Cikkek


MSZA Kupa 2013 - Balatonfűzfő - Beszámoló

2013.06.03

Kis szeles futamok és jó hangulat jellemezte a hétvégi MSZA Laguna Yacht Club III. fordulót.  Az előrejelzések hűvös idővel és nem túl sok széllel kecsegtettek, igaz vasárnapra jelezték, hogy a front elérheti a Balaton térségét.
Gyakorlatilag a napos és viharos esős időszakok váltogatták egymást a verseny alatt, a rendezőségnek nagyon kellett figyelnie, hogy ne tegye veszélyessé a futamok lebonyolítását, ezért többször is parton halasztással kellett a viharok idejére kiküldeni a versenyzőket.
A két nap alatt 4 kis szeles futamot sikerült megrendezni a Raceboard osztályoknak, sajnos a szlalom és formula versenyzőknek nem volt elég a szél erőssége.  A szélcsendes napos időszakban pedig egyéb programokkal, mint például Fun Style (kis szeles jelmezes freestyle) és strandröplabda verseny múlattuk az időt.

Az RSX női osztályban Cholnoky Sára nyert, aki egyre jobb formában van és készül továbbra is a júliusi Európa-bajnokságra, ahogy teszi ezt az immár 6. olimpiájára készülő Gádorfalvi Áron is. Detre Diána betegsége miatt nem vett részt a fordulón.
Az Ifiknél Nikl András és Sánta Bence van az EB utazó keretben, ők is magas színvonalon küzdötték végig a hétvégét, mely végén András állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A junioroknál továbbra is kimagaslik a mezőnyből Nikl Bence, aki ennek ellenére sajnos nem indulhat a 2014-es Ifjúsági Olimpián (pár nappal, kicsúszott a születési idő korlátból)
Az ifjúsági olimpiai keret versenyzői között Bence mögött hatalmas csata alakult ki. Simonics András, Gilicze Kristóf és Hanzély Márk nagyon szorosan állnak pár pont van közöttük, így izgalmas versenyek előtt állnak, hisz a sopoti kvalifikációs VB-re való indulási jogot előre láthatólag a nevezési határidőkor érvényes magyar bajnoki állás alapján tudják megszerezni.
Az MSZA - LYC Kupán a helyi rendezőség díjazta a legjobb három u15-ös versenyzőt is, Geiger Richárd volt a legjobb , akit Jancsó Benedek és Morvai Bálint követett.
Raceboard Classic osztályban Gádorfalvi Luca és Tölgyesy Csaba között úgy néz ki, hogy komoly csata fog kialakulni az év hátralévő részében a bajnoki címért, a kis szeles versenyt most Luca nyerte.
A sport osztályban Gilicze Noémi állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A Fun Style kategóriában hengereltek a lányok Csiszér Réka és Szentiványi Sára diadalmaskodott.
A röplabda versenyt a Nikl András - Molnár Áron duó nyerte.

Az eredmények letölthetők innen >>
További képek a versenyről >>


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








34904
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett Wing szet

890 000 Ft

1 335 000 Ft

CAAS C75 RDM

81 000 - 115 000 Ft

84 000 - 115 000 Ft

Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Gaastra IQ 2018

99 000 - 145 000 Ft

233 000 - 265 000 Ft

Ascan Jibe

12 900 Ft

Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Severne Convert 2021

154 000 - 175 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

RRD The stark v3

29 000 Ft

44 000 Ft

CAAS C75 RDM

81 000 - 115 000 Ft

84 000 - 115 000 Ft