Prasonisi szörftábor 2010


2010.06.01

Ha már voltál Rodosz szigetének déli csücskén, akkor tudod, miért érdemes velünk tartanod. Ha még nem, akkor itt az ideje megismerned Európa talán legsokoldalúbb és „legszörfösebb” helyét. Csillogó hotelek és fürdőzők helyett itt csak azt találod, amit minden szörfös keres: szelet, napsütést, homokos strandot és tengert. Kezdők, haladók, freestyle szörfösök – tartsatok velünk!

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is augusztus végére szervezzük túránkat. A szél ekkor még stabilan fúj, a vizen viszont már kevesebb a szörfös, családiasabb az atmoszféra. A hullámok rajongóinak pedig általában szeptember elején érkeznek a legjobb hullámok a wave-oldalra.

Oktatás

A tábor a Magyar Szörf Akadémiával együttműködésben lesz, így lehetőség lesz szakszerű oktatásra, minden tudásszinten. Az oktatók Horányi-Névy Andris, többszörös freestyle magyar bajnok, és Kovásznay Nóra lesznek. A kezdő szörfösök a délelőtti gyengébb szélben a sima vizes oldalon tudnak villámgyorsan fejlődni, a középhaladók délután a siklást, trapézolást, vagy akár a különböző fordulókat sajátíthatják el. Az ügyeseknek is tudunk mit mutatni, hiszen akár a volcan, a spock, vagy a flaka, azaz a freestyle világa, akár a hullámok közti szörfözés és ugrások érdekelnek, előgyakorlatokkal és folyamatos hibajavítással sokkal gyorsabbá tesszük a fejlődésed!

Lesz rólad fotó és videó!

Minden résztvevőről készül a tábor során professzionális fotóanyag, illetve videó felvétel. A tábor végén mindenki megkapja a teljes képanyagot és a tábor videót, cd-n.

Nézd meg a tavaly készült videót Prassonisiről és Andrisról, az alábbi linken:

http://www.vimeo.com/7112111

Szörfbérlés

Szörfbérlésre természetesen lesz lehetőség, aki nem szeretne saját felszerelést hozni magával. A bérelt felszerelés ára egy hétre 230 EURO, előre foglalás esetén. A megfelelő felszerelés lefoglalásában szívesen segítünk.

Szállás

A szálláslehetőségek közt is van választék, kényelmes, félpanziós apartman, praktikus lakókocsi, vagy sátorozás, a kevésbé igényeseknek, extra kedvezményes áron.

A tábor időpontja 2010. augusztus 22 – augusztus 29, illetve augusztus 29 – szeptember 5. A részvételi díjak tartalmazzák a repülőjegyet, a repülőtéri illetéket, a transzfert oda-vissza a repülőtértől, a megadott szállást, illetve az apartmanos szállás esetén a félpanziós ellátást.

Lighthouse apartman, félpanziós ellátással

Egy hétre: 196500
Lakókocsis szállás

Egy hétre: 122500

Sátor szállás

Egy hétre: 116500

Információk, jelentkezés:

Horányi-Névy András, blindrider@gmail.com +36-30-6308826


Cimkék

Prasonisi    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








53342
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz