O'Neill Freakstyle szörfös rövid-interjúk


2012.08.20

Parlagh Gábor

Backloop

Marton Andris

Az idei nyár sajnos nem bővelkedett stabil, jól előrejelzett szelekben, ezért eddig sajnos O′Neill Freakstyle futamra sem került sor. Megkérdeztünk néhány szörföst, aki indulni készül, hogy hol tudtak idén gyakorolni, hogy vészelték át ezt a szélhiányos nyarat.

Windsurfing.hu (WS) - Hol gyakoroltal idén? Kizárólag a hazai vizeken, vagy szelesebb helyeken is csúsztál?

Backloop (Kassai Attila):
Csak itthon,de május óta alig fúj.

Marton Andris:
Idén szerencsére ismét volt lehetőségem Arubán tölteni néhány hónapot, így tudtam viszonylag sokat szörfözni. Februártól júniusig voltam ott, egész jó szél volt végig, bár volt dolgoznom kellett, így csak heti pár alkalommal tudtam vízre szállni.

Parlagh Gábor:
Idén voltam 1 hetet Prasonisi-n, egyébként itthon gyakoroltam. Idén elég sokat lehetett menni a Velencei tónál is, de nagyrészt a Balaton volt a nyerő.

WS: - Miben érzed a fejlődést a tavalyhoz képest? Vannak új manőverek?

Backloop:
2008-ban már megvolt a ponch,most ismét elkezdtem gyakorolni, javítottam a technikámon.

Marton Andris:
Tavaly júniusban sajnos kiment a vállam, így nem tudtam szörfözni és versenyezni se nagyon. Aruba főként arról szólt, hogy a régi formámat visszakapjam, és az első néhány hónap visszaszokásról szólt. Egyébként sajnos még mindig nem tökéletes a vállam, nagyon oda kell figyelnem, hogy mit csinálok vele.

Parlagh Gábor:
Tavalyhoz képest sokkal stabilabbnak érzem magamat. Új sikeres manőverem tavaly óta nincs, de az eslider nagyon közel került, bármikor sikerülhet. Ha jó napot fogok ki, végre a spockok is stabilan működhetnek versenyen. A síkvizes/kishullámos speedloop is egész bíztató.

WS: - Milyen felszereléssel mész idén - változott ez tavalyhoz képest?

Backloop:
F2/Gaastra, a deszka változott, a vitorlák maradtak.

Marton Andris:
A felszerelésem nem változott, Tabou Twister és Gaastra vitorla, O′Neill technikai ruházat. Meg kell, hogy jegyezzem a Gaastra Pure szerintem az eddig valaha gyártott legjobb freestyle vitorla.

Parlagh Gábor:
Felszerelésem nem változott, 2007-es 99 literes Fanatic Skate, 5,3 és 4,2 m2-es Hot Sails Maui Superkfreak vitorlák.

WS: - Hol szörfözöl itthon a legszívesebben? Hol örülnél legjobban egy futamnak?

Backloop:
Bluelake, Sóstó, Balatonlelle, Liznjan

Marton Andris:
Kedvenc spotom itthon Balatonfűzfő Zagykazetta Beach Park :) Az Északi szél kissé pöffös, de viszonylag sima víz, ami tökéletes freestylera. Futam szempontjából örülnék egy fűzfői futamnak, de az sajnos nehezen kivitelezhető kamerázási szempontból. Örülnék még egy sóstói futamnak, jó emlékek kötnek oda, bár az alacsony víz állás lehet, hogy ott is macerássá tenné a szörfözést.

Parlagh Gábor:
Kedvenc itthoni spot természetesen Sóstó. A mostani alacsony vízállás miatt viszont Sóstó használhatatlan. A helyszín nagy kérdés, ha van a Balatonon térd fölé érő használható hely, az lenne ideális. Vagy Kéktó.

WS: - Mik az elvárásaid magaddal szemben az idei versenyeken?

Backloop:
Amit elvárnék magamtól, az ilyen kevés gyakorlás mellett nem nagyon lehetséges, de nem szeretném ha a Kassai Lajos megnézi a videót, akkor szégyenkezzen :)
Úgy szeretnék szörfözni, hogy ez a csapat, akikkel már évek óta együtt szörfözünk, versenyzünk, akik a barátaim, majd vigyek magukkal az emlékem, ahányszor csak vízre szállnak, és gondoljanak arra a Backloopra, akinek megvolt pár manőver.
Mindhalalig Surf

Marton Andris:
Ha dobogós helyen tudnék végezni, annak már nagyon örülnék! Egyébként most egyre inkább szemezek a szlalomozással, van is már egy szlalom felszerelésem. Idővel elképzelhető, hogy teljesen át fogok rá térni. Másik cél pedig talán egy 2016 Olimpiára való kijutás, ha a kitesurf lesz a szörf helyett, de ez még a jövő zenéje....

Parlagh Gábor:
- Elvárások? A tisztes helytállás. Nincsenek illúzióim, a mezőnyben én vagyok a leggyengébb, viszont szeretnék már egy olyan versenyidényt, amikor egyik futamomra sem kell szégyenkeznem. Ez azt jelenti, hogy az 1 percben ne eséseket vagy ugyanazon manővereket kelljen nézni, hanem változatos, pörgős manőverarzenál legyen, mégha technikailag nem is éri el az élmezőny szintjét. Minimum elvárás a flaka, volcan, spock, körülményektől függően esetleg loop, nem ugró manőverekből carving360.

Köszönjük az interjút, találkozunk a következő szeles napok egyikén - reméljük nemsokára!



Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








43370
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021