Windependent Days II. - Végeredmény


2006.09.26

Backloop Table Topja

Rádóczy Barna Loopja

Vincze Peti Flakája


Eltelt a Windependent Days versenysorozat II. fordulójáról készült videók közzététele óta 20 nap, így a szavazás is lezárult.

I. Backloop

A verseny első helyezettje Kassai Attila, alias Backloop, aki 6.3 ponttal magasan első helyen végzett. Ez teljesen érthető, tőle láthatunk több szép sikeres spockot, loopot, sőt még egy rövid tabletopra is tellett a balatoni hullámokon.

II. Rádóczy Barna

Rádóczy Barna 5.0 pontjával a második helyezést szerezte meg, láthattunk tőle több szép loopot mindkét irányban, egy szép spockot és néhány volcant, a produkciója tehát sokszínű volt, amit nagyra értékelt az interneten szavazó bírói gárda!

III: Vincze Peti

A 3. helyet Vincze Péter szerezte meg, aki bár többnyire csak egy manővert erőltetett (ebbe a hibába sokan beleestek), azt amit próbált sikeresen be is fejezte, amit a zsűri nagyra értékelt, hiszen egy flakáról van szó, melyet manapság még nem sokat látni a hazai vizeken.

Gratulálunk az első három helyezettnek, de rajtuk kívül az összes résztvevőnek is, akik látványos produkciójukkal szórakoztatták a partról, illetve utólag az internetről bámészkodó nagyérdeműt.

Amennyiben az időjárás is úgy akarja, még két forduló megrendezésére kerülhet sor, melyek után végül eldől, hogy ki viheti haza a Heavytools által felajánlott nyereményeket!

A bajnokságon mind a kiteszörf, mind a windszörf kategóriában

1. a legtöbb szavazatott kapott induló 80.000 Ft értékű Heavy Tools ruházatot kap.
2. hely - 40 000 Ft értékű Heavy Tools ruházat
3. hely - 20 000 Ft értékű Heavy Tools ruházat

A videók továbbra is letölthetők lesznek innen >>, ahol a többi induló pontszámát is megtekinthetjük. A szavazás viszont lezárult, de nemsokára beindul a Kiteos versenyzők szavazása is, ahol szintén 20 nap áll rendelkezésre a végeredmény meghatározására!

Kapcsolódó anyagok:

Matto


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








44419
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021