Balatonaliga - beszámoló a hétvégi versenyekről


2012.09.17

Szeptember 15-16-án került megrendezésre Balatonaligán a Magyar Szörf Bajnokság utolsó balatoni fordulója. Idén egyedül ezen a versenyen sikerült minden osztályban érvényes futamot rendezni.

A szombati napon 3 futam volt a raceboard pályaversenyzőknek, 4 a formulásoknak és 2 a szlalomosoknak, a versenyrendezőség közel 7 órán keresztül a vízen volt.

Nagy csata alakult ki a junior versenyzők között, végül Sánta Bence lett a hétvége nyertese, akinek a BIC one design deszkája kettétörött a szkegnél, így két futam között deszka cserére szorult, nagy szerencséjére Varsányi Dorka deszkája várta őt a parton.

___ad_zone_4___

Molnár Ákos volt a hétvége legeredményesebb versenyzője, aki magabiztosan nyerte a Formula osztály versenyét, majd mindkét szlalom futamot is.

A szlalomosoknak és a rendezőségnek nem volt könnyű dolga, közel 10-15 rajtolásból sikerült két érvényes futamot megrendezni. A versenyzők örömére ezúttal ‘downwind slalom’ pálya volt a szokásos itthoni ‘nyolcasozás’ helyett.

Az estére is maradt még izgalom bőven, Varga Gábor óvása Koszti Gábor ellen elutasításra került az óvás tárgyaláson, majd jöhetett a jól megérdemelt pörkölt vacsora a Szörf Szövetség jóvoltából. Szlalom kategóriában Koszti Gáboré az ezüst, Varga Gáboré a bronzérem az aligai fordulón.

Vasárnap az előrejelzéseknek megfelelően 3 gyenge szeles futamot sikerült megrendezni, így 6 futam alapján Raceboard Classic osztályban Gádorfalvi Luca nyert, míg RS:X-es nőknél Cholnoky Sára, RS:X férfiaknál Simor Krisztián, és RS:X Ifjúsági osztályban Nikl Andrásé lett az aranyérem.

Olimpikonjaink nem indultak ezen a fordulón egyéb elfoglaltságok miatt.

Sport osztályban is szép mezőny gyűlt össze, Urbán Tibor mögött a Görögországból visszatérő Gilicze Noémi és az élete első versenyén induló Csiszér Réka végzett.

Gratulálunk minden versenyzőnek, jövő hétvégén találkozunk Podersdorfban!

További képek a galériában >>
Az eredmények letöltéséhez kattints ide >>



MSZSZ


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








26780
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021