(tömeg)pusztító szél |
BR - Rocket air |
BR - Volcan |
BR - Volcan II. |
Rudi - rocket air |
Rudi - jibe |
Megérkezett a tél, beszürkültek a tavak, a szörfösök a
kandalló mellett pipázva sóhajtoznak, hogy messze még a nyár.
Az élet azonban nem áll meg egészen, és az a kevés, elvetemült
rider, aki úgy döntött, hogy december közepén leugrik az
Adriára, látva a bíztató előrejelzést, egy egész hónapnyi
széladagot kapott egy hétvégébe sűrítve. A 3 csillagos
sötétlila guru-előrejelzést látva még mindenki okoskodott,
hogy biztos nem lesz ez olyan durva. Az lett.
Elindult a magyar különítmény innen-onnan, mi a
Balatonlelle-Liznjan útvonalat megjárva érkeztünk meg a spotra,
ahol már kellemes 25-30 csomós fuvallat borzolta a kedélyeket.
A friss Bora előcsalta a helyieket, és mikor begördültünk a
partra, intenzív szörféletet találtunk a kies beachen, jó
néhány horvát rider tépte le a 4.0, 4.5-öt. Az egész hétvége
során ekkor volt a legbarátságosabb a szél. Egy órával ezután
ugyanis befújt, és lassan ritkulni kezdtek a lokálszörfösök.
Egyik a másik után hagyta el a helyszínt, minden bizonnyal
sürgős üzleti ügyek miatt, vagy hogy ne szenvedjen hiányt a
család. Maradtak a kalandozó magyarok és a 40 csomós szél,
összedobtuk, ami kisvitorlánk volt, és nekivágtunk a haboknak.
A Bora szárnyán megjártuk aznap a bemelegítő köröket, és
néhány parton ülő sirály szörnyülködve nézte végig, ahogy a
vízen szaladgáló pöffök megtáncoltatták a 3 ridert.
A többi magyar aznap éjjel és másnap érkezett, és a kötelező
csodálkozás és parti didergés után mindenki szorgosan riggelni
kezdett (ha volt mit), és csatába indult. A gondosan
eltervezett manőverek és intenzív gyakorlás helyett puritán
egyszerűséggel birokra keltünk a széllel, és hol győzelemként
könyveltünk el egy szép ugrást vagy jibeot, hol pedig
elismerésünk jeleként egy elegáns schleuderral vagy egyszerű
vízbehullással tisztelegtünk a természetnek. A parti sziklák
különösen megkönnyítették a dolgunkat, egy-egy törött szkeg
vagy szétzúzott lábujj után volt mire hivatkozni, hogy kicsit
kijön az ember pihenni. A vízen mindenki hozta a formáját,
Vince Peti a letépett 4.0-val röpködött fel-alá, Vau egy
3.0-ás retroradikál vitorlával ijesztgette a Borát, Backloop
még némi freestyle-t is lopott a pusztulatba, mikor a
borotvaéles sziklák fölött pörgette a heli-tackokat, 10-es
szélben. Rudi fáradhatatlanul jibeolt és repült, Berci is
csempészett pár szép klasszik és newschool manővert az
egyhangú fel-alá siklásba, Barna a folyamatos schleuderveszély
ellenére bevállalt pár szép szaltót. Szóval zajlott az élet
Liznjan Beachen.
Másnap aztán megjött az 50 csomós szél. Iszonyat ült a halak
szemében, vért köptek a vitorlák és végiggondolta az ember, mi
éri meg és mi nem. Aztán legyintettek néhányan, és az
időközben kékről fehérre váltó tengerbe másztak, hogy
megkoronázzák a hétvégét. Nehéz visszaadni az érzést, mikor a
csontra tépett 3.6-os vitorla visít az ember feje fölött, a
kis wave deszka megbokrosodik és minden pillanatban fel akar
ágaskodni, le akarja vetni a szörföst, aki van olyan bolond,
hogy ilyen időben is vízre menjen vele. És mikor kezdett
alászállni a nap a vízpárába, mikor a megtörő hullámok
ritmusára élt már mindenki, és nem tudta felemelni a kezét,
hogy megéljenezzen egy sikeres jibeot, úgy döntöttünk, elég.
Elbúcsúztak a riderek, minden deszka elfoglalta helyét a
tetőn, és kigördültek az autók, egymás után, végig a
káposztaföldek mentén. Mikor az első csillagok megjelentek a
beach fölött, már csak néhány elhagyott kötelet, pár sziklán
elkenődött vérfoltot találtak. Még 5 napig fújt a Bura,
lecsupaszított hegyet-völgyet, megszárított ezer és ezer
lepedőt. Azt beszélik, aznap éjjel a megmaradt parti fenyők
úgy döntöttek, nekünk adják az évente kiosztott „Liznjan Réme”
(„Čudovište od Liznjan”) díjat. Köszönjük.
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...