Techno 293 Junior EB Torbole, Olaszország


2014.04.29

Április 20-27 között a festői szépségű Garda tavon rendezték a Nanjingi Ifjúsági Olimpia európai kvalifikációs versenyét. A házigazda a Circolo Surf Torbole klub volt, ahol tökéletes körülmények várták a magyar csapatot: Csiszér Réka U17, Geiger Richárd U15, Szlávi Roland U15, Gilicze Kristóf, Hanzély Márk U17, Simonics András U17, Koszti Gábor edző és Utassy Loránd szövetségi kapitány.

A válogatott elindult a Lake Garda Trophy bemelegítő versenyen is, ahová egy nap késéssel érkeztünk, de behoztuk a lemaradást, főleg Ricsi, aki 11. helyen zárt a 30 fős mezőnyben, több kiváló futambeli helyezéssel.

Az EB alatt az időjárás kicsit kizökkent a megszokottnak mondható kerékvágásból, e miatt nem jött minden nap a szokásos szél. A hét második felében a versenyrendezőség úgy döntött, hogy a reggeli szélben is rendeznek futamokat, ami 5:40-es ébredést jelentett és volt, hogy napi 8-10 óra vízen töltött órát.

Az U17-es osztályban ismét rekordszámú induló volt, ez nem könnyítette kvalifikációs esélyeinket. Csiszér Réka megilletődötten versenyzett a lányoknál, igaz rajtjai egész héten nagyon jól sikerültek, de nem tudta tartani a tempót a mezőnnyel. Az utolsó napon azonban betartott szinte minden edzői utasítást és ezzel magának is bizonyítva mindhárom futamot jó helyen zárta a 18-22 csomós szélben.

Gilicze Kristóf nem koncentrált, néha ugyan voltak jó pillanatai, de összességében nem tudta hozni azt a szintet, amit vártunk tőle.

Hanzély Márktól is sokkal többet vártunk, lehet, hogy nem csak mi, hanem ő maga is és közeli környezete. Túl nagy nyomás volt rajta, ami döntően befolyásolta teljesítményét. Nem tudott felszabadultan versenyezni. Kondicionálisan kiváló formában volt.

Simonics András volt a legeredményesebb a versenyen az U17-es korosztályban, de a téli felkészülés alatti edzéshiány és a vízen töltött edzések elmaradása látszott rajta. A rajtjai nem igazán mentek, de mezőnyben általában jó döntéseket hozott, sajnos ez így nem volt elegendő a kvalifikációs szint eléréséhez.

Az U15-ös osztályban szereplő fiatalok viszont hozták az elvárt szintet. Szlávi Roland komoly téli edzések után igen jó fizikai állapotban állt rajthoz, igaz sokszor még kicsit megilletődötten állt a rajtvonalon és későn indította meg a deszkát, de az EB első felében nagyon jó futameredményeket produkált.
Geiger Richárd fantasztikusan kezdte a versenyt egy futambeli 4. helyezéssel. A továbbiakban is többnyire betartotta a taktikai utasításokat, de egyszer kétszer megpróbált a saját feje után menni és jó helyekről kockáztatva kifordult és többnyire ez a helyek eladásával járt. Rajtjai jók voltak, maximum két hellyel végezhetett volna előrébb az igen erős nemzetközi mezőnyben, az összetettbeli 12. helye kiváló eredmény a hazai szörf sportban. Ricsi tavaly a VB-n elért 29. helyezése is figyelemre méltó volt, de mostanra jóval érettebb versenyzéssel rukkolt elő és mutatta meg, hogy ott a helye az élmezőnyben.

Eredmények letölthetők PDF formátumban >>

További képek a galériában >>

MSZSZ


Cimkék

Techno OD     Utánpótlás    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








77453
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz