Liznjan - 2005 12. 9-11

(tömeg)pusztító szél

BR - Rocket air

BR - Volcan

BR - Volcan II.

Rudi - rocket air

Rudi - jibe

Megérkezett a tél, beszürkültek a tavak, a szörfösök a kandalló mellett pipázva sóhajtoznak, hogy messze még a nyár. Az élet azonban nem áll meg egészen, és az a kevés, elvetemült rider, aki úgy döntött, hogy december közepén leugrik az Adriára, látva a bíztató előrejelzést, egy egész hónapnyi széladagot kapott egy hétvégébe sűrítve. A 3 csillagos sötétlila guru-előrejelzést látva még mindenki okoskodott, hogy biztos nem lesz ez olyan durva. Az lett.

Elindult a magyar különítmény innen-onnan, mi a Balatonlelle-Liznjan útvonalat megjárva érkeztünk meg a spotra, ahol már kellemes 25-30 csomós fuvallat borzolta a kedélyeket. A friss Bora előcsalta a helyieket, és mikor begördültünk a partra, intenzív szörféletet találtunk a kies beachen, jó néhány horvát rider tépte le a 4.0, 4.5-öt. Az egész hétvége során ekkor volt a legbarátságosabb a szél. Egy órával ezután ugyanis befújt, és lassan ritkulni kezdtek a lokálszörfösök. Egyik a másik után hagyta el a helyszínt, minden bizonnyal sürgős üzleti ügyek miatt, vagy hogy ne szenvedjen hiányt a család. Maradtak a kalandozó magyarok és a 40 csomós szél, összedobtuk, ami kisvitorlánk volt, és nekivágtunk a haboknak. A Bora szárnyán megjártuk aznap a bemelegítő köröket, és néhány parton ülő sirály szörnyülködve nézte végig, ahogy a vízen szaladgáló pöffök megtáncoltatták a 3 ridert.

A többi magyar aznap éjjel és másnap érkezett, és a kötelező csodálkozás és parti didergés után mindenki szorgosan riggelni kezdett (ha volt mit), és csatába indult. A gondosan eltervezett manőverek és intenzív gyakorlás helyett puritán egyszerűséggel birokra keltünk a széllel, és hol győzelemként könyveltünk el egy szép ugrást vagy jibeot, hol pedig elismerésünk jeleként egy elegáns schleuderral vagy egyszerű vízbehullással tisztelegtünk a természetnek. A parti sziklák különösen megkönnyítették a dolgunkat, egy-egy törött szkeg vagy szétzúzott lábujj után volt mire hivatkozni, hogy kicsit kijön az ember pihenni. A vízen mindenki hozta a formáját, Vince Peti a letépett 4.0-val röpködött fel-alá, Vau egy 3.0-ás retroradikál vitorlával ijesztgette a Borát, Backloop még némi freestyle-t is lopott a pusztulatba, mikor a borotvaéles sziklák fölött pörgette a heli-tackokat, 10-es szélben. Rudi fáradhatatlanul jibeolt és repült, Berci is csempészett pár szép klasszik és newschool manővert az egyhangú fel-alá siklásba, Barna a folyamatos schleuderveszély ellenére bevállalt pár szép szaltót. Szóval zajlott az élet Liznjan Beachen.

Másnap aztán megjött az 50 csomós szél. Iszonyat ült a halak szemében, vért köptek a vitorlák és végiggondolta az ember, mi éri meg és mi nem. Aztán legyintettek néhányan, és az időközben kékről fehérre váltó tengerbe másztak, hogy megkoronázzák a hétvégét. Nehéz visszaadni az érzést, mikor a csontra tépett 3.6-os vitorla visít az ember feje fölött, a kis wave deszka megbokrosodik és minden pillanatban fel akar ágaskodni, le akarja vetni a szörföst, aki van olyan bolond, hogy ilyen időben is vízre menjen vele. És mikor kezdett alászállni a nap a vízpárába, mikor a megtörő hullámok ritmusára élt már mindenki, és nem tudta felemelni a kezét, hogy megéljenezzen egy sikeres jibeot, úgy döntöttünk, elég. Elbúcsúztak a riderek, minden deszka elfoglalta helyét a tetőn, és kigördültek az autók, egymás után, végig a káposztaföldek mentén. Mikor az első csillagok megjelentek a beach fölött, már csak néhány elhagyott kötelet, pár sziklán elkenődött vérfoltot találtak. Még 5 napig fújt a Bura, lecsupaszított hegyet-völgyet, megszárított ezer és ezer lepedőt. Azt beszélik, aznap éjjel a megmaradt parti fenyők úgy döntöttek, nekünk adják az évente kiosztott „Liznjan Réme” („Čudovište od Liznjan”) díjat. Köszönjük.

BR