Karpathos diaries - 5. rész

2014.06.11 - 2014.07.22

Hachiroku-láz

Marha nagy szerencse, hogy nem fúj állandóan a szél, mert így legalább van időnk helyrepofozni a centert. Végre kezdünk úgy kinézni, mint egy igazi szörfcenter, nem csak a dobozok meg pufifóliák mindenhol. Azért ilyenkor a főnökség nem nagyon örül, mert nem jön a pénz, és a munka utáni szörfözés is kimarad. Pedig azok adják a legnagyobb élményt, mindenki a vízen, meg mindenki ügyes, aztán úgy könnyű.

A legjobb hely a centerben a ?Sumec?s office?, azaz a műhely, nem zavarnak az idióta vendégek, nem kell állandóan megkérdezni, hogy na milyen volt 7.8-al meg 150 literrel, pöcsig állított bumal, közben meg mosolyogni. Van árnyék, némi szél, meg satu is. Kell ennél több? Próbálok nem túl pofátlanul ott lebzselni, meg rendet hagyni mindig magam után. Van egy kis hűtő is, majd megkérdezem, hogy beüzemeljük-e.
A sok felhalmozott törött alkatrész meg igazi kincsesbánya. Leginkább akkor, ha valami mást kell javítani, de egy kissé szakadt BOGE joint lazán félbevágható, csak azért, hogy megnézzük, hogyan néz ki belülről.

Látszik már az is, hogy nagyjából én felelek majd az összes riggért a szezonban. A többieknek vagy más dolga van, vagy nem értenek hozzá annyira. Bár azt is meg kellett tanulni, hogy nem szabad magamnak beállítani, mert akkor úgy hozzák vissza, hogy nincs eléggé meghúzva alul, és különbenis nagyon húz, meg rángat. Ezt megelőzendő Radko kitalálta, hogy trimmeljük újra az összeset, szóval most mindegyiknek úgy lobog a teteje, hogy rossz ránézni, de a népnek így jó.

Mentésnél meg egyre gyakrabban kerül rám a sor, úgy néz ki bíznak bennem annyira, hogy legalább a vendéget nem hagyom meghalni, meg 69 literrel is kikepesztek ha eláll a szél.
Egyik nap valaki fut ki a vízből, hogy a Devils Bay közepén úszik egy fickó vitorlával a kezében, mert a deszka az elúszott. Se szabad szemmel se távcsővel nem lehetett látni semmit. Nagyszerű. Ennyire még sosem siettünk. Sprint a csónakig, új világcsúcs motorindításban, meg kötelek kioldásában, majd némi kevergés és a ?Te látod már?? ?És most?? intermezzo után berámoltuk a fickót a csónakba, majd a rigget is, és elindultunk közben deszkát keresni. Valahol a hajóroncsnál találtuk meg, ahogy megy szépen Egyiptom felé. (Ha még 2-3 perc eltelik már nem lett volna meg.) Visszafelé gyakorlatilag mindenemet szétvertem a csónakban, jobban még nem örültem annak, hogy ki lehet szállni.
Máskor egy törött vállú srácot kellett valahogy beemelni a motorosba, úgy, hogy a törött vállánál nem emelhetük, de legalább a sziklákra is sodródunk közben.

A Hacsit meg végre sikerült feltámasztani. Kissé szedett-vedett az összkép, a szakadt papucsokkal, meg az itt-ott megfaragott szkeggel, de az élmény a vízen, na, az zseniális.
Simán elrepül bárhová, és még sw kono-ra is alkalmas bizonyos korlátokkal (bár még mindig magamat érzem a legnagyobb hátráltató tényezőnek).
Azóta találtunk egy 76 literes változatot is, mégjobb, mégkisebb, de már nagyon megérezni rajta, ha leáll a szél.
Mark Nelson egy zseni, igazán kár, hogy kihaltak mára a rövid széles egyszkeges wavedeszkák.

Szakadt vitorlából is egyre több van, néha egy-egy olyan nap után, amikor a legnagyobb méret a vízen 3.7 volt, kissé gondolkodni kell, hogy mit is szedjünk elő.

Állítólag majd jön a Broeckhoven is. Kiváncsi leszek.