A Balaton északkeleti csücskében, Balatonfűzfőn terül az
ország (tudtommal) egyetlen kifejezetten szörfözésnek és vízisportoknak dedikált
strandja, a Zagykazetta. A placc az elmúlt években jelentős változásokon esett
át, így annak is ajánlom ezt az elég részletes ismertetőt, aki habár ismeri a
fűzfői Mekkát, régen járt itt.
A Zagykazi története:
Az 1970-es években a Fűzfői-öböl kotrását követően az iszapot (zagy) egy akkori
nádas részre szivattyúzták ki, létrehozva így a mai ikonikus beachet. A
kihasználatlan, gazos területet a szörfösök tették magukévá, egészen a ?80-as
évektől kezdve szálltak itt vízre szeretettel olyannyira, hogy a Lenkei Zsolt
által 1989-ben írt Szörf Könyv ?brutál beach?-ként meg is említi. Az
ezredforduló után nemsokkal felvetődött a Föveny strand kibővítése, mely
bekebelezte volna a Zagykazit, de az akkori lokál szörfösök ellenállásának hála
ez a próbálkozás nemcsak hogy meghiúsult, de megállapodást is sikerült kötniük
az akkori önkormányzattal. Habár többször került veszélybe a spot, a közösség
eddig mindig sikeresen zárt össze és védte meg szeretett helyünket.
Jelenleg az Egyesület szerződés alapján bérli az
önkormányzattól a területet. Az elmúlt 10 évben pályázat keretében épült
parkoló, öltöző, nyári zuhanyzó, parti sétány is a területen, fesztiválnak is
otthont adott, valamint szörfkölcsönző is nyílt. A sok fejlődésnek azonban
sajnos hátránya is van; a területet kutyafuttatóként, szabadstrandként is
használják rengetegen (attól függetlenül, hogy ezt a több helyre kihelyezett
házi szabályzat is tiltja).
Elhelyezkedése, megközelítése:
A Zagykazetta Surf Beach Balatonfűzfőn, a Föveny strandtól északra, de a Sirály
kikötőtől délre helyezkedik el. Ha Budapest felől érkeztek autópályán, a nyári
csúcsban szerintem gyakran érdemesebb a parton végigmenni, mintsem beragadni a
710-es elkerülőn, így dél felől fogjátok Fűzfőt megközelíteni. A várostábla után
néhány száz méterrel bal oldalt kell lefordulni a vasúti átjárón át a Föveny
strandhoz, majd a büfésorokat követve egyenesen a vízhez fogtok tudni
kilyukadni. Amennyiben mégis az elkerülőt választjátok, vagy Almádi/Veszprém
felől jöttök, úgy értelemszerűen a másik irányból, szintén a Balaton körút felől
érdemes behajtanotok.
Parkolni több helyen is tudtok: első és legjobb opció a klubbtagoknak
fenntartott murvás parkoló, mely lánccal le van zárva az idegenek elől (ezt a
térképen 1. számmal jelöltem). Itt behajtási engedély ellenében rengeteg autó és
lakókocsi elfér, nyári napokon érdemes viszont sietni, és szűken állni, mert egy
jó frontszélnél meg tud gyorsan telni. Következő opció lehet a 2-vel jelölt
aszfaltos parkolóhely, ami szintén nagyon közel van a parthoz, egyedül csak lánc
nem védi a kocsinkat és helyünket. Mivel viszont ez a parkoló mindenki számára
elérhető, gyakran a fürdőzők és sétálók miatt gyorsabban be szokotttelni, mint
az klubbtagoknak szánt helyek. Utolsó opcióként használhatjuk a strand
parkolóját is (3. számmal jelölve), melynek hátránya, hogy sétálni kell egy pár
száz métert a cuccokkal. Ha csak itt van hely, azt tudom ajánlani, hogy
guruljatok be, 2 perc alatt pakoljátok ki a Zagyon a felszereléseket és az
autóval álljatok ki a strand elé.
A büfék előtt is van 4-5 autónak való hely, de szinte mindig tele van rakodás
miatt.
Riggelés, vízrejutás:
Gyönyörű, kellően nagy füves placc áll rendelkezésünkre a riggelésre, habár a
kutya-aknákra érdemes figyelnünk. A fák illetve az épületek miatt a Zagykazi
hírhedt a parti forgolódó szélről; érdemes figyelemmel letennünk a cuccunkat,
rigget nem hagyni külön, szkegeket, foilokat lehetőség szerint lefelé fordítani
és helyet hagyni egymás felszerelésének. Közvetlen a víz bejárata elé nem illik
tenni a motyót, ezt nyáron sárga kötéllel és bólyákkal ki is jelölik. Vízre egy
nagyjából 6-8 méter széles területre tudunk jutni. A bejárat kisebb-nagyobb
kövekkel van tarkítva, így aki kényes erre, annak érdemes cipőt húznia. Normál
vízállás esetén a víz szkeggel szinte azonnal szörfözhetővé válik, foillal sem
kell 15-20 méternél többet gyalogolni a biztonságos indulásért.
Uralkodó szélviszonyok, szélirányok:
Az első 100 méteren elég hektikus a szél, így ha nem totál északnyugati fúj,
beachstarttal nehézkes lehet az elindulás (ettől függetlenül a beachstartoló
keménymag kitartóan vár 10-15 percet is egy jó pöffért cserébe, a kevésbé
elegáns, vitorlát húzgáló szörfösök ilyenkor már Alsóörst is elhagyták Tihany
felé).
Általában pöffös északi, északnyugati szél szokott itt fújni, gyakran fordul
nagyokat a szélirány. Helyi sajátosság, hogy az indulás után, ha egyből
elkezdünk élesedni, gyakran el tudunk kapni egy ÉK-i pöfföt, rengeteg magasságot
és időt spórolván ezzel, így jóformán a Sirály kikötő magasságáig el tudunk vele
libázni (Szélirányok c. ábrán sárga szín). Ugyanez az öböl túloldalán is igaz,
ahol pedig nyugatias irányúra fordul a szél, valamint be is erősödik (kék szín).
Az öböl közepén az északi-északnyugati szél szokott többnyire stabilan fújni.
Minél lejjebb ejtünk, a szél annál tisztább lesz, foillal érdemes Almádi
magasságába leejteni, itt jobb napokon gyönyörű szélfal alakul ki, mely az
öbölhöz képest sokkal stabilabb és erősebb is.
A nyugatias irányú szelek általában kihagyósak, pöffösek szoktak lenni.
Keleti szelünk offshore iránya miatt szintén nem a legtökéletesebb. Északi front
napján gyakran megfigyelhető, hogy mikor kifárad a stabil északi szél, szép
fokozatos gyengülés mellett elkezd keletire befordulni; ez a biztos jele annak,
hogy a napi szörfözésünk a végéhez közelít, és ha nem vagyunk elég gyorsak,
lehet, hogy úsznunk is kell majd.
A délnyugati habár nem itt a legjobb, szörfözhető szokott lenni. A part és a
hegyek megemelik a szelet, így érdemes minél gyorsabban kreuzolva a parttól
távolodni, valamint az öböl csúcsa felé igyekezni, mert a tobruki strand előtt
gyakran tudunk olyan pöfföt vadászni, amivel ki lehet repülni Almádi alá akkor
is, ha Fűzfőn sikláshatár alatt vagyunk. Ha tehetjük, lehet érdemesebb déli
szeleknél a balatonalmádi strandokat választani.
A fentiek miatt a spot kifejezetten alkalmas a szörf elsajátítására is, hiszen
az északi szél megfelelő körültekintés mellett mindig csak a Föveny strandra tud
lesodorni minket, ahonnan újból felsétálhatunk a Zagykazira a vízben. Északiban
a víz elég flat, erősebb szélben is maximum choppos. Déli szélben a hullámok
miatt kicsit trükkösebb a helyzet, de abszolút vállalható ilyenkor is a tanulás.
Szintén a spot mellett szól, hogy nem csak nyáron, de ősszel, tavasszal, sőt,
télen is járnak rendszeresen ide sporttársak szörfözni, vagy akár csak a vízen
lévőket figyelve beszélgetni. Relatív gyakran felbukkannak a vízirendőrök is,
így szerintem érdemes mellényt hordani.
Sporttípusok:
A foil megjelenésével Fűzfőn is megborultak az arányok; lassan elmondható, hogy
több foilos lesz, mint szkeggel szörföző. Nem csoda, hiszen a pöffös szél, a
váltakozó szélirány mind a foilosoknak kedvez. Pont ezért wingesből sincs hiány:
2021 nyarán még csak 1-2 wingest láttunk, azóta viszont számuk minden évben
exponenciálisan nő. Ebből a szempontból fontos megemlíteni a hínár helyzetet,
mely az elmúlt 2 évben nem okozott szerencsére problémát ezen a spoton. Déli
szeleknél gyakran megjelennek kite-osok, kite-foilosok is.
Ha épp nem fúj, érdemes itt vízre dobni SUP deszkátokat, az öböl csúcsánál lévő
nádasok gyönyörűek, élőviláguk egyedi. Gyakran járnak ki gyakorlatozni a OP-val
illetve kalózokkal a helyi vitorlástáborok lakói, érdemes figyelni a felállított
pályáikra, hogy ne zavarjuk őket. Vitorlás/szörf verseny tudomásom szerint
csupán évi néhány alkalommal van, nem szoktak érdemben zavarni. Az
úszókra/fürdőzőkre figyelni kell partközelben, érdemes felhívni a kihelyezett
táblákra őket, miszerint fürdeni ezen a területen tilos. Az utóbbi pár évben itt
kerül megrendezésre a Balatonman triatlon verseny, mely ősszel zajlik. Csak évi
egyetlen napról van szó, és a nap zömében nyugodtan tudunk szörfözni.
Infrastruktúra:
A Zagykazetta mellett rengeteg büfé és étterem is található, melyek ?L? alakban
húzódnak a Föveny-strand bejáratáig. A klasszik büfé-kajákon kívül tudtok
fagyit, olasz pizzát is enni, illetve van egy kisbolt is a soron. Magán a
beachen találtok öltözőt, nyaranta tusolót, csapot is. Mosdó sajnos csak a
Föveny strand bejáratánál található, viszont ez ingyenes, magyar viszonylatban
tiszta is. A Zagy helyet ad egy 3 éve épült szörfiskolának, a Balaton Surf
Centernek, ahol főképp kezdő és freeride felszereléseket, SUP-ot tudtok bérelni.
A Center North tesztközpont is, így wing bérlésére, kipróbálására is van
lehetőségetek. Nyaranta a srácok egy hatalmas sátrat állítanak föl, ami alatt
nyugodtan tudtok hűsölni, kérdezni, dumálni, vagy csak simán pihenni is az
árnyékban. A tároló konténerben szezondíj ellenében felszerelést is tarthattok,
mely rendkívül kényelmes, hiszen a parttól szó szerint 15 méterre tárolhatod
minden cuccodat. A klubbtagoknak le se kell jönniük a partra, kamerán keresztül
láthatják milyen szél fúj, ki milyen cuccal megy be.
A környéken még van lehetőség elektromos hajó bérlésre, valamint a Sirály
kikötőben vitorlás bérlésre. A család sem fog unatkozni, hiszen néhány száz
méterre a parti sétányon egy játszótér is van, és persze a Föveny strand is csak
egy kőhajításnyira van a szörfös placctól.
A klubbtagság:
Egy ilyen igényes területet karban tartani az önkormányzat támogatása nélkül nem
egyszerű, végképp nem olcsó feladat. Azon felül, hogy nemes cél hozzájárulni
anyagilag a terület szépségéhez, a klubbtagok több kiváltsággal is rendelkeznek:
egyrészt a már említett kamerás rálátással a parta, másrészt pedig a behajtási
engedéllyel a VIP murvás parkolóba. Évi díj ellenében a szörfklubb elnökeinél,
Marton Andrásnál vagy Hodács Lajosnál lehet jelentkezni. Természetesen vízre
szálláshoz nem kell tagsági, bárki használhatja ingyenesen a helyet.
A Zagy arcai:
El se hiszitek, mennyi híres és hírhedt szörfös jár ide, a teljesség igénye
nélkül azért említenék pár nevet. Helyi lokál a magyar foil
pionír/vitorlamester, Kondor Peti, aki a legügyesebb wingesek közé tartozik. Az
ún. 100 km-es klubba tartozik a foil veterán Somogyi Robi és Barabás Gyuri, akik
napi nettó 6 óra vízen töltött időig meg sem állnak. Kovács Zsolti fehér
furgonját gyakran láthatjátok, roskadásig tömve szörfcuccal. Egyre gyakrabban a
magyar szlalom és wave legenda szörfös, Torma Johnny is tiszteletét teszi a
parton új foil felszerelésével. És persze ki ne ismerné Stanislavot, az orosz
szépfiút, aki mindig 2 négyzetméterrel nagyobb vitorlával megy be, mert utál
ácsorogni. Összességében elmondhatjuk, hogy Fűzfő közel sem tökéletes, mégis egy
utolsó gyöngyszem a Balatonon, így foggal-körömmel kell ragaszkodnunk hozzá.
Hiába nem esik útba, hiába pöffös a szél, bevallhatom, a társaság miatt mindig
szívesen járok ide. Biztos sokan vagyunk így, akiknek megdobban a szíve, ha
elhajtanak a 71-esen az öreg Zagykazetta előtt.
Palotás Peti
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...