Szörföseink a nyolcadik napon - Tudósítás az olimpiáról


2004.08.24

Három rettentő gyengeszeles nap, öt ill. négy futam, mióta nem jelentkeztem. Este nehéz már nethez jutni, meg fáradt is az ember...

Mire hazaérünk a kikötőből a faluba, gyakran este 11 óra van. A tegnapi és tegnapelőtti futamok eredményei már ismertek. Délről a sea-breeze a szokásos időben jött meg, állt be ill. stabilizálódott mindhárom nap. Tegnapelőtt még a 13 órás rajtra hajtották ki a népet, majd halasztgattak a vízen, utána a fiúknak csináltak öt rajtgyakorlatot. Háromszor az egy percesen belül a halasztást rántották fel, majd két általános visszahívás után halasztás és utána a lányoknak csináltak egy futamot. Aztán a fiúknak is egyet. A szél gyenge volt, nagy lyukakkal.

Majd este nyolc körül jöttünk le a vízről. A busz ilyenkor már óránként jár a kikötő és az olimpiai falu között és csak annyi embert visz el, amennyi az ülőhely. Velünk együtt jött le a vízről a laser és a yngling osztály is. A közel 300 embert a parti őrség tolta kordonok közé a busz érkezésekor, és aki nem fért fel az elsőre egy, de ha nem volt szerencséje, két órát várhatott a forró aszfalton, mert ilyenkor már nem engedik vissza a népet a kiköt?be sem.
A reggeli coach meetingeken elég rendesen zúgolódnak a csapatvezetők, edzők a szélviszonyok és a rendez?k töketlensége és az esti kritikán aluli buszközlekedés miatt.

Tegnap már parti halasztással kezdődött a délután - valószínű hatott az edzők nyomása. Tartaléknap lévén a 49er után este 18.30-kor került a szörfösökre a sor. A lányoknak egy futam kellett, hogy behozzák a lemaradást, a fiúknak kettő. Bele is paszírozták a rendezők. A végén már semmi szél sem volt.

A mai nap is parti halasztással kezdődött, majd három óra körül kimentünk. Gyenge 3-4 m/s-os szélben kezdődtek a futamok. A fiúk mentek először. Áron leeből rajtolt, kicsit beragadt, az első kreutz bóját a 28. helyen vette, majd szakaszonként 2-2 embert evett meg, végül a 23. helyen végzett.

A lányoknál kissé fordult a szél a rajt előtt. A Livi ezt okosan észrevette, egyértelműen a balcsapáson való rajt volt a jó, de nem egészen jól helyezkedett a rajtvonalon, így a rajtja csak részben volt eredményes, a futamot a 25. helyen zárta.

A következő futamokra frissült a szél. Az 5-6 m/s-os szélben a fiúk rajtoltak először. Áron ismét leeből rajtolt. Félő volt, hogy kisodródik ő is az ott feltorlódott tutajjal, de a rajtja remekül sikerült.

Rajt után most nem fordult ki, mint az előző futamban, a part felé húzott egy hosszabbat. A helyi mágus, Atlanta olimpiai bajnoka Kaklamanakis is erre ment. Valószínű többet tud a helyi okosságokról, mint mi. Kaklamanakis borzasztó népszerű itt, képe óriásplakátokon az utcákon. Amikor vízreszáll megszólalnak a hajókürtök a kikötőben. Állandóan fotózzák és az olimpiai lángot is a görög szörfös gyújtotta meg a megnyitón, a stadionban.

Áron közvetlenül Kaklamanakis után ötödiknek ért fel a kreutz bójához, majd mindketten megették a kínait. Áron a hátszélben sajnos visszaestt két helyet, 6. volt a lee bójánál, ezt a pozícióját a következő cirkáló szakaszon tudta tartani, majd hátszélben elment az ausztrál Kleppich, a befutóban pedig a honkongi Ho Chi pumpálta le, így is remek teljesítménnyel a 8. helyen fejezte be a futamot. Összetettben 8 futam után a 20.helyen várja a folytatást. Livi a futamaban a 25. helyen végzett, így összetettben 8 futam után a 24.helyen áll.

Holnap végre pihenőnap, már ráfér a versenyzőkre. Nem igazán jó 35 fok melegben délelőtt 10-11 órától standby-ban lenni, akár a kikötőben a forró betonon, akár a vízen.

hagi


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








90233
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz