Beachkreuz - Shark Bay |
Mikor már kis pánikkal fűszerezve azon gondolkoztam, hogy
felköhögjem-e a tüdőmben lévő vizet, vagy inkább vegyek egy nagy levegőt, az is
eszembe jutott, hogy - a francba is! - miért nem inkább Soma Bay-be mentem
március végén? Sima víz, freestyle, sisa, beduin tea, Spock540 hegyek (mert más
nemigen megy)... Szóval akkor már jött a is a következő - egyébként méreten
aluli - hullám. Nem tett sokat vagy mást ez a mosógép sem: Csak visszaküldött a
jól megérdemelt - a hullámok között a síkvízi patkányoknak fenntartott -
helyemre, a cuccot meg tovább görgette a part felé. Se a spot, se a szélerő
(aznap az aztán végképp nem!) nem indokolták a kutyázást. Csak én. Helyszín:
Zöld-foki szigetek, Sal, Shark Bay, 3 Bft (cross-)onshore. Időpont: 2012 február
hava.
De azért alakult a végére...
Az indulás - legalábbis a check-in része - nem mindig izgalmas még szörffel sem,
hogy aztán felváltsa a repülőút tömény unalma. Ezért hálás voltam a hóviharnak,
hogy sok-sok járatot töröltetett a repülésirányítókkal, és az a sok-sok ember
pont abban a Liszt Ferihegyi jegyirodában próbált sok-sok új jegyet foglalni,
ahol a deszkák szállítását kellett volt intézni. A kapucnis pulcsi, a lesütött
szem, a készpénz ("Szegény szörfösöket mindenhol lehúzzák." #1) és persze a
hamis aláírást vállaló párom sokat segített a legalább harmincméteres embersor
és az érthetően túlpörgött ügyintéző meggyőzésében. Adrenalin hegyek már az út
elején! És még meg sem vertek. Az expedíció másik, szörföt is hozó tagja -
érthetően - roppant hálás volt. Még talán meg is védett volna a felbőszült, kis
kerekes bőröndöt huzigáló menedzserlánykák hordájától.
Lisszabonig a megpróbáltatások kimerültek a TAP közepesnél rosszabb menüjében és
a mellettem ülő ezotéria guruban (jó hatvanas és egyáltalán nem dekoratív
hölgy), aki a legdurvább szektásokat megszégyenítő módon próbált (át)téríteni. A
lisszaboni várakozásért (3 óra, míg a Salra induló gépbe beülhettünk)
sokszorosan kárpótolta az expedíció 2/3-át egy technikai malőr, a túlfoglalás.
Ennek eredményeképpen business class-ra száműztek minket. Máig a fülembe cseng a
stewardess kérése, hogy kérek-e még egy kis pezsgőt a halhoz? Vagy inkább ezt a
portugál rosét? Jóhogy! Máris jobban ment az idő, de azért az a két és fél plusz
négy óra így is elég sok volt.
Rendben leszálltunk, cucc is sértetlen volt, de az utazási iroda telepített
idegenvezetője (különben nagyon csinos lány, legyen ez a mentsége) szemrebbenés
nélkül levágott minket 10 (vagy talán 20?) euróra. Ennyi a helyi szörftranszfer
díja. Papír, számla nélkül. ("Szegény szörfösöket mindenhol lehúzzák." #2) De
legalább nem esett le semmi az utánfutóról. Egy félkezű srác, aki segített a
pakolásban, kapott 1 euró paraszolvenciát, de a centeket visszaadta. Ugyanez a
kissrác körülbelül öt nappal később, Santa Maria közepén egy angol fontot adott
el és választhattam: 150 escudo vagy egy euro. Fog boldogulni az életben a fél
karja ellenére. Érkezés, sms haza, ágyba beájulás.
A Hotel Pontaóban loptuk a napot egész héten, teljesen jó hely, még azt sem
tették szóvá, hogy hazautazás előtt a medencében áztattuk ki a sós-homokos
cuccainkat. Szörftárolással nem tököltünk, követtük egy azori-szigeteki bajtárs
példáját és bedobtuk az egyik lépcső alá. Melegvíz nap végére elfogy, de
vállalható a hőfok. Hőfok! Elég hideget fogtunk ki - ottani viszonylatban -
esténként farmer is jól jött volna a kapucnis pulcsi mellé. Nappal oké volt, a
parton. Legközelebb - mert lesz legközelebb, az fix - a steamer is bekerül a
boardbagbe, shorty nem volt elég, a birkózóruha meg végképp nem.
Másnap, reggeli után, az expedíció vezetőjének tanácsára - aki már régi
motorosnak számított, lévén egyszer már koptatta Santa Maria aszfaltját a már
számtalan híres spotot megjárt flip-flopjában - körülnéztünk a faluban.
Legdurvább az ingyenes wifit kínáló tér volt, mindenhol emberek ücsörögtek a
padokon, nyitott notebookkal vagy - az élelmesebbek - okostelefonokkal. Türelem
kellett is, mert ingyen volt, de legalább lassú. Felfedeztünk egy pékséget, ahol
60 eurocentért annyira sárga tésztájú kókuszos csigát lehetett kapni, mint
amennyire sárga Jason Polakow lesz - állandóan -, miközben Kaulit nézi, ahogy
hullámlovagol. És elképesztően finom is volt!
A cél "Dzsordzs" Angulo centere volt, ami a bázisunkká is vált előre nem
tervezett módon, de a hét végére már nem bántuk egyáltalán. Ott a horvát nagy
fehér főnökel (egyébként nyelvzseni és lizsnyani lokál) versenyt sajnálkoztunk
azon, hogy a swell iránya rossz (nem az Atlanti-óceán felől jön, hanem Afrika
felől), ezért nyugati parti klasszikus hullámokról ne is álmodjunk a héten.
Pech. Tanácsára délután a Shark Bay felé indultunk, mivel szerinte ott a
legerősebb a szél. Pick-up, 5 euró, szörfök is felfértek. Santa Maria területén
belül egyébként 3 euro volt az átalány (három fő plusz két szörfzsák).
A Shark-Bay-ben (alias Kite-Beach) nevének megfelelően kiteparadicsom fogadott:
millió kiteos és 3 Beaufort. Bízva az erősödésben (és az örökzöld
„legjobbakban") bátran felhúztuk az 5.3 ill. 5.0 méreteket és összepattintottuk
a 85 ill. 80 literrel. Amúgy erősen visszafogtuk magunkat, a fentieken kívül még
egy 4.5 és 4.2 volt nálunk. A TAP 20 kg-t engedett volna 75 EUR-ért (vagy
negyvenet 150-ért) és irányonként, ezt sok sírás után felvitték 25 kg-ra, ebbe
már nagyon kicsit jobban belefértünk. Nem kellett volna annyit tökölni, egyrészt
a szörfökhöz olyan igazolást kaptunk, amit magunk is elkészíthettünk volna,
valamint mérésnél sem a valós értékeket olvasták le. Visszafelé meg Lisszabonban
felejtették…
De vissza a Shark Bay-hez. Homokos öböl, (cross)onshore szél, rengeteg kiteos (ja, azt már írtam:). A hullámok nem tűntek vészesnek - a partról, csak akkor, mikor szél nélkül kellett volna átmászni a bum/logo magasságú whitewater-en, és ennek lett a következménye a bevezetőben említett szituáció. Többször is. Az expedíció vezetője nálam kissé jobban élvezte a dolgot, bár mindkettőnk úszott (és gyalogolt) eleget, ugyanis érdekes volt fél év nemszörfözés után újra deszkára, ráadásul egyből wavedeszkára állni, és mindezt 3-4 Beaufortban. Siklás csak 3/4 szélben volt lehetséges, ennek megfelelően minden kör után jött a 100 méter beachkreuz. Kipehegtük magunkat, újra vissza, de pár ilyen siklás-beachkreuz után feladtuk a dolgot és irigykedve bámultuk a zöld Gaastrával loopoló és hullámlovagló fiatalembert (és haverjait), aki egy métert sem csúszott le. Felszívtuk magunkat, bemeséltük egymásnak, hogy a gyerek nemcsak hogy könnyű, de valószínűleg lokál is, és nem demoralizálólag, hanem inspirálóan kell hasson ránk. A spot jó, csak a szél volt kevés. Ezután összepakoltunk és Mr. Murphy Tam-Tam nevű (Érdekes! Minden nyaralóhelyen van egy ilyen nevű vendéglátóipari egység...) ír kocsmájában chillivel és sörrel zártuk a napot.
Lokál a Shore Break-en |
Nagy kavicsok a parton |
Kilmer Petty a simán |
Másnap egyből Angulohoz taxiztunk, főleg azért mert az expedíció harmadik tagja
ott bérelt cuccot, és gondoltuk kipróbáljuk a ponta leme-i hullámokat. (Marcos
(Azori-szigetek) kellően elrémisztett minket Ponta Sino-tól, hogy a víz alatt
egy hajóroncs van, ami nincs kibójázva.) Santa Maria Bay a sziget déli részén
van, igazából a sziget egész déli része ebből az öbölből áll. Minden sal-i
center itt van: Pezi Huber, Angulo, Club Mistral. És okkal, a szél
cross-offshore, a bejutás viszonylag egyszerű, homok mindenhol, kivéve a partot,
ahol gombölyű bazaltkövek hevernek, de nem gond. Kis shorebreak (dagálytól
függően) mindig volt, pár bemenetel/kijövetel alatt rá lehet jönni a trükkjére,
elég könnyen.
Ja, a shorebreak! A helyi surfassistant-rabszolgák nem keseregnek, hogy nem jut
nekik naponta ponta preta-i tisztaságú hullám, hanem bemennek és széltől
függetlenül olyan aerialokat és hullámlovaglást nyomnak AZON A NYOMORULT
SHOREBREAKEN, hogy még Levi Siver is elismerően csettintene. Nem aggódnak a
kövek miatt, HANEM A PARTTÓL 3-4 MÉTERRE UGRANAK EL, ahol alig derékig/térdig ér
a víz és máris OTT VANNAK A KÖVEK!!! Anyátok. És nem hibáznak. Vagy csak ritkán.
Látványosabb volt, mint bármi más.
Homok: a riggelést annyiban mindenképpen nehezíti, hogy nagyon, de nagyon
kellett figyelni arra, hogy a nap végén is szét lehessen szedni az árbocot,
belőle ki a hosszabbítót, meg hogy a bum álítható legyen. (Shorebreak service-el
mosás! - letettük a mosnivalót a kövek közé, hogy a hullám szépen lemossa
helyettünk:) Végül úgy alakult, hogy nem tároltunk Angulonál, hanem naponta taxi
Angulóhoz, ugyanis Calheta Funda lett volna az igazi hely, de a swell iránya nem
volt az igazi. A hét végére a boardbagek jó 10 kg-al nehezebbek lettek (homok
miatt persze), de a Pontaóban mosható minden.
Szóval shorebreak után kb. 100 méter hosszan (Ponta Leme irányába haladva)
szélárnyék és pöffhegyek, utána kezd alakulni a szél. Van egy kb. 300 m hosszó
szakasz, ahol a part mellett sima a víz, beljebb már kábeles, de a szél már
egészen pöffmentes. A szörfös utazási katalógusok ígéretei ellenére nem dahabi
simaságú, de freestyle-ra azért teljesen megfelelő. E szakasz után kezdődik a
hullámos rész. A parttól távolodva dűnésedik, a parthoz közelebb eső szakaszon
vannak a klasszikus törések. Nagyon jóindulatú, széltől és apálytól függően
átlagosan bum- és logomagas hullámok. Perecelés esetén sincs baj, átfut rajtad,
de nem mos be, cuccot sem bántja. Ereje van szépen, megtol, visz, még tök amatőr
szinten is lehet ötöt, hatot fordulni ugyanazon a hullámon.
Nekem, síkvízi patkánynak, őrületes élmény volt. Eddig nem is voltam igazi
hullámos helyen, hacsak Prasot nem tekintjük annak, de a tömeg meg a hülye
irányból fújó szél miatt menekültem a simára. De itt: állat! Cross-shore szél,
tisztán gördülő bestiák, tömeg hiánya.
Tapasztalatok:
Nem gáz, ha siklás nélkül megyünk át a hullámokon kifelé, minél inkább szorítva a szelet, hogy ezzel megelőzzük az elsodródást. Ha jön egy méretes darab, akkor egyből rá lehet fordulni. Sőt - a profikat és lokálokat elnézve - ez a menő és így lehet elkapni a legtöbb hullámot.
Whitewateren átmászni ezen a helyen nem gond – ha van szél.
Ha ugarni akarunk, akkor siklani kell, csak akkor meg nagyon fogy a magasság, és kifelé kevesebb lesz az elkapható hullám. Azért pár backloop-próba akadt. (A csirke szörfösök utolsó mentsvára...) Kreuz kifelé, utána kreuz befelé, kinézni a malacot, örülni neki és rajta (közben persze veszik a magasság, de kit érdekel), aztán megint előről.
Nem voltunk kevesen, de nem is volt tömeg, a kreuzolás eléggé megritkította a csapatot (legjobb szűrő). Jutott elég hullám mindenkinek. Néha ketten is voltunk egyen, de elfértünk.
A hullámlovagláshoz türelem kell, sajnos. Néha fél órát is kellett várni egy-egy jó szettre, de aztán áramlott a mellékvesékből az adrenalin! Mint az állat!
A hullámlovagláshoz kondi kell. Sajnos. Jó kondi.
Fura cuccokkal/ban is lehet ügyes valaki, sőt! És ne tévesszen meg minket ez az álca.
Ponta Leme inkább lovaglóhely, mint ugró.
Szóval jössz befelé, vársz, lassítasz, mérlegeled a többiek
helyzetét meg a magadét, kinézed azt a tornyosuló felhőkarcolót mögötted,
amelyiken csak úgy forr a taréj, és örülsz neki, hogy b*ssza meg, az a tiéd
lesz, majd kiugrasz a bőrödből, a szíved meg a mellkasodból, arra gondolsz, hogy
nem akarsz meghalni, de arra is, hogy végre már, végre, és megengeded a cuccot,
és jön, és jön és majdnem itt van és egyszer csak alattad van, te meg rajta,
elemel a p*csába, fel, és látod a taréjt melletted, alattad a hullámvölgyben meg
fut az aljzat, és tol előre mint a kurvaélet, üvöltesz, hogy ez mennyire jó, és
akkor hátrébb fogsz a bumon és leszáguldasz a völgybe, mint a szél, aztán meg
fel, és jön a spricc, és megint, és megint, és megint... És megint. Olyan mint a
szex. Csak jobb.
Maui apánk Ponta Pretán |
A gyerekek |
Aztán egybefolytak a napok. Csak a hullámok és a szél számított. És nem is volt
gond egyikkel sem. Nettó 7 napból 5 nap volt jó, 80 ill. 85 literre és 5.3 ill.
5.0 m2-re. Az expedició 5.3-al rendelkező tagja 6 jó napot mondana, én aznap egy
105 literes Freewave-t szereztem (igazi veretős freeridernek éreztem magam,
főleg a 29 (!!!) cm-es szkeggel, de még ezzel is élmény volt a hullám), annyira
meguntam a szélmentes befelé billegést.
Angulo centere jó hely, a kétering alap (egyszerű és finom ételek), sosem hittem
volna, hogy jól fog esni egy meleg tea nyári (!) szörfözés után, de mégis. Az
ottlétünk hetén majd mindenki (és a komolyabb hullámlovasok is) a Santa Maria
Bay-ben tobzódott (swellhiány), nem zavarnak el senkit, sőt a napágyakat is
lehet használni, csak a riggbaget nem illik mellétenni, inkább egy kicsit odébb.
Utolsó nap eltűntek a hullámok, ezért némi freestyle volt csak. Nem bántuk. A
guruval vigyázni kell, mikor itthonra 18-19 csomót ír, nekem már bőven 4.2 kell
(80-85 kg), ott kint 5.0 pont elég. Igaz akkor a pöffök itthon 40 csomósak, kint
meg 21, maximum. Szóval legközelebb 5.0 (4.7) és 5.8 (5.4) m2 lesz a riggbagben,
a 80 liter ideális választás volt, ha a TAP olcsóbb lenne, vagy én gazdagabb
akkor egy freestyle deszka sem ártana.
Visszamegyek, visszamegyünk. Egyértelmű. Nem is egyszer. El sem tudom képzelni,
hogy ha ez, a többi spothoz képest kispályás Ponta Leme ekkora élményt ad, akkor
milyen lehet a többi! Nyugodt és laza sziget, (nekünk) egzotikus de mégis remek
klíma, jófej és életvidám helyiek (minden egyes ember büszke arra, hogy
zöld-foki-szigeteki állampolgár), elképesztően finom ételek (a Café Creol
zseniális a maga egyszerűségében - sült hal; és van egy másik hely - a nevét
elfelejtettem -, ahol álarcban szolgálják fel a kitűnő fogásokat Angelina
Jolie-t megszégyenítő szájú, miniszoknyás és csámpás pincérnők, és buzi raszta
táncol a helyi banda zenéjére) és kiváló hangulat... Már csak egy kérdés: Hogyan
lehetne egy ottani nyaralóra való pénzt összehozni? Minél előbb? Hm?
Győri Péter
kilmerpetty.tumblr.com
Szeles helyek nagyobb térképen való megjelenítése
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...