|
Horányi-N-A SW Chachoo |
![]() |
Marton Andris |
![]() |
Vincze Peti Switch |
|
Vetõ Marci |
|
Horányi-Névy András - Puneta |
Megszületett a 2008.-as Heavy Tools Windependent Days évad végeredménye is. A harmadik évad végén már biztosan állítható, hogy a versenysorozaton évrõl évre megfigyelhetõ volt a versenyzõk látványos fejlõdése. Míg 2006.-ban még többnyire csak eséseket tudott megörökíteni a kamera, addig idén már számos olyan manõver is rögzítésre került, melyrõl korábban csak álmodott a mezõny.
Idén már három alkalommal sikerült versenyt rendezni, így lehetõség nyílt arra, hogy a versenyzõk egy futamot kiejtsenek, s így nem kerültek hátrányos helyzetbe azok akik valamilyen oknál fogva nem tudtak mindegyik versenyen részt venni, ami lássuk be, fontos egy olyan rendezvény esetén, ahol sem a helyszínek, sem pedig az idõpontok nincsenek elõre meghatározva. A hazai viszonyokat ismerve sajnos igazodnunk kell a szélhez, ha erõs szeles versenyt szeretnénk.
Az idei elsõ futam a már több éves múltra visszatekintõ Balaton Királyai verseny elõtt egy nappal került megrendezésre. A Balaton Királyai eddig minden évben erõs széllel párosult, nem volt ez másképp 2008.-ban sem. A versenyzõk 4.7-5.3 vitorlákkal szálltak vízre versenybe, a kamera több órán keresztül vette a hullámos vízen bemutatott sikeres manõvereket és látványos eséseket. A hullámos víz nagyban megnehezítette riderek dolgát... A netes szavazás alapján az elsõ helyezést Horányi-Névy András kapta, a második és a harmadik helyezést pedig döntetlen pontszámmal Vetõ Márton és Vincze Péter szerezték meg. Az I. futam videói >>
A második futamra a versenyzõk kedvenc titkos-spotján a balatonfenyvesi nádas takarásában, sima vízen került sor. A szeptember elején bekövetkezett rekord hideg idõjárás széllel is párosult, bár az erejével és egyenletességével kapcsolatban nem volt senki sem maradéktalanul elégedett. A csípõs hidegben Marton Andris szerezte meg az elsõ helyet, második Vetõ Márton, harmadik pedig egy új arc, Szakács Péter lett. A II. futam videói >>
A harmadik futam idõpontja kapcsán viták adódtak, mivel az 4 nappal a versenysorozat hivatalos határidejének lejárta után került megrendezésre, aminek okán a Magyar Bajnokság végeredménye nem egyezik a Heavy Tools Windependent versenyek végeredményével. Az évad elején a MSZSZ úgy döntött, a magyar bajnokság is a HT Windependent versenyek keretein belül kerülhet megrendezésre. A versenyzõk többsége és a rendezõk is úgy gondolták, hogy igazán akkor lehet igazságos a versenysorozat végeredménye, ha három futamot tudunk rendezni, hiszen ekkor már lehetõség nyílik egy verseny kiejtésére. Mivel a módosításhoz nem járult hozzá az összes versenyzõ, ezért van eltérés az MSZSZ eredménye (2 verseny alapján) és a HT Windependent days eredménye között. Az eseményekbõl okulva természetesen jövõre ismét módosítunk a kiíráson.
A harmadik futamra tehát Október 4.-én, Sóstón került sor. Pöffös szél, de legalább kevésbé hullámos víz várta a versenyzõket. A színvonal eddig talán ezen a versenyen volt a legmagasabb. Egymást követték a látványosnál látványosabb manõverek, több versenyzõtõl is láthattunk E-slidereket, de funnel, dupla, vagy no hand flaka, switch chachoo is került lencsevégre. Minden idõk leglátványosabb HT Windependent videó itt láthatók >>
A három futam alapján az elsõ helyezést Horányi-Névy András kapta, a dobogó II. és a III. foka pedig igen szoros verseny alapján került kiosztásra. Három versenyzõ neve is felmerült: Vincze Péter és Vetõ Márton két második helyezéssel, Marton András pedig egy elsõ és egy harmadik helyezéssel vágott neki a számok versenyének. Köztük csak a kapott átlagpontszám szerint lehetett elosztani a helyezéseket. Bár a dobogón csak három helyezést lehet kiosztani, mind a négy versenyzõ elõtt le a kalappal, gratulálunk! Reméljük a 2009.-es szezonban mindenki ugyanannyit fog tudni fejlõdni mint amennyit 2007 és 2008 között.
A 2008.-as Heavy Tools Windependent versenysorozat végeredménye:
Helyezés | Név | Helyezés szerinti pontszám | Összpontszám |
I. | Horányi-Névy András | 2p | 15p |
II. | Marton András | 4p | 13,7p |
III. | Vetõ Márton | 4p | 13,5p |
IV. | Vincze Péter | 4p | 13,1p |
Windependent Days 2008 from Szörftábor.hu on Vimeo.
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...