PWA Marignane 2021 - a Freestyle világbajnok nem más mint..


2021.11.18

Sem a verseny, sem a megfelelő erejű szél nem jött össze egyszerűen, egy hajszál híján mégis csak sikerült a PWA-nak 2021-ben freestyle világbajnokot avatni.

Amado Vrieswijk megkapta végre az őt megillető címet, ez neki sem jött össze könnyen, évek óta csak éppen hogy lemaradt a világbajnoki címről: 2016-ban úgy lett második a VB-n, hogy Gollitoval megegyező számú pontja volt. 2017-ben is ő lett a második, (2018-III.), 2019-ben pedig úgy lett második, hogy a 3 versenyből 2-őt megnyert.

A gyenge szélben a szörfösök a legnagyobb vitorláikkal és deszkáikkal mentek (5.2), Adrien Bosson azt nyilatkozta, hogy idén ez volt a második alkalom, hogy a nagy vitorlájával szörfözött, egy kicsit furcsa volt vele menni.. Ennek ellenére ő lett a második, Amado Mögött, aki egyébként kifelyezetten nehézsúlyú freestylos.

Yentel Caers, a címvédő világbajnok a harmadik, Gollito, a 9-szeres világbajnok a negyedik lett, ami szép eredmény, különösen úgy, ha figyelembe vesszük, hogy az utóbbi időben rengeteget wingfoilozik.

A női mezőnyben Sarah-Quita Offringa megszerezte élete 13. freestyle VB címét, második helyen 2016 óta stabilan Maaike Huvermann áll, harmadik pedig Oda Johanne Broholt. A dobogó már több éve így néz ki, érdekesség, hogy Sarah-Quita Offringa 13 év alatt csak Huvermann ellen veszített heat-et, senki más nem tudta legyőzni freestyleban. 

A döntő a férfiaknál:

 

Döntő a nőknél:

 

Eredmények >>


ONeill Reactor

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








96556
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz