MSZA Szlalom Tour 2013


2013.03.08

A Magyar Szörf Akadémia már több éve a magyar szörfélet fellendítésén tevékenykedik, ezért idén sem teszünk másképp. Ennek szellemében hirdetjük meg a 3 fordulóból álló versenysorozatot, ahol a funboardosoknak is kínálunk programot, ugyanis szeretnénk a funboardos közösséget is erősíteni.

Mindazok figyelmébe ajánljuk ezt a túra-sorozatot, akik szívesen utaznak nagyobb társasággal szörfözni, és az együtt töltött időt szeretnék hasznosabban eltölteni. A táborok első felében a szörftudás fejlesztésére fektetjük a hangsúlyt (rajtok, fordulók, futamok gyakorlása, videó elemzés, szabad szörfözés, stb.), majd a második felében több fordulós slalom versenyt rendezünk.

Várunk szeretettel, ha kötetlen hangulatban ismerkednél a szörfözés verseny oldalával, akár ha kezdő szörfös vagy, ha a családod szívesen veled utazna, de ha már öreg rókának számítasz, akkor is tarts velünk! Igazából nem a verseny részét szeretnénk kihangsúlyozni a táborban, hanem hogy minél többet tanuljunk egymástól, tartalmasan teljenek ezek a hetek.

Az esemény színvonalának biztosítéka a Magyar Szörf Akadémia, versenyzői és edzői.

Az MSZA SLALOM bajnokság szabályai:

A versenyen bármilyen felszerelést lehet használni.
Nevezési díj: 10 euro.
A bajnokság 3 fordulóból áll:

• 2013. 03.29.-04.06. Hyeres, Franciaország
• 2013. 07.27.-08.03. Viganj, Horvátország
• 2013. 08.23.-08.31. Prassonisi. Görögország

Az egyes versenyeken elért helyezések összeadódnak.
A legrosszabb verseny eredmény kiesik, tehát a két legjobb eredmény összege adja meg a végső pontszámot.
Azonos pontszámnál a legrosszabb eredmény is számít. Ha az is azonos, akkor az utolsó közös versenyen elért jobb eredmény dönt.
Eredményhirdetés ősszel.

Érdeklődni lehet az info@msza.org –on.

Jó szelet: MSZA csapata



 


Cimkék

MSZA     slalom    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








55112
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

ION Seek AMP 6/5

119 000 Ft

176 000 Ft

ION Seek AMP 6/5
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
ION Neo Top 0.5 S/S

25 000 Ft

39 000 Ft

 ION Neo Top 0.5 S/S
Duotone Black 50%

78 000 - 89 000 Ft

109 000 - 128 000 Ft

Duotone Black 50%
Starboard Carve 2023

385 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Fanatic Blast 2023

359 000 - 539 000 Ft

730 000 - 994 000 Ft

Fanatic Blast 2023
Duotone E_Pace 2022/2023

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022/2023
ION Amaze Core 5/4

69 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

18 990 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Severne Blade 2023

199 000 - 339 000 Ft

389 000 - 487 000 Ft

Severne Blade 2023
ION Icon deréktrapéz

99 000 Ft

167 600 Ft

ION Icon deréktrapéz