A duckjibe talán az első trükk, amit a nélkülözhetetlen manőverek - (siklás, wasserstart, jibe) után sokszor elsőként tanul a szörfös, ha a sebességen kívül egy kicsit más is érdekli.
Ennek az az oka, hogy talán a legegyszerűbb trükk, mégis egy kis stílussal fűszerezve egészen látványos lehet, főleg ha egy méretes hullám van a hátad mögött, vagy utána clew first - switch stance-ben maradsz és ugrasz mondjuk egy clew first punetát..:) Mint sok másik sikló-manővert, ezt is megtalálod sok komolyabb freestyle manőver részeként, a clew first manőverek elején például a duckjibe kezdő elemeit használják.
___ad_zone_4___
A duckjibe-ot állítólag a 80-as években találták ki (forrás: Tricktionary II) én emlékeim szerint 2000 körülig vártam vele:) Akkoriban felröppent a hír, hogy a szomszédos Bélatelepen a lelkes BBS fiúk egyikének összejött, gondoltam, akkor nekem is menni fog. Próbálgattam is rendesen a sok camberes vitorlákkal, de először - nem meglepő módon - az egyik legkisebb vitorlával jött össze, egy kis szerencsével, mert hibásan, szinte teljesen hátszélben indítottam el a manővert. Egy vassiliki-i túra során viszont sikerült mindkét irányban stabilizálni, és szépen lassan az összes hibára rájöttem.
Hö Kacsa!
- Mielőtt kiakasztanád a trapézd, fogj szélesebben a bumon.
-
Akassz ki, lépj ki a hátsó lábaddal, és a lábaiddal indítsd el a manővert, mintha egy jibe-ra készülnél.- Abban a pillanatban, hogy a deszka elkezdett fordulni, az árbockézzel fogd meg a bumot a lehető legközelebb a végéhez. Az árbockezeddel a mozdulat során keresztezni fogod a hátsó "bum-kezedet".
- Engedd el a bumot a bum-kézzel, az árbockézzel pedig emeld magasra a vitorla hátsó élét, húzd át a fejed előtt.
-
Figyelj arra, hogy a vitorla dőljön előre - de ne érje el a vizet, mert az egy másik manőver, repülés a vége, ezt mi csak úgy hívjuk, hogy Sabaka. (Magyarul kutyázás..). Ne Te dőlj hátra, neked a deszka felett kell maradnod, dőljön előre a vitorla!- A "régi" bum-kezeddel fogd meg a vitorlát a túloldalon, ennek még azelőtt meg kell történnie, hogy a deszka hátszélbe érne, ezért is fontos, hogy a vitorla átforgatást a fordulás legelején, vagy akár még előtte elkezd! Ha a deszka már hátszélbe került, a vitorlát a szél nem fordítja be eléd, nehéz lesz elérni.
- Mielőtt a deszka hátszélbe érne, már mindkét kezednek az új oldalon kell lennie. A deszkát tartsd döntve, a testsúlyoddal együtt egészen addig, amig a deszka be nem fordult az új irányba.
- Ha irányba állt a deszka, vedd ki az első lábad is a papucsból, és lépj be a papucsokba az új oldalon.
Tippek:
- Figyelj arra, hogy ne Te dőlj hátra! A vitorlát döntsd előre,
de úgy, hogy az ne érje a vizet.
- Minél erősebb a szél, annál fontosabb, hogy a vitorlát a manőver legelején
átfordítsd.
- Minél előrébb nyúlsz az új oldalon az első kezeddel, annál kevesebbet kell
majd a bumon "lépegetned"
- Ha odafigyelsz a testtartásra, akár mindkét lábadat a papucsban hagyhatod, így
még gyorsabban át tudsz fordulni, ha hirtelen irányváltásra van szükség, mondjuk
üldöz egy hullám :)
Sok sikert a gyakorláshoz!!
Matto
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...