Made In Hungary


2006.01.03

Magyesz - HUN69 - Volcan
2004 Balatonaliga
Pirate / Hunter


Sokan nem is gondolnák, hogy magyar vonatkozású, csúcsminőséget képviselő termékek is vannak a szörfpiacon. Ha egy szörfös úgy dönt, hogy mindenáron támogatni szeretné a magyar ipart, a felszerelését nagy részben összeállíthatja magyar vonatkozású termékekből is: vásárolhat Hunter vitorlát és Pirate windsurf illetve kitesurf deszkát.

Ha szörfösünk egy külföldi szeles helyre látogat, várhatóan a többi szörfös kíváncsian nézegeti majd egyedi, vagy kis szériában készülő felszerelését, melynek minősége megegyezik a legjobb márkákéval.

Ha kronologikus sorrendben vizsgáljuk az eseményeket, talán Molnár Ferenc és Kucséber Ferenc nevét kell az elsők között megemlíteni. Molnár Ferenc a lengyelországi műszaki egyetemi tanulmányai után a balatonfüredi hajógyárban kezdett dolgozni. Egy külföldi hajókiállításon kapcsolatba került a Mistral cég alapítójával, Peter Brockhausal, aki hajóépítőket keresett leendő új cége, az F2 számára. Molnár Ferenc elfogadta Brockhaus ajánlatát és mintegy tíz éven át a szörfdeszkák szerkezetének fejlesztésével foglalkozott a cégnél. Molnár Ferenc vezetésével fejlesztették ki a karbon-szendvics technológiás szörfgyártást is, mely napjainkban már meghatározóvá vált a szörfépítésben.

Mivel a 90-es évek elején az F2 nem vezette be az új gyártási eljárást, Molnár Ferenc úgy döntött, hogy az anyacégtől elszakadva Magyarországon hozza létre a versenyszörfök gyártására specializálódott üzemet. Így történhetett meg, hogy a balatonfüzfői Carbon Composite a világon az elsők között foglalkozott karbon-szendvics deszkák gyártásával. Itt készültek az első kisszériás szuperkönnyű (5-6 kilós) karbon-szendvics deszkák a világhírű shaper, Peter Thommen tervei alapján, aki kezdetben alapító tagja volt a fűzfői üzemnek. Természetesen az F2 nem nézte jó szemmel a magyarországi üzemet, csakhamar megtörtént a szakítás, Peter Thommen maradt az F2-nél, Molnár Ferenc pedig a Neil Pryde -Tiga csoporttal állapodott meg, és a továbbiakban számukra szállította a legendás Tiga X-series versenydeszkákat. A Carbon Composite 1996-ban a Tiga Bump&Jump sorozatával fejezte be a szörfök gyártását. Magyarország tehát egykor világmárkák gyártásának adott helyet. Manapság ez már nem mondható el, viszont vannak „saját” márkáink, melyek szintén a világszínvonalat képviselik.

Szinte alig akad szörfös Magyarországon, aki ne ismerné Kucséber Ferenc nevét. Hazánk egyik szörfpionírja több mint 20 évvel ezelőtt kezdett el szörfdeszkákat készíteni magának és szűkebb környezetének. A Pirate márkanévvel és halálfejes emblémával ellátott deszkáknak hamar híre ment, s folyamatosan egyre több megrendelés érkezett a kis műhelybe. A custom deszkák világában mára már Európa szerte jól csengő névvé vált a Pirate, a Zöld foki-szigetektől az Égei-tengerig sok szörfös használja megelégedve a Pirate custom deszkákat.

Custom deszkák

Mit is jelent a custom deszka kifejezés? Az ezzel az eljárással készült szörfök egyesével készülnek, mind egyedi méretre, mint a szabónál rendelt öltönyök. Így lehetőség nyílik a folyamatos fejlesztésre, illetve deszkák személyre való optimalizálására.
A gyári, sorozatgyártásban készülő szörfök olyan uniformizált változatai a custom eljárással kifejlesztett prototípusoknak, amelyeket kisebb-nagyobb kompromisszumok árán alkalmassá tesznek arra, hogy a 70 kilóstól a 100 kilósig, a 170 centistől a 2 méteresig lehetőleg mindenkinek alkalmas legyen. Az így létrehozott formát pedig a gyárak automatikusan képesek nagy sorozatban ontani, éveken keresztül. Ez a szörfgyártás gazdaságos módja.
Azonban mindig vannak, akik többre vágynak. Régóta bebizonyosodott már, hogy igazán erős testet csak belülről kifele gyártva, tehát custom eljárással lehet készíteni. A kívülről befelé haladó, szériagyártással ezt a masszívságot azért nem érhetik el, mert itt mindig két félszörföt állítanak elő, amit utóbb összedolgoznak. Ezért manapság már az összes cég custom eljárással készíti a komoly sorozatgyártású deszkáit, rengeteg kézi munka felhasználásával. Itt már csak a custom eljárás lényege veszik el, a személyre szabhatóság.
Ugyanúgy, ahogy nincs egyforma ember, nincs is szükség két egyforma szörfre. Ha egy jó kiindulási alapból mindenkinek a testméretéhez, a tudásához és a szokásaihoz optimalizáljuk a deszkát, akkor az jobb kihasználhatóságot és örömtelibb szörfözést fog eredményezni.
És akkor mindezidáig csak a technikáról beszéltünk, pedig még folytathatnánk az egyedi megjelenéssel, szabadon választható designnal….

Kucséber Ferenc a szörfgyártással kezdte tevékenységét, de már közel 10 éve készít snowboardokat, és mióta kirobbant a kite-őület, a kiteszörf deszkák gyártásával is foglalkozik. Külön említésre méltó még a pirateboards egyedi jégszörf-konstrukciója is, mellyel minden sima vízen végrehajtható siklómanőver átültethető a jégre is, amit eddig egyetlen jégszörfről sem lehetett igazán elmondani. Az érdekes találmányról egy későbbi számunkban részletesen beszámolunk.

A pirate deszkák gyártástechnológiája együtt fejlődött a sporttal. A kezdetek egyszerű sztirolhab-epoxy-üvegszövet technológiája után a műhelyben már 1994-ben elkezdtek karbon-szendvics technológiával dolgozni, amit folyamatosan tökéletesítve jutottak el a jelenkori technológia csúcsára, a dupla vákuum szendvics karbon-kevlár deszkák gyártásához.
A Kucséber műhely természetesen nem csak a technológia fejlesztésével foglalkozik, hanem a formákat is folyamatosan fejleszti a lelkes kis tesztcsapat tapasztalatainak megfelelően. Az innovatív csapatmunkának köszönhető az, hogy a pirate fejlesztéseivel mindig lépést tartott a trendekkel, sőt időnként még meg is előzte a szörfipart.

Pártos György a közel két évtizedes versenyzési tapasztalat és a különböző világmárkák fejlesztésének, gyártásának megismerése után kezdte el saját márkajelzésű vitorláinak gyártását. A Hunter Sails azon kevés szörfvitorla gyártó cég közé tartozik, mely még az Európában készülő termékek minőségét képviseli.

A vitorla nevének első három betűje a márka születési helyére utal. A márka tehát magyar, a tesztelés, a fejlesztés és gyártás viszont már a világ több pontján zajlik. A Hunter Sails vitorlák tehát úgy készülnek, hogy minden környezetben megállják a helyüket, a Zöldfoki szigetek óriási hullámaitól, az egyiptomi sima vizes strandokon át a „hepehupás” Balatonig.

Az első Hunter Sails prototípusok 2000-ben láttak napvilágot. Két év fejlesztés után született meg a Hunter Sails első széria sora, wave, freestyle, freeride és freerace vitorlákkal. Ebben a 2002-es első szériagyártásban már szerepelt a nagysikerű Buster freestyle vitorla is. A Hunter Sails piacra lépésének első évében már a Buster volt a Magyar Freestyle Bajnokság második helyezettjének vitorlája.

A magyar termékek versenyképességét legjobban az elért eredmények támasztják alá. Magyary-Kossa Zsolt Pirate deszkával és Hunter Sails vitorlával 2003.-ban magyar bajnoki címet szerzett Freestyle kategóriában, majd őt 2004.-ben a szintén ugyanilyen felszereléssel induló Marton Andris követte (holtversenyben lett freestyle bajnok, Horányi-Névy András mellett). Pártos György, a Hunter Sails alapítója 2003.-ban nyílt bajnoki címet szerzett vitorláival.

Reméljük magyar márkáinkra még sokáig büszkék lehetünk és egyre több magyar és külföldi szörfösnek esik majd ezekre a termékekre a választása!

Matto


Ascan Black

Cimkék

Kucséber    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








32493
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

525 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

89 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

525 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021