Mercedes-Benz Hovány speed verseny 2021


2021.06.01

Rendkívül izgalmas és mozgalmas volt a hétvégi Sebességi Magyar Bajnokság Zamárdiban, ahol a változatos időjárási körülmények szinte percről percre újabb és újabb kihívások elé állították a versenyzőket. A közel harminc résztvevő két napon át küzdhetett a győzelemért. Volt, aki foil szárnnyal, a többség a már megszokott slalom felszerelésekkel csatázott. Bors Máté (THE) másfél napon keresztül vezetett 50 km/h feletti sebességével, a címvédő sebességi magyar bajnok, dr. Szabó Roland (Szörftábor.hu) előtt, de a szél vasárnap egy fokozattal feljebb kapcsolt és Máté már nem bírta tartani foiljával a tempót végül, egyéni sebességi foilos rekordja dacára a harmadik helyen zárt a profik között.

 Második helyen, mindössze 9 ezreddel lemaradva Tóth Etre (MSZA) végzett, hatalmas csatában az ismét magyar bajnok dr. Szabó Roland mögött.



A hölgyeknél a (a fonyódligeti Surf&More szörfiskola kiváló oktatója:) Kutasy Kamilla (MSZA) végzett az első helyen, megelőzve Koppa Sárát (MSZA) és Morvai Annát (MSZA).

Le a kalappal a fiatalok előtt is, akik szorgalmasan végig küzdötték a hétvégét, a legtöbb vízen töltött órával egyértelműen Jancsó Kristóf büszkélkedhet.
Az amatőröknél Marosi Gábor nyert magabiztosan, a szintén nagyon rutinos Tussay Zsolt előtt, a harmadik helyen Pék Márton végzett.

Az eredmények >> / További képek >>


Ascan Black

Cimkék

Bors Máté     speed    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








54771
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz