Adventi Balaton-átcsúszás


2011.11.29

December 3-án, szombaton délben kezdődik a tél első Balaton-Átcsúszás programja a badacsonytomaji strandon. Tengeri kajakosok, szörfösök és vitorlázók részvételével kelünk át a badacsonyörsi öblön a másik oldalra és vissza. Egykor indulnánk, az időjárástól függően. A jeges vízben bemutatjuk az eszkimózást is, vagyis a borulás utáni visszafordulás technikáját kajakkal. Saját készítésű hagyományos eszkimó kajakot is szeretnénk bemutatni, valamint a Balaton első tradicionális, bambusz rudazatos, rákolló vitorlával hajtott polinéz proája, egy aszimmetrikus katamarán is átkel az öblön – bizonyítva, hogy az átcsúszás nemcsak jeges rendezvényeket jelent. Inkább azt nevezzük átcsúszásnak, mikor úgy sikerül A pontból B pontba eljutni, hogy ezzel látványosan, kreatívan és játékosan bebizonyítjuk: amit sokan lehetetlennek tartottak, az nagyon is lehetséges, sőt, emberformáló élményektől fosztja meg magát, aki lehetlennek tartja.

A Balatonon ma, adott esetben, az sem mehet 500 méternél messzebb a parttól, aki már átevezett az Atlanti óceánon, másodfokú viharjelzésben pedig egyáltalán nem szállhat vízre - olyan tengeri kajakkal sem, mely gyakorlatilag bármilyen időben biztonságos lehet, ahogyan a szörf is közismerten az egyik legalkalmasabb eszköz viharban vitorlázni. Ráadásul komolyabb szörfedzés gyakorlatilag csak viharjelzésben lehetséges. Adventi átcsúszásunk alkalmából a Magyar Szörf Szövetség és a tengeri kajakos szakosztály képviselői elmondják, milyen jogszabály-módosításokat javasolnak annak érdekében, hogy ezek ne gátolják a vízisportok szabad gyakorlását. Hasonló a jollevitorlázók problémája is.

Szeremley Huba szintén jelezte részvételét, így a kellő hangulatot kitűnő forraltbor is biztosítja majd. A program a badacsonytördemici faluházban folytatódik, ahol szombaton forraltborfőző verseny lesz, különféle kemencés ínyencségekkel.

Az egy éve meghirdetett Jégszalag bajnoksággal és az idei télre, illetve tavaszra és nyárra tervezett Átcsúszás-programokkal kapcsolatban is bejelentésekre készülünk. Ahhoz, hogy minden körülmények között és minden évszakban lehessen vitorlázni, illetve közlekedni a Balatonon, pályázatot hirdetünk vízen, jégen és havon egyaránt közlekedni képes „hároméltű” vitorlás, illetve egyéb meghajtású járművek tervezésére és építésére (melyek átalakítás nélkül, legfeljebb egyszerű átállítással tudnak közeget váltani).

Eső esetén, vagy viharos szélben másnap, vasárnap délben, vagy egy héttel később tartjuk meg a programot. Nem biztonsági okokból, hanem inkább a jobb hangulat kedvéért.

Jelentkezni az atcsuszas@gmail.com címen, vagy a Balaton-Átcsúszás facebook oldalán lehet.
A facebook-esemény linkje: http://www.facebook.com/event.php?eid=231164600287200

Találkozzunk szombaton délelőtt 11-kor a Badacsonytomaji Szörfklub SE klubháza előtt a tomaji strandon (közvetlenül a 71-es út mellett, Pest felől érkezve a tomaji vasutállomás utáni kanyar végénél, a Club Tomaj után pár méterrel, a badacsonyi kikötő felől pedig egy kilométerre a kikötő után a tomaji emelkedő és a Club Tomaj előtt).  

A jelenleg érvényes HSZ (Hajózási Szabályzat) itt található >>


 


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








12626
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021