III. Magyar Rip Curl Wave Bajnokság -Prasonisi 2012


2012.09.05

Velényi Rudi

Csik Berci

Dattler Bendi

A zsűri

Augusztus 28-án került megrendezésre a harmadik magyar wave bajnokság a görögországi Rodosz szigetén.

Az előrejelzéseknek megfelelően a hét legszelesebb napjára terveztük a verseny lebonyolítását, utolóag megtudtuk, hogy ez a keddi nap volt a nyár legjobb napja, mind szélben, mind hullámokban.

A 8 indulót két csoportba osztotta a rendezőség, sorsolás alapján az első csoportba került Cholnoky Sára, Dattler Bendegúz, Domán Bálint, Pusztai Balázs, míg a másik csoportban Árkovits András, Csík Bertalan, Velényi Rudolf és Wimmer Balázs versenyeztek.
Az előfutamokban láthattuk a legszebb trükkőket a versenyzőktől, Berci stalled forward loopja, valamint Rudi és Bendi gyönyörű hullámlovaglásai voltak a legmeggyőzőbbek, valamint Pusztai Balázs és Domán Bálint is szép loopokat ugrottak.
Mindkét csoportból a legjobb két versenyző jutott tovább a 25 perces előfutamokból. A döntőre beerősödött a szél, a hullámok mérete is fokozatosan nőtt, de a versenyzők nem cseréltek kisebb vitorlára, ekkor már 4,0-4,2 m2 is elegendő lett volna 4,7-5,0 m2 helyett.
A kéttagú zsűrinek, Dobozy Daninak és Szépfy Marcinak nem volt könnyű dolga felállítani a döntő után a sorrendet, de Rudi rutinjának és szép wave ride-jainak, és table topjainak köszönhetően megvédte tavalyi címét, míg a hazai pályán versenyző Bendi a második helyezett lett. Berci idén először jutott a döntőbe, de nem hiába, hiszen övé a bronzérem!

___ad_zone_4___

Egyetlen női induló Cholnoky Sára volt, aki a fiúk között a hatodik helyen zárt.
Gratulálunk a versenyzőknek, és örülünk, hogy idén fiatalok is becsatlakoztak a versenyzésbe, pár év múlva talán leszorítják a rutinos szörfösöket a dobogóról.
Köszönjük a segítséget Szépfy Marcinak, Dobozy Daninak, Szépfy Zsombornak, Bárdos Misónak, Kovács Petinek. Hmarosan videó formájában is megtekinthetitek a veresnyről készült anyagot!

Jövőre ugyanitt, ugyanekkor!


1. Velényi Rudolf
2. Dattler Bendegúz
3. Csik Bertalan
4. Pusztai Balázs
5. Domán Bálint
6. Cholnoky Sára
7. Árkovits András
8. Wimmer Balázs

Alpesi Club


További fotók a Hisurf oldalon >>


Ascan Black

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








64434
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021