Szörffel a Kékszalagon


2007.07.13

Dr. Molnár Ákos a kékszalagon

MEGPRÓBÁLTUK a Kékszalag távját szörffel teljesíteni.

Régóta érlelődött bennem, és más szörfösökben, hogy a Kékszalag távját, a verseny ideje alatt szörffel kellene teljesíteni. Az előrejelzések bíztató szelet ígértek péntekre, így Glofák Olivérrel tervezgettük az eseményen való részvételt. Mind az óriási szél, vagy a leállás a sikertelenségünket okozhatta. Már csütörtökön kemény szél fújt, és péntekre is erős nyugati szelet jósoltak, így nem volt kétséges hogy oda kell állnunk a starthoz.

Az est folyamán még átbeszéltük a felszerelést, és előkészítettük a folyadék és csokoládé útravalót, mobiltelefont, GPS-t, és egy marék 100 forintost. Másnap reggel borongós, alig szeles időre ébredtünk, én a megbeszéltekkel ellentétben a 11 m2-es vitorlát szereltem, míg Olivér a 10 m2-t, mely később kiderült, részemről rossz döntésnek bizonyult.

Pontban 9 órakor el is lőtték a rajtot, de mi a formula deszkáinkkal csak billegtünk, majd 40 percen keresztül, de abban maradtunk, hogy a mezőny mögött ellötyögünk, és ha majd úgy látjuk, visszafordulunk. Csodálatos volt mikor a színes golyók felröppentek a start után, és közben volt időnk gyönyörködni az északi part szépségeiben is. Alsóörs magasságában megjött az első pöff, amiben meg tudtunk siklani, de csak egy-egy rövidtávon, így utolértük a sereghajtó vitorlásbolyt. Nem sokkal később elkezdett dudálni a szél, nagyon hegyes hullámokat generálva, ami a formulán raumolva, igen combot erőltető testgyakorlat.

Nagyon vártam már a kenesei fordítóbóját, hogy kényelmesebben tudjak szörfözni, de a nagy ívű bójavétel (hogy ne zavarjam a vitorlásokat), egy slajderral párosult, mert egy nézőhajó horgonya igen hosszan volt kidobva, és annak kötelét nem vettem észre. Mire összeszedtem magam, és ellenőrizem, hogy mindenem épségben maradt, Olivér már jó kilométerre távolodott el tőlem.

A siófoki bóját már az élmezőnyben vettem, és a csőben még kényelmesen áthaladtam, de mikor kiértem a csőből, jött a feketeleves. A Balatonon végigfújó nyugati szél itt is meredek hullámokat korbácsolt az erős szélben, és a hullámokra majdnem merőlegesen kellett felfutni, így majd minden hullámot repülve hagytunk el, és a következőre érkeztünk, azon kellett korrigálni, majd ez ismétlődött egymás után sok-sok kilométeren keresztül. Most bántam a 11m2 cserét, de már nem volt mit tenni, a szörfön még nem találták ki a reffelést.

Boglárig még reménykedtem hogy végig tudunk menni, de egyre gyengült a szél, mikor a déli partnál találkoztam Olivérrel, aki úgy döntött, hogy visszafordul. Én még próbálkoztam úgy 30 percig, de északnyugat felől teljesen beborult, és egyre hosszabb ideig állt le a szél, így én is a visszafordulás mellett döntöttem Badacsony előtt, gondolván arra, hogy még sötétedés előtt visszaérek Füredre, így nem kell segítséget igénybe vennem.

Szerencsémre megint jött egy kis frissülés, és raumolva visszaértem Tihanyig, ott a hegy takarásában álldogálva megpillantottam Olivért. Megint csak szerencsénk volt, mert a takarásból kijőve, kaptunk egy kis frissülést sima vízen, amitől már eléggé elszoktunk, és siklásban értünk be a kikötőbe.

A GPS adatai szerint, a megtett út: 150 kilométer

ebből kb. 100 kilométert cirkáltunk,

7óra 15 percet töltöttünk vízen,

43,7 a maximális sebességem,

22,2 volt az átlagsebességem, az ácsorgásokkal együtt.

Megállapítottuk, hogy eléggé elfáradtunk, de azért másnap a velencei tavon szlalomoztunk, mert délelőttre maradt még a jó szélből.

Dr. Molnár Ákos ( HUN 5.)

Fotó: Sailing.hu

Kapcsolódó linkek:

Csúcskísérlet 2003


Pro arboctalp

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








93436
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021