Lesz windsurf Rióban!


2012.11.10

Dido versenyben

Dido London 2012

London 2012

Vote for Windsurfing!

A nemzetközi vitorlás szövetség, ismertebb nevén ISAF hozott idén májusban egy döntést, melynek komoly médiavisszhangja volt és váratlanul érte mind a nagyközönséget mind az olimpiai osztályban edző windsurfösöket is.

Ahogy korábbi, májusi cikkünkben beszámoltunk róla, ISAF akkori döntése szerint a következő Olimpián, Rióban az RS:X (windsurf) kategória helyett Kitesurf kategóriában rendeztek volna versenyeket.

A döntés nemzetközi felháborodást keltett, hiszen a Laser után az RS:X volt a legnépesebb olimpiai osztály, komoly utánpótlás bázissal rendelkezett mind a férfiak, mind a nők körében, a versenyek lebonyolítása a kitehoz képest egyszerűbb és a futamokat egészen gyenge szélben is elindíthatták..

Ehhez képest az akkor megszavazatt Kite-formula kategória alig ismert, a világon egy nagyon szűk réteg használja, annál is kevesebben indultak formula kite-al pályaversenyeken, utánpótlásról igazából beszélni sem lehet. A kitesurf bizonyos helyszíneken nem is engedélyezett, ráadásul a női osztály mérete egészen elenyésző ebben a kategóriában.

A döntés kellemetlenül érte volna a Magyar Szörf Szövetséget is, hiszen míg a windsurf (Bic OD és RS:X) utánpótlás már biztosított, több évtizedes edzői és versenyzői tapasztalattal is rendelkezünk, míg formula kite versenyt még soha nem rendeztek tavainkon.

Az ISAF döntési mechanizmusa bonyolult, nem érdemes részletezni, hogy jutottunk el idáig, de az biztos, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt az RS:X sorsa, amit mi sem bizonyít jobban mint a Magyar Vitorlás Szövetség honlapján ma megjelent cikk, ami még temeti az RS:X kategóriát >>

A lényeg, hogy ma 16:23-kor a következő döntés született:

ISAF Host - Daniel Smith:
Regulation 23.1.4 has been approved with the following amendment.

Men′s Board -RS:X
Women′s Board - RS:X
Men′s One Person Dinghy - Laser
Women′s One Person Dinghy - Laser Radial
Men′s 2nd One Person Dinghy - Finn
Men′s Skiff - 49er
Women′s Skiff – 49erFX
Men′s Two Person Dinghy - 470
Women′s Two Person Dinghy - 470
Mixed Two Person Multihull – Nacra 17


Rióban tehát ha minden jól megy, ismét kvótát szerezhetünk, és viszontláthatjuk magyar szörföseinket az olimpiai közvetítéseken is!

Matto


Karpathos 2022

Cimkék

MSZA     Olimpia     RS:X     Utánpótlás    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








65713
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021