Pokoli Maraton - King's Lake - 2014


2014.05.07

A pálya kitűzés sem volt könnyű

Camber a versenyben..

Michael Kvasnevsky

A kéktavi virtus

A rajt

További képek >>

Pokoli környezet fogadta a királyok tavára érkező versenyzőket. A 100km-es táv teljesítése úgy tűnt megfelel egy dupla iron mannek, a magyar különítmény előfutára, CamberJack 76 literrel és 4.0-val melegített, a parton pedig tudatta az érkező versenyzőkkel, hogy nem kellett nagyon pumpálni a siklásért. Ekkor dönthetett úgy, hogy ő csak egy fél dupla-iron man-t vállal :)

A versenyzők gyorsan elfogyasztották a nevezőknek járó energiacsomagot (redbull, csoki) és utasították a parti gulyás-és pecsenye felelős "Sördögök" csapatot, hogy dupla adag húst készítsenek, mert szükség lesz rá.

Közben a szél pokolian fújt. A pálya kitűzésével megbízott mentőcsónak vezetője nem vállalta a rizikót, jelezvén, hogy ő még szeretne élni egy kicsit. A verseny emiatt valamivel később indult, a pálya kitűzését végül egy nagyobb hajóval sikerült megoldani. 10:30-kor végül rajthoz álltak a versenyzők, már aki bevállalta.

A szlalomos magyar csapat megfelelő felszerelés híján inkább továbbgurult a velencei-tavi speed versenyre, így az elemekkel való küzdelmet a kéktavi loop-guru Pongrácz Imre (alias Camberjack) képviselte. A már említett, legkisebb szettjével és elit -kéktavi- szurkolótáborának támogatásával tisztességesen helytállt, az 1 órás versenyen megszerezte az első helyet. Nem kis áldozat volt részéről, hogy miközben szurkolói a pusztító szél ellenére szórták a tőlük megszokott freestyle manővereket, addig neki a jó eredmény érdekében kéktavi virtustól távol álló "sima", biztonságos jibeokat kellett erőltetnie minden bójánál. A kéktavi loop-király a befutón áthaladva, egy masszív előreszaltóval tisztelgett a közönség előtt, vasárnap óta ezért már a királyok tavának is örökös tagjává lépett elő, és előre köszönnek neki:)

Az 58 jelentkezőből 31 lett, ami a körülményekhez képest szép szám, a mezőnyben külön kiemelnénk az egyetlen női versenyzőt a 17 éves Michaela Schavelovát, aki 4,5 m2 vitorlával és 125 literes deszkával indult (a hazánkat képviselő széllovag cucca még egyszer: 76l / 4.0) ezért a legjobb női versenyző díj kiosztását illetően nem került sor vitára.

A 100 Km-es maratont dél körül indították. A szél ereje már gyengülni látszott, a 4.2 méret pont jó volt. A cseh Michael Kvasnevsky 5.6 m2-es szlalom vitorlával ment, legnagyobb ellenfele, Marceh Schmidt 3,9 és 86 m2-es wave cuccal kerülgette a bójákat. Gyakran helyet cseréltek az első helyen, végül mégis a szlalomos Michael futott be elsőként.

Miközben a versenyzők a jobb helyezésért, illetve időnként az életükért küzdöttek, a parton és a vízen is zajlott az élet. A kéktavi legények a tőlük megszokott virtussal, egymást spannolva szórakoztatták a közönséget a rögtönzött ki-mit-tud műsorral, a Sördögök a parton sütötték a pecsenyét, csapolták a sört, elemezték a már lezajlott 1 órás versenyt, Camberjack kiselőadást tartott a loop-technikáról, mindenki pacsizott mindenkivel, boldogság, öröm jellemezte a hangulatot ezen az egyszerre pokoli, és hideg napon.

Eredmények:

Rengeteg kép Slavmiro és Marcel Rebro jóvoltából >>

Köszönet Richard Pongracz-nak a sok-sok információért.

Matto

A verseny honlapja: www.kingslake.sk


Ascan Black

Cimkék

Hosszú táv     slalom    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








93272
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Severne Blade 2022

239 000 - 345 000 Ft

299 000 - 393 000 Ft

Severne Blade 2022
O´Neill neoprene

33 000 - 39 900 Ft

O´Neill neoprene
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

13 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 - 29 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2022

185 000 - 229 000 Ft

221 000 - 275 000 Ft

Severne Convert 2022
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021