HT Windependent Days 1. Futam


2006.06.06

Backloop - Spock

Hornung Peti - Shove it

Backloop - Grubby

Csabesz és a cameraman

Rubesch Skywalker

Jandl Norbi - Volcan


A Heavy Tools Windependent Days első rendezvénye sok élvonalbeli lelkes szörföst és kiteost mozgatott meg pünkösd vasárnapján. Szombaton még aggódtunk a szél miatt, felmerült a kérdés, hogy a kedvezőbb előrejelzéseknek megfelelően áttegyük-e a verseny helyszínét kicsit Keletebbre, de végül is bíztunk a szerencsében és maradtunk az eredeti elképzelésnél, a versenyt / találkozót Fonyódligeten rendeztük meg.

Nagy örömünkre reggel olyan szél fújt, hogy alig tudtuk a molinókat és zászlókat elhelyezni, ráadásul még a nap is kellemesen sütött. Az égi áldás ereje sajnos később alábbhagyott és a már sokak által megszokott pöffös balatoni csomagolásban kényeztette a résztvevő versenyzőket és a hobbi szörfösöket.

Az operatőr folyamatosan vette az akciót, a fotósok megállás nélkül kattintgattak, rengeteg látványos manőver került felvételre, összesen több mint három és fél órányi anyagot sikerült rögzíteni! A pöffös szél miatt az eredeti kiírás szerint nem tudtunk érvényes futamot rendezni a szörfösök között, előfordulhatott volna ugyanis, hogy egyes versenyzők 2 x 7 percében fúj a szél, míg másoknak végig pumpálniuk kell.

A legszebb manővereket hamarosan közzé tesszük, sikeres grubby -k, egykezes és "hagyományos" spockok, flakák, volcanok, shove-it próbák és egyéb látványos mozdulatok kerültek rögzítésre!

A pöffös szél a kitosoknak már használhatóbb volt, így a köztük zajló látványos, heroikus küzdelem is felvételre került, a videókat hamarosan letölthetjük és szavazhatunk rájuk.

A szél kisebb nagyobb kihagyásokkal, de egészen késő délutánig fújt, kora délutánig igen nagy volt a forgalom a vízen, ami tovább fokozta a hangulatot.

A visszajelzések szerint mindenki jól érezte magát; a következő verseny/találkozó még nagyobb szabásúnak ígérkezik, várhatóan a hangosan fog szólni a zene a Heavy Tools öreg szörfös VW kisbuszából és szpíker fogja kommentálni folyamatosan a vízen és a szárazon történteket!

A fotókat folyamatosan töltjük fel a galéria "Windependent Days I. Futam" könyvtárába!

Kapcsolódó cikkek:

Néhány szépen sikerült manőver vagy próbálkozás:

Backloop - Grubby

Backloop - Grubby Backloop - Grubby
Backloop - Grubby Backloop - Grubby Backloop - Grubby
Backloop - Grubby Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Rubesch a levegőben

Hornung Peti - Loop

Dobozy Dani - Flaka próba

Dbozy Dani - Flaka próba II

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Backloop - 1kezes Spock 540

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan - Secret ending

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Vincze Peti - Volcan

Jandl Norbi - Volcan

Jandl Norbi - Volcan

Jandl Norbi - Volcan

Jandl Norbi - Spock

Jandl Norbi - Spock

Jandl Norbi - Spock

Jandl Norbi - Spock

Jandl Norbi - Spock

Jandl Norbi - Spock

Rádóczy Barna - Volcan

Rádóczy Barna - Volcan

Rádóczy Barna - Volcan no hand:)

Csabesz 2cmre a parttól

Rubesch

Rubesch

Fotók: Matto - Windsurfing.hu

Matto


Cimkék

Windependent    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








29806
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021