Fagor Sebességi Magyar Bajnokság, 2010.


2010.10.12

Az idei szezon első és egyben utolsó versenye október 4-5-én került kitűzésre, a Velencei-tó már jól ismert vizein, Gárdonyban. Hétfőn már 10 óra magasságában érkeztek szép számban a versenyzők és regisztráltak a versenyre, majd nemsokára elkezdődött a hajsza a jobbnál jobb időeredményekért.

Az előrejelzésnek megfelelően mindenki a 10m2 és 8m2 között szerelt, kivéve néhány lelkes formulás versenyzőt. A szél iránya végig dél-keleti volt, tehát jó speed körülmények csak a Velencei tó túloldalán, közel a tó másik végéhez voltak ideálisak.

A többszörös speed magyar bajnok, Glofák Olivér, a TandT Sport szponzorált versenyzoje volt az első, aki a látszólag kis szél ellenére vízreszállt, és megnyitotta a versenyt!
Olivér versenygépezete F2 SX 135 deszkából és North Sails Warp Slalom 9.0-es vitorlából állt, aminek köszönhetően a tó közepétől egyre nagyobb sebességgel siklott. Ezen felbuzdulva a többi versenyző is vízre szállt, és elkezdodött a harc a maximális végsebességért.

Dr. Molnár Ákos, a formula tapasztalt veteránja az új 9.5 Warp vitorlát választotta, 125 literes Tabou deszkájához, ami jó választásnak bizonyult, hiszen Olivérrel szemben Ákos bizonyult gyorsabbnak a nap végére!

Torma János, a speed újdonsült mestere is erosen küzdött egy jó eredményért, ám 7.8-as Neil Pryde vitorlája túl kicsinek bizonyult, s eredményét méltatlannak érezve nem is regisztrálta hivatalos végsebességét a verseny végén!

A nap meglepetése Zöllner Viktor volt, aki annak ellenére, hogy 7.8-as vitorlával és viszonylag kis deszkával áll rajthoz, kellemes meglepetést okozott és bebiztosította magának a hétfői napra az előkelő harmadik helyezést.

Említésre méltó még az elso nap Csikász Lajos amatőr versenyzőtársunk, aki a szél erejétől függően cserélte a felszereléseket, és egyre jobban javította saját eredményeit!

Sajnos az elorejelzések ellenére a második nap a beígért szélerősödés elmaradt, ám az eső elkezdett esni. Kora délután a minimális erosödésre Koszti Gábor szlalom bajnokunk volt az első, aki reagált, és bement szelet vadászni. A tó túloldalán némi siklást több versenyző is tudott produkálni, ám a szél erőssége a hétfői eredmények javítását sajnos nem tette lehetővé, így a végeredmény maradt az első nap folyamán felállított sorrend.

Köszönet a versenyzőknek és a szervezőknek a sikeres rendezvényért. Sajnos a mostoha szélviszonyok miatt az előre meghirdetett hétvégi forduló nem valósult meg, ezért ezúton is elnézést kérünk azoktól, akik a versenyre nem juthattak el.

Jövőre ígérjük, hogy még jobban kihasználjuk a szeles hétvégéket, és még több időponttal és rengeteg színes programmal várunk minden lelkes szörföst!

A verseny eredményei letölthetők innen >>


Shallow Rider

Cimkék

speed    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








41361
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021