Üdvözlet a túloldalról


2005.10.11
Klikk ide!!

RsX Deszka

Klikk ide!!

A csapat

Klikk ide!!
Klikk ide!!

RsX Rigg


Üdvözlet minden magyar ajkú szörfösnek innen a Földgömb másik oldaláról Ausztráliából. Október van, és itt most kezdődik még csak a nyár sok bikinis lánnyal, 27 fokkal boardsortban és egy szál likrával, na meg az első Formula versennyel New South Wales-ben. A helyszín mesébe illő. Port Stephans (öböl), Sydney-től 2 és fél órára, északra helyezkedik el. A Víz kristály tiszta, és a fenékig lehet látni a 10-15m-es vízben, ahol nem kell nagy szerencse ahhoz, hogy az ember delfinek társaságában tudjon szörfözni.
A verseny érdekessége, hogy első ízben indítottak futamot az új Olimpiai hajóosztálynak (Neilpryde RSX), ami 4 sikeres futammal debütált. A mezőny viszonylag szerény volt az 5 fővel, bár ha azt vesszük, hogy a deszkám a verseny előtti napon délben érkezett meg a boltba, nem is olyan rossz ez a szám. Jómagam a futamokon a 2. , 1. , 2. , 3. , helyezés értem el, így összesített 2. lettem, de inkább a részvétel volt a fontos, mint a helyezés, ugyanis mindenki még csak most ismerkedik az új cuccal.
Szerencsére különböző körülmények között tudtam kipróbálni a felszerelést, ami 18-20 csomót illetve 5-8 csomót is jelentett. A 9.5m2-es formula szerű (!) rigg és a 100cm széles, 16kg fölötti deszka semmihez nem fogható. Egy teljesen új koncepció, ami még felfedezésre vár. Ez érződött is a verseny közben. Minden futammal okosabbak lettünk, és buzgón osztottuk meg egymással a tapasztalatokat. Mint egy ismeretlen nő, igazi kihívás és izgalom felfedezni titkait.
Összehasonlítva a Mistral One Designnal első benyomás szerint kis szélben sokkal lomhább és sverttel vitorlázva szinte lehetetlen komolyabb sebességet kicsikarni a deszkából. Pumpálni krajcban nem éri meg, mert minimális a sebességkülönbség, és a nagy vitorla hamar kiveszi az ember erejét, amire nagy szükség van raumban. Sikláshatár felett, amihez úgy néz ki kisebb szélre van szükség, gyakorlatilag úgy működik mint egy formula cucc. Raumban ugyan olyan tompán, krajcban ugyan olyan élesen lehet vele menni. Hogy sikláshatár környékén az éles lomha, vagy a tompább gyorsabb taktika a nyerő még nem nyilatkoznék. Annyi biztos, hogy a sebességkülönbség hatalmas, így talán még jobban fog dominálni az erőnléti faktor.
Első találkozás alapján ennyit mondhatok hozzátéve, hogy az életben csak a kicsi, meg a nagy a biztos. A következő fordulóig 3 hét áll rendelkezésemre, hogy minél többet tudjak meg az RSX-ről. Hamarosan jelentkezem újra, addig is melegítsétek az 5 millis ruhát, meg ne fázzatok!

Varga Gábor HUN-18


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








67017
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz