ONeill Freaksytle / Freestyle bajnokság - I. Forduló


2011.07.03

A pénteket (2011. július 1.) már a hét elején is sűrűn csillagozta windguru, a windfinder pedig az egész Dunántúlt zöldre festette az előrejelzés térképén. Éreztük, hogy ezt az esélyt nem szabad kihagyni, ennyire nem foghatnak mellé az időjósok. A hidegfront érkezését csütörtök délutánra írták, így volt szerencsém még a verseny előtt kipróbálni a helyszínnek választott a balatonfenyvesi "titkos spot"-ot!

A helyi szörfösökkel  együtt, a folyamatosan erősödő szélben a nap végén már az életünkért küzdöttünk a 4.5 m2 / 85L kombinációval. Jó előjelnek számított, hogy míg a maráson túl gyönyörű, sokszor ember magasságú malacok gurultak, addig a "titkos" vize egészen sima maradt. Már csak a reggeli eső miatt izgulhattunk, illetve egy kicsit gyengébb szél is kedvezőbb lett volna a hátracsúszást, vitorlapörgetést, fordítva beállást kedvelő szörfösöknek.

Reggel legnagyobb meglepetésünkre napsütésre ébredtünk, a szél is gyengült valamelyest. Bevártuk a későn érkezőket, majd nagyjából de.11. körül elindult a verseny. A napsütés, a sima víz elég inspiráló lehetett, hiszen zsinórban pörögtek a trükkök. A már jól ismert freestyle versenyzők köre nagy örömünkre kibővült egy 15 éves lelkes helyi szörfössel (Pusztai Balázs) akitől szintén láthattunk szép manővereket, melyeket egytől-egyig a Balatonon, külföldi utazások nélkül sikerült begyakorolnia, s ez a verseny végeredményétől függetlenül mindenképpen figyelemre méltó!

Backloop, VinczeP, Horesz, Vau, Dunky, és Pusztai Balázs uralták az egész placcot, a strand büféiből mindenki a partra hozta a sört és a palacsintát, hogy ők is láthassák élőben Magyarország leglelkesebb trükkszörföseit, akik anyait-apait beleadtak hogy az előadás izgalmas legyen. Akinek ekkor éppen szörfözni akadt dolga, esetleg más egyéb, kevésbé élvezetes tennivalóval töltötte idejét, megnyugtatásul közlöm, hogy nem maradt le semmiről! A legjobban sikerült trükkök nemsokára láthatóak lesznek weboldalunkon, ahol a szavazatoddal TE is befolyásolhatod a verseny végeredményét!

Matto


Starboard 23

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








40392
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz