Pannonia Soul Classic


2003.11.18
Klikk ide!!

Kevin Mevissen
H 79 / Grubby
Photo / Kerstin Reiger

Klikk ide!!

Michael Rossmeier
AUT 540 / Grubby
Photo / Kerstin Reiger

Klikk ide!!

Christian Sammer AUT 291
Switch Stance Chachoo

Photo / Kerstin Reiger

A Freestyle Bajnokság, mint az utóbbi immár három évben, a Magyar Bajnokság talán leglátványosabb versenyeként került megrendezésre idén is. A viszonylag szélcsendes év azonban ezt a műfajt sem kerülte el, akárhogy is „menekültünk” a hazai, gyengeszeles tavakról egészen Dél-Horvátországba, Viganjba. A viganji, egész nyáron szinte végig fújó Mistral szelek idén sajnos épp a verseny idejére csendesedtek el, így a pöffös 2-3-as szélben sajnos nem lett végeredménye itt a Bajnokságnak. Ezért látogatott el a magyar Freestyle-különítmény az idén ősszel is megrendezésre kerülő, Pannonia Soul Classic versenyre, a Fertő osztrák részére, Weidenbe, hogy itt szülessen végeredmény.

A verseny 3 napra volt kiírva, az első nap, pénteken, a megérkezés után nem kevés élményben volt részünk. A szállás elfoglalása után lesétáltunk a partra, benevezni és az indulók névsorát kissé szemügyre venni. A verseny hagyományaihoz híven idén is, többek közt a magas pénzjutalomnak köszönhetően, rengeteg profi freestyle versenyző jelent meg. Csak néhány név: Alex Humpel, a freestyle szülőatyja. Christian Sammer, osztrák nagyágyú, aki a Pwa-ben is komoly eredményeket produkál. Ott volt André Paskowski, a németek egyik legerősebb freestylere és Kevin Mevissen, aki korábban megnyerte többek közt a silvaplanai világkupa versenyt. Sorolhatnám még a remek versenyzőket, mint Frank Lewisch, Andrea Rosati, Michael Rossmeier, és még sokan mások.

Ezen a napon a várakozások ellenére, miszerint semmi szél nem várható, 3(-4)-es déli szél támadt fel, és csalogatta be a versenyzőket a vízre. Mi is vízre szálltunk, de saját szörfözésünk mellett nagy figyelmet fordítottunk a mellettünk zajló eseményekre is. Amit az osztrák és olasz freestyleosok műveltek, az finoman szólva is rendkívüli volt :). Akik járatosabbak a freestyle manőverek terén, gondolhatják, milyen élmény volt, ahogy nem csak, hogy élőben, hanem tőlünk néhány méterre ugrották az egykezes flakát, az egykezes spock mctwistet, a végigsiklott grubbyket, a lollypopot és a chachoot. Mi is igyekeztünk bemutatni „legütősebb” manővereinket, de a szél a megsiklásra is épp hogy elég volt a befújásokban.

A második nap sajnos végig szélcsend volt, a napsütéses őszi időben a JP – Neilpryde termékbemutatóját szemlélhettük végig, és Werner Gniglert is kifaggathattuk a 2004-es JP újításokról. Este a szokásoknak megfelelően óriási buli volt vacsorával egybekötve, ahol nem mulasztottuk el a felkínált korlátlan mennyiségű ételt és italt maximálisan kihasználni. Az előrelátóbb versenyzők azonban időben végetvetettek az önfeledt bulizásnak, mert az előrejelzések szerint a verseny utolsó napjára ismét megélénkülő déli szél volt várható.

Utolsó nap végül megkezdődhetett a verseny, amelynél sajnos a 12 selejtező futam lebonyolítását sem sikerült véghezvinni. Épp, hogy a 11-es még lement, ahova én lettem beosztva. A versenyzők 4-es futamokban indultak, és a legjobb kettő jutott (volna) tovább. Először Ender Gáborra és Dobozy Danira került a sor, akik egy heat-ben voltak. Futamukban viszonylag kífújt, stabil siklószél volt, ezért Gábor többek közt backwind jibe-jaival, push tack-jeivel és volcan próbálkozásival szórakoztatta a lelkes közönséget. Dani is bemutatta tudása legjavát, többek közt egy flaka próbálkozást is láthattunk tőle, amely azonban sajnos kudarcba (vízbe) fulladt. A következő futam többek közt Ender Ferivel indult, ő is kitett magért a vízen, a nem éppen megfelelő szélviszonyok közepette, az ő futamát újra kellett indítani. Feri épp Raimondo Gasperinivel került egy futamba, aki korábban olasz freestyle bajnok volt, nem volt tehát könnyű dolga. Néhánnyal ezután Magyary-Kossa Zsolt, vagyis Magyesz futama következett, ahol az újra beerősödő szél lehetővé tett komolyabb manővereket is. Magyesz többek közt volcant, duck tack-et és monkey-jibe-ot mutatott a zsűrinek és a közönségnek. A kisszél-specialista Marton Andris, aki ezután következett, nem fogott ki jó szélviszonyokat, ezért gyengébb szélben de erős produkcióval vonta magára a figyelmet, flip360-akkal és különböző vitorla trükkökkel. Végül én következtem, az utolsó megrendezett futamban, melyet háromszor indítottak újra, tehát a szél nem volt a legkedvezőbb. Többek közt egykezes push tack-re, backwind jibe-ra, reverse duck jibe-ra futotta a szélből.

A gyenge szél miatt a versenynek nem lett hivatalos végeredménye, a magyar versenyzőket azonban külön kiértékelték, így megszületett a 2003-as Freestyle Magyar Bajnokság végeredménye, amely a következő lett:

1. Magyary-Kossa Zsolt, HUN 69
2. Marton András, HUN 24
3. Horányi-Névy András, HUN 999
4. Dobozy Dániel, HUN 335
5. Ender Gábor, HUN 666
6. Ender Ferenc, HUN 777

Jövőre az előzetes megbeszélések szerint az idei 1 verseny (+ 1 tartalék verseny) helyett 3 helyszínen kerül megrendezésre a Magyar Szörf Bajnokág Freestyle kategóriája, tehát több eredményből lesz meghatározva a végső sorrend, valamint több esélyünk van, hogy végre jó szélviszonyok közepette is megmutathassuk tudásunkat. A népszerű hazai Let’s Go Freestyle verseny is bekerül a versenynaptárba, így több szörfös indulása válik lehetővé. Szeretnénk ugyanis minél több ember számára elérhetővé tenni ezt a nagyszerű sportot, azon belül is a leglátványosabb és talán legszórakoztatóbb stílust.
Addig is jó szelet és kitartó gyakorlást mindenkinek!

Aloha:

Horányi-Névy András
HUN 999
BBS Freestyle Windsurfing

Photos - Courtesy of Continentseven.com - Kerstin Reiger




Cimkék

freestyle    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








98223
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz