleti esélye van a címhez, Matteo Iachino magabiztosan vezet, de Pierre Mortefon eléggé szorongatja, az első eliminationből kizárták, de azóta a 25. helyről egy nap alatt a másodikra tornázta fel magát!
Antoine Albeau az egyébként előkelő 4. helyen áll jelenleg (a lenti videóban hibázott egyet..), de ahhoz, hogy világbajnok legyen, Matteo Iachinonak és Pierre Mortefonnak is az 5.-nél rosszabb helyet kellene elérnie ezen a versenyen. Jelenleg erre kicsi az esély.
A győztes-triumvirátus, Albeau / Mortefon / Iachono közé "betrollkodott" a lengyel Maciek Rutkowski, aki Dániában megszerezte élete első pódiumos helyezését. A jelek szerint itt is formában van, itt is a 3. helyen áll, Albeau előtt.
5. elimination
A nőknél Pierre testvére, Marion Mortefon van a legkiválóbb formában, a 4. napon 3-ból 3 eliminationt nyert meg, ezzel stabilan vezeti a versenyt, a török Lena Erdil és Delphine Cousin Questel előtt. A VB cím még nem dőlt el, Lena Erdilnek, Delphine Couin Questelnek, Marion Mortefonnak, és Maelle Guilbaudnak is van esélye rá.
A cikket hamarosan frissítjük..
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...