![]() |
Gádorfalvi Áron egy 2008-ban, az olimpia után adott interjújában elég sötét képet festett a magyar utánpótlás állapotáról. Azóta szerencsére rengeteget változott a helyzet, pozitív irányba.
Míg 2008-ban, az olimpia után nem is hallottunk utánpótlás versenyekről, versenyzőkről, addig manapság rendszeresen jönnek az újabb és újabb nevek és eredmények, és ez nagy mértékben a 2009-ben alakult Magyar Szörf Akadémiának köszönhető. Az MSZA alapítóit, Áront, és Utassy Lorándot kérdeztük az MSZA eredményeiről, céljairól.
- Az MSZA elsősorban a versenyző utánpótlás-nevelésre alakítottátok, vagy nincs ilyen különösebb célkitűzésetek?
Igen fontos célként tűztük ki az utánpótlás nevelését, de
emellett szervezünk szörftáborokat is fiataloknak, idősebbeknek egyaránt.
- Hogyan néz ki az MSZA tanrendje? Mindenkiből versenyzőt neveltek, aki
hozzátok jelentkezik?
Nem ezt nem lehet így kijelenteni, természetesen senki sem
születik versenyzőnek, mi kiválasztjuk a legtehetségesebb fiatalokat és
egyeztetve a szülőkkel is megbeszéljük, hogy hogyan tovább, amennyiben a
versenyzést választja, úgy segítünk mindenben.
- Hogy néz ki nálatok egy átlagos nap a szörftáborok idején?
Egy átlagos napunk: 7:30-kor kelünk, 7:45-től bemelegítés és
laza kocogás, majd 8:30-tól reggeli. 10 órától egyeztetés a délelőtti
programról, amennyiben van szél akkor 2 óra edzés, ha nincs akkor vagy elméleti
oktatás vagy egyéb sport tevékenység. 12:30-tól ebéd, utána kis pihenő és
15-17-ig ismét vízi vagy szárazföldi edzés. 18:30 vacsora, majd esti programok
(kiértékelés, játékok, dvd, stb), 22:00 takarodó.
- Mi kell ahhoz, hogy valaki eredményes szörf-versenyző lehessen? Már az
elején látszik, hogy ki a tehetséges?
A tehetség valamilyen szinten látszik, de nagyon sok
összetevője van még, hogy valaki alkalmas-e versenyzőnek. Szerencsére az elmúlt
évben komolyabb rivalizálás alakul ki a juniorok között és ez igencsak segíti
feladatunkat. Sajnos páran csak vagányságból versenyeznek és nem veszik elég
komolyan... A mostani versenyzőinkben is sokkal több van még, de nehéz leküzdeni
a kori sajátosságok kihívásait :)
- Mennyit kell edzenie egy fiatal szörfösnek, ha azt szeretné elérni, amit
mondjuk Nikl Andris elért?
Sokat, nagyon sokat, heti minimum 4 napot és a legfontosabb a
rendszeresség!
- Ti hogy váltatok szörf versenyzővé? Ki edzett titeket? Akkor is volt már
ehhez hasonló szervezett edzés, oktatás?
Lodi: Én igazán tudom, hogy milyen edző nélkül felnőni.. 8
évesen kezdtem el és 18 évesen volt az első komoly edzőm... Visszatérve a 10 év
küzdelemre, amit egymagamban folytattam Fonyódligeten, naponta 5-6 órát
töltöttem vízen, de annyi felesleges és rossz dolgot tanultam meg az évek során,
hogy a legnehezebb ezek elfelejtése volt :). Hihetetlen, hogy akár 1 év alatt el
lehet jutni egy edző segítségével junior osztályban nemzetközi szintre, de igaz.
Áron: Én ilyen szempontból szerencsés voltam, mert édesapám is szörfversenyző a
mai napig és a kezdeti időkben sokat tanultam tőle. Természetesen eljutottam
addig a szintig miután már nem nagyon tudott segíteni. Nekem ez a jó pár év, ami
a mai napig is tart egy önképző időszak. Megpróbálok a világ legjobb
versenyzőitől tanulni, amikor velük edzek, versenyzek. Természetesen a
tanulmányaimat is ennek szenteltem alá. Elvégeztem a Testnevelő tanári szakot,
majd a Vitorlás szakedzőit. Biztosan fel lehetett volna gyorsítani a
fejlődésemet egy jó szakember segítségével, de sajnos Magyarországon nincsen
túlságosan sok ezen a területen.
- Az MSZA csak pályaversenyző utánpótlással foglalkozik, vagy akad, hogy pl. a freestyle irányában is fejlődhetnek a tanoncok?
Horányi-Névy András személyében van egy kiváló freestyle
oktatónk. Első körben szörfözni tanítjuk meg fiatal tehetségeinket, hiszen akkor
lesz igazán jó az ember, ha minden osztályba kipróbálja magát, majd választ hogy
neki melyik tetszik a legjobban, de nagyon fontos megjegyezni, hogy
Magyarországon vagyunk és ehhez kell igazítani döntésünket... Idén az MSZA
versenyzői lettek a Hasulyó testvérek, így nemzetközileg is elismert freestyle
versenyzőink is vannak.
- Kik azok a versenyzők, akik oktatnak, oktattak nálatok?
Áron és jómagam, Horányi-Névy András, Cholnoky Sára, Tölgyesy Csaba, György Ádám, Kálmán Gábor. Fontos megemlítenem, hogy a későbbiekben számítunk fiatal tehetségeinkre akár segédoktatóként, de mi fontosnak tartjuk azt, hogy egy oktató rendelkezzen magyar OKJ-s papírokkal is, amivel lehet szörf oktatási és edzői tevékenységet végezni.
- Mi az elvárásod az MSZA és az utánpótlás teljesítményével kapcsolatban a közeljövőre nézve?
Mindenképpen szeretnénk elérni, hogy Magyarország bekerüljön junior és ifjúsági szinten nemzetek rangsorában az első 10-be. Jelenleg Andris a 11-12. helyen áll.
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...