Blog


10

    találat / oldal


    Heavy Tools Photoshoot day

    Egy meglehetősen szél-szegény nyár után, az egyik utolsó nyári hétvégén, augusztus 24-én végre erős szélben szörfözhettünk, fényképeztettük magunkat. A fotókat folyamatosan közzétesszük!
    2014.07.03

    Ezúttal két szörfbajnok-fotóst, és egy sportfotóst mutatunk be. Horányi-Névy András az utóbbi években freestyle kategóriában dominált a versenyeken, Kálmándy Feri pedig a 80-as 90-es években az akkori - általában igen népes mezőnyt felvonultató - versenyeken foglalt magának helyet gyakran a dobogón. Kun-Gazda László Sportfotós, a szörfözés is az egyik kedvelt témája.

    Kálmándy Ferenc - Fotós - bajnok szörfös

    1950-ben születtem, de csak 1985-ben kezdtem barátkozni a szörfözéssel és annyira megtetszett, hogy minden szabadidőmet a vízen, a Pécsi tavon töltöttem. A helybéli kölcsönzős Rattay Laci vitt el a Balatonra versenyezni (divizió I. könnyű súly), akkoriban egy Hungalu Kupára több mint százan is neveztek. Az első versenyen sikerült az első tízben beérnem ami további lelkesedést és kitartást eredményezett, 1989-ben magyar bajnok lettem (megvan az érem!). Most nyugdíjasként több lehetőségem nyílt kihasznáni a szeles napokat.


    Az utolsó 3 színes képen Kálmándy Feri szerepel (1. - Pete Cabrinha-val a füredi HB kupán, 1992-ben..)

    • Mióta?
      A fotózással az 1970-es években kezdtem el komolyabban foglalkozni, 1974-től az MTI külsőse, majd 1982-től harminc éven át (nyugdíjig) főállású fotóriportere lettem. érzem magam!
    • Kedvenc téma?
      Szörfözést a barátaim kedvéért fotózok, szeretem a vizes sportokat, de a természetfotózás is közel áll hozzám. Az igazi fotók szerintem feketék és fehérek (hiába színesek a vitorlák).
    • Eszközök? (Szörf és Fénykép)
      Cucc: Mistral Score (111 és 88 l), vitorlák Severne és Neil Pryde (6,2-től 3,9-ig) meg van egy 8,3-as North Warp 2006 a Pécsi tóra az öreg Mistral Explosion-nel (1994-ből), Nikon D3200 55-300mm és 50-150 mm telék. 
    • Weboldal?
      https://www.facebook.com/ferenc.kalmandy/photos_albums

    Horányi-Névy András - Fotós, filmes - bajnok szörfös

    • Eddigi legjobb eredményeid szörfös pályafutásod során, mit emelnél ki?
      Wave-, freestyle- és össszetett magyar bajnoki címek, mindre büszke vagyok :)
    • Szörfözni és fotózni is fogsz a photoshoot day-en?
      - Igyekszem eljutni a vízbe is, de egy ilyen alkalomnál inkább a vizuális vonalnak szánok nagyobb szerepet. A lényeg, hogy összeálljon a szél, a fényviszonyok és a csapat, ami itthon nem egyszerű feladat :).

     

    • Mióta?
      2010 óta foglalkozásként űzöm, előtte inkább hobbifotós voltam. Az utóbbi időben inkább filmeket forgatok, ez még komplexebb és nagyobb kihívással járó világ, ahol nagyon sok eszköze van az embernek a történet-mesélésre :).
    • Kedvenc téma?
      Nagyon szeretek dinamikus, mozgó témákkal dolgozni, mint sportolókkal, legyen szó téli- vagy nyári sportokról. Főleg az extrémsportok érdekelnek, mint téma, ebben az irányban próbálom egyrészt kiépíteni a legtöbb munkalehetőséget.
    • Eszközök?
      Canon DSLR gépekkel, timelapse sínekkel, Sony FS700 highspeed kamerával, melyre lassan elkészül vízálló búvártok, és egy DJI Phantom 2 quadrokopterrel.
    • Weboldal?
      http://www.soulcreations.hu/

    Kun-Gazda László - Sportfotós

    A szörföt azért szeretem fotózni mert szép tájakon vízpart mellett lehet fotózni és teljesen más a hangulata mint az összes többi sportnak.


    • Mióta?
      2011 nyár eleje (2011 június óta fotózom)
    • Kedvenc téma?
      Kedvenc téma a sport, azon belül mindenevő vagyok, atlétikától öttusán át hokiig beleértve a szörföt is, minden sport érdekel, viszont sporton kívül más témákat nem szoktam vagy csak ritkán fotózom.
    • Eszközök?
       Canon 550D egy 18-55mm-es, egy 55-250mm, egy fix f1,8-as 50mm-es objektív (mindhárom objektív Canon) valamint egy Canonon SPEEDLITE 580EX II rendszer vaku.
    • Weboldal?
      https://www.facebook.com/laszlokungazdaphotography

    Hozzászólok - +

    Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








    60236
    Írd ide az ellenörző számot:
    2014.06.30

    Két újabb fotós képei kerültek fel a galériánkba, ők is tervezik a részvételt a Heavy Tools Photoshoot day-en.

    Dóczi Tamás - Fotós-szörfös

    Az egyik kedvenc fotó-témája, a szörfözés annyira megtetszett neki, hogy a fotó-alanyok buzdítására meg is tanult szörfözni.


    • Mióta?
      Több mint tíz éve kezdtem komolyabban foglalkozni fotózással, kezdetben csupán hobbi, majd egy idő után egyre többet jelentett az életemben, szerencsére a hobbiból hivatás lett és ezért nagyon szerencsésnek érzem magam!
    • Kedvenc téma?
      A szörfözést a fotózás hozta be az életembe, szeles napokon a sóstói spoton egyre több lett az ismerős arc, és egyre többewn vontak kérdőre, hogy ha nézni, fotózni ennyire szeretem a sportot miért nem próbálom ki magam benne. Ennek 5 éve, azóta vagyok a sport szerelmese. Kedvenc fotótémáim, az esküvő, az extrém sport, és a természet.
    • Eszközök?
      Megpróbálok nagylátóval és külső rádiós vakukkal fotózni full-frame vázon ez sokkal ritkábban alkalmazott módszer ebben a sportban Magyarországon a fotós és a szörfös részéről is profizmust kíván. Amennyiben nem lehetséges, természetesen az 500-as tele is nálam lesz
    • Weboldal?
      http://doczifoto.wix.com/doczifoto

    Bőszén Máté - Fotós

    Bőszén Máté egyik kedvenc fotó-helyszíne Fonyód és környéke, az ő fotóira is számíthatunk!


    • Mióta?
      A fotózással 2010 óta foglalkozom komolyabban, de már gyerekkoromban a fényképezés rabjává váltam.
    • Kedvenc téma?
      Kedvenc fotótémám a természet, egyszerűen lenyűgöző, főleg itt a Balaton mellet, mindig más arcát, és újabbnál-újabb csodákat mutat. Szörfösöket még nem nagyon fotóztam, szeretem az új kihívásokat.
    • Eszközök?
      Fotoshoot day-re a Nikon tükörreflexes fényképezőgépemmel és két objektívvel valamint a laptopommal mennék.
    • Weboldal?
      https://www.facebook.com/boszenphoto

    Hozzászólok - +

    Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








    60236
    Írd ide az ellenörző számot:
    2014.06.17

    Miközben izgatottan várjuk a szeles hétvégét, több lépcsőben, a teljesség igénye nélkül bemutatjuk a Heavy Tools Photoshoot Day-en résztvevő fotósokat és szörfösöket is.
     

    Sebestyén Blanka - Balatonföldvári fotós-szörfös

     
    Mikor fúj a szél, inkább szörfözik, ezért Blanka inkább szörfös életképeket hozott magával, nézz körül a galériában >>


    • Mióta?
      Blanka 2006 óta foglalkozik komolyabban a fotózással, a Welovebalaton.hu fotós újságírója. Fotós tanulmányok: ELTE-BTK, MÚOSZ BGYÚA (Fotóriporter OKJ), Canterbury Christ Church University (Photography BA).
    • Kedvenc téma?
      Balaton, víz, szörf/szörf lifestyle, backstage, kortárs konceptualista fotók
    • Eszközök?
      Nikon váz, 4 obi, vaku, állvány, kölcsön GoPro
    • Weboldal?
      www.sblanka.com
       
    Gajcsi László - Balatonlellei fotós, a legmenőbb eszközökkel

     
    A Lellei lokál szörfösök "állandó fotósa", bármilyen is legyen az időjárás, ő a vízből, illetve újabban a magasból is rendszeresen lövi a látványos fotókat. Gajcsi Laci Photoshoot Day-re is a teljes eszköz-arzenállal készül, így ha minden jól megy akár rólad is készülhetnek légifotók, közeli fotók halszem-optikával, vagy egyedi szögekből a krán segítségével.


    • Mióta?
      Komolyabban 2007 óta foglalkozom fotózással!
    • Kedvenc téma?
      Mindent szívesen fotózok, de a sport (a pillanat megörökítése) egy nagy kedvenc!
    • Eszközök?
      DSLR cuccal fotózom ehhez több objektívvel csatlakozva, aztán a vízálló tok, Kamera daru (Crane) Kamera kiegyenlítő kézi-szerkezet, Melrin 2 motoros fej, drón+gopro hero 3+
    • Weboldal?
      http://dolcezig.hu/  

    Az első légifotó-teszt videó:

     

    Surf session on the air from Laszlo Gajcsi on Vimeo.

    Dr. Kissik Imre - Fonyódligeti szörfös, orvos és fotós

     
    Kissik Imre számára is komoly dilemma, hogy egy szeles napon a fotózást, vagy a szörfözést válassza. A fonyódligeti riderek örömére néha az utóbbi mellett teszi le a voksot:


    • Mióta?
      Kb 2010 óta.
    • Kedvenc téma?
      Alapvetően portré, illetve esküvő, de lifestyle és ha végre lenne rá alkalom, akkor vizes sportok.
    • Eszközök?
      Nikon -os vagyok, fx szigorúan. Nagyrészt vízből fotóznék ezen a napon, nagylátóval és telével is, illetve bizonyos setuphoz ha összejön kis DoF fix (bár ez valószínű nem lesz nyerő)ezek mellé rendszervakuk garantáltan, de jó lenne ha megoldanánk a nagy fényeket is, alapvetően elég időjárás függő (fény), hogy mit lehet. Nyílt vízen csak úgy tömegesen persze nem működik a plusz világítás..

    Hozzászólok - +

    Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








    60236
    Írd ide az ellenörző számot:
    2014.06.12

    Szörfözz velünk a Heavy Tools Photoshoot day-en, mi garantáljuk, hogy életed egyik legemlékezetesebb napját fogod velünk eltölteni: ennyi szörfös fotót, videófelvételt még soha sehol nem készítettek rólad! A sportos, fárasztó napot stílusosan egy közös szörfös-fotós bulival, fotó-nézegetéssel zárjuk.


    Szörfös vagy

    Légifotó, felvételek az árboc tetejéről, a víz alól, fotósok hada figyel téged, hogy a leglátványosabb képeket készítsék rólad.. Jason Polakow, Robby Naish is megirigyelne. Ennyi fotós egyszerre még soha nem fotózott téged, ráadásul pont akkor, amikor a legjobban mutatsz: szörfözöl.

    Nincs semmi kötöttség, csak gyere el szörfözni Fonyódligetre a meghirdetett napon, és igyekezz minél többször elsiklani a fotósok előtt. Este a fonyódligeti Vasmacska étterem lesz a kép-nézegetés-kivetítés, és legjobb fotós-és szörfös választás helyszíne. A jelképes, 1000 Ft-os részvételi díjért cserébe

    • meghívunk egy vacsorára és egy sörre a képnézegetés, szavazás helyszínén, (több mint 2000 ft értékben)
    • részt veszel a legjobb fotóalany választáson,
    • nyerhetsz értékes Heavy Tools cuccokat a tombolán
    • és ami a legfontosabb: megkapod az összes a photoshoot day-en készült fotókat, és a később megvágott videókat is.


    Fotós vagy

    Színes vitorlák, napsütés, nagy hullámok, víz, sebesség, látványos ugrások, vidám arcok. Ezt tudjuk számodra nyújtani a Heavy Tools Photoshoot Day-en, de ha ez nem lenne még elég, este megvendégelünk egy bográcsos vacsorával, egy itallal, és ha ügyes vagy, az egyik fotósnak járó díjat is megnyerheted!

    A díjak:

    - Legjobb fotó 1-2-3 hely (Fotós)
    - Legjobb fotóalany 1-2-3 hely (Szörfös)

    Heavy Tools ajándékcsomag + egyedi meglepetés pólók, a saját fotókból készült grafikával.

    Helyszín, időpont:

    Fonyódliget, a település egész hosszán tart a szabadstrand. Bárhol vízre szállhatsz, a fotósokat biztosan megtalálod. Keresd a Heavy Tools szászlókat, a levegőben repkedő drónokat, és a fotósokat a vízben, stégen. Az esti képnézegetés helyszíne a Vasmacska étterem, Fonyódliget, templom tér.

     
    Szeles Helyek - Windsurfing.hu nagyobb térképen való megjelenítése

    Időpont:

    A photoshoot day-ról folyamatosan fogsz hallani a windsurfing.hu -n. Minden érdeklődőt emailben is értesítünk. Az erős-szeles Photoshoot Day-hez szeles napra van szükségünk, ezért az időpontot csak pár nappal a - remélhetőleg hétvégi - szél előtt tudjuk biztosra mondani. Figyeld a windsurfing.hu -n a híreket, a facebook postjainkat, vagy iratkozz fel a Photoshoot info-listára itt >>

    Jelentkezés:

    A rendezvényen bárki részt vehet, az előzetes jelentkezés viszont hasznos, neked azért, mert így nem maradsz le a kiszemelt időpontról, mi pedig tudjuk, hogy hány emberre számítsunk a vízen és a parton egyaránt.

    Támogatók:

    A rendezvény fő támogatója a Heavy Tools

    A vacsorához az alapanyagot Halker Kft-nek, az elkészítést pedig Vasmacska étteremnek köszöhetjük.


    Hozzászólások

    Lazaridisz Máté   2014.06.13 13:06:29
    Jövünk, ha az Istenek is úgy akarják. Szoki és Máté
    ( Apa és fia )

    Hozzászólok - +

    Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








    60236
    Írd ide az ellenörző számot: