Elhunyt André Paskowski


2013.08.03

André Paskowski a windsurf világ egyik meghatározó karaktere, tegnap hosszan tartó betegség után elhunyt.

André Paskowskiról rengeteget olvashattunk az interneten, igazi média-szörfös volt. Azon kívül, hogy a PWA és az EFPT versenyeken 2005-től egészen előkelő helyezéseket ért el, az EFPT sorozatban kétszer is megszerezte az európa bajnoki címet, nem csak emiatt fogunk emlékezni rá. 2004-ben még szereplőként láthattuk a 7 sons of freestyle dvdben, 2006-ban viszont már producere volt a nagyon jól sikerült, jó hangulatú Wet And Salty videónak. A debütáló videót további DVD-k, a 4 Dimensions, a Minds Wide Open, követték, illetve számos rövid alkotás is, a legutolsó a Rewarded és a személyes üzetetet is tartalmazó Magic Moments.

Andréval rengeteg személyes interjút is készítettünk, szinte mindig lehetett róla hallani, a betegségéről is azonnal tájékoztatott mindenkit. 2010.05.10-én én is megkaptam az emailt, melyben leírta, hogy rákot diagnosztizáltak nála, mely viszont szerencsére könnyen gyógyítható, és talán a következő évben már újult erővel tud nekivágni a versenyzésnek. Sajnáljuk hogy nem így történt. Ahogy telt az idő, már Ő is érezte, hogy búcsúzni kell (kattints a képre, szövegre - angol):

A magic moments videó, mely André utolsó videója, üzenete:

 

Magic Moments from Andre Paskowski on Vimeo.

A szörfös világ egy igen értékes embert veszített el André távozásával. Nyugodjék békében!

Matto


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








50016
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

ION Seek AMP 6/5

119 000 Ft

176 000 Ft

ION Seek AMP 6/5
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
ION Neo Top 0.5 S/S

25 000 Ft

39 000 Ft

 ION Neo Top 0.5 S/S
Duotone Black 50%

78 000 - 89 000 Ft

109 000 - 128 000 Ft

Duotone Black 50%
Starboard Carve 2023

385 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Fanatic Blast 2023

359 000 - 539 000 Ft

730 000 - 994 000 Ft

Fanatic Blast 2023
Duotone E_Pace 2022/2023

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022/2023
ION Amaze Core 5/4

69 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

18 990 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Severne Blade 2023

199 000 - 339 000 Ft

389 000 - 487 000 Ft

Severne Blade 2023
ION Icon deréktrapéz

99 000 Ft

167 600 Ft

ION Icon deréktrapéz