Kis szeles futamok és jó hangulat jellemezte a hétvégi
MSZA Laguna Yacht Club III. fordulót. Az előrejelzések hűvös idővel és nem
túl sok széllel kecsegtettek, igaz vasárnapra jelezték, hogy a front
elérheti a Balaton térségét.
Gyakorlatilag a napos és viharos esős időszakok váltogatták egymást a
verseny alatt, a rendezőségnek nagyon kellett figyelnie, hogy ne tegye
veszélyessé a futamok lebonyolítását, ezért többször is parton halasztással
kellett a viharok idejére kiküldeni a versenyzőket.
A két nap alatt 4 kis szeles futamot sikerült megrendezni a Raceboard
osztályoknak, sajnos a szlalom és formula versenyzőknek nem volt elég a szél
erőssége. A szélcsendes napos időszakban pedig egyéb programokkal,
mint például Fun Style (kis szeles jelmezes freestyle) és strandröplabda
verseny múlattuk az időt.
Az RSX női osztályban Cholnoky Sára nyert, aki egyre jobb formában van és
készül továbbra is a júliusi Európa-bajnokságra, ahogy teszi ezt az immár 6.
olimpiájára készülő Gádorfalvi Áron is. Detre Diána betegsége miatt nem vett
részt a fordulón.
Az Ifiknél Nikl András és Sánta Bence van az EB utazó keretben, ők is magas
színvonalon küzdötték végig a hétvégét, mely végén András állhatott fel a
dobogó legfelső fokára.
A junioroknál továbbra is kimagaslik a mezőnyből Nikl Bence, aki ennek
ellenére
sajnos nem indulhat a 2014-es Ifjúsági Olimpián (pár nappal, kicsúszott a
születési idő korlátból)
Az ifjúsági olimpiai keret versenyzői között Bence mögött hatalmas csata
alakult ki. Simonics András, Gilicze Kristóf és Hanzély Márk nagyon szorosan
állnak pár pont van közöttük, így izgalmas versenyek előtt állnak, hisz a
sopoti kvalifikációs VB-re való indulási jogot előre láthatólag a nevezési
határidőkor érvényes magyar bajnoki állás alapján tudják megszerezni.
Az MSZA - LYC Kupán a helyi rendezőség díjazta a legjobb három u15-ös
versenyzőt is, Geiger Richárd volt a legjobb , akit Jancsó Benedek és Morvai
Bálint követett.
Raceboard Classic osztályban Gádorfalvi Luca és Tölgyesy Csaba között úgy
néz ki, hogy komoly csata fog kialakulni az év hátralévő részében a bajnoki
címért, a kis szeles versenyt most Luca nyerte.
A sport osztályban Gilicze Noémi állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
A Fun Style kategóriában hengereltek a lányok Csiszér Réka és Szentiványi
Sára diadalmaskodott.
A röplabda versenyt a Nikl András - Molnár Áron duó nyerte.
Az eredmények
letölthetők innen >>
További képek a
versenyről >>
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...