Pete Cabrinha magyarországon 1990 HB Kupa


2020.12.19

Kálmándy Ferenc 1989-es Magyar Bajnok, és profi fotós ígéretet tett, hogy előkeresi régi szörfös témájú fotóit, és digitalizálja őket. Az első adag már meg is érkezett, reméljük lesz folytatás!

Sokan nem is gondolnák, de Pete Cabrinha, az 1985-ös wave világbajnok, és a Carbrinha Kites tulajdonosa többször is járt, és szörfözött Magyarországon. Erről egyébként a Petőfi Rádió szörfmagazinjából megmentett hanganyagokból már hallhattál, ezek régóta elérhetők a windsurfing.hu -n itt >>

A szörfözés a 90-es évek elején elég jól támogatott, a média által is felkapott sport volt, amit ezek a képek is tanusítanak. Az MVSZ balatonfüredi telepén 1990 szeptember 7-9  között megrendezett HB Kupára HB logós, a NeilPryde által gyártott szörfvitorlák készültek, Magyarországra látogatott Pete Cabrinhán kívül még a francia Nathalie Lelievre is, a versenyre Harmati Árpád - a HB által szponzorált - superbikeos motorversenyzőt is meghívták.

Kicsit lejjebb görgetve pedig egy interjút olvashatsz, amit már Pete Cabrinha egy későbbi, 1993 látogatása során készített a wave-világsztárral Albert Györgyi.

Pete Cabrinha, Balatonfüred

Nathalie Lelievre

Harmati Árpád - Superbike / Pete Cabrinha / Keczéry László - szörfbajnok

Kálmándy Ferenc / Pete Cabrinha

A szörf királya (Hajó 3. szám - 1993. július-augusztus)

Pete Cabrinha

32 éves, 175 cm magas, 65 kg súlyú, a Hawaii-szigeteken (Maui) él. A szörfözés legnagyobb alakjai közé tartozik, 1985-ben nyert profi világbajnokságot "wave per formance"-ben, azaz a hullámokon bemutatott látványos trükkökben. A hírnevet számára mégsem az eredmények hozták meg, hanem a varázslatos videók, ahol Pete videokazetták tucatján mutatta be a jobbnál jobb figurákat a hullámokon, szörfösök százezreit ejtve ezzel ámulatba. Számos manőver fűződik a nevéhez. Fiatal kora ellenére élő legenda.

Már hagyomány, hogy az évenként sorra kerülő balatonfüredi HB-kupa díszvendége Pete Cabrinha, aki a nagy szelek és hullámok birodalmából eljön hozzánk, hogy könnyű szélben, motorcsónak kavarta hullámokon mutasson be trükköket, manővereket fotósoknak, tévéseknek és persze a magyar szörfösöknek. Albert Györgyi és Tóth László egy szélcsendes pillanatban mikrofonvégre fogfa Pete Cabrinhát.



Részlet az interjúból:

- Miután Hawaii államban született, elég nehéz lett volna elkerülni ezt a sportágat.

- Igen, már ötéves korom óta szörfözök, és az az igazság, hogy - kis túlzással - előbb álltam meg a szörfdeszkán, mint ahogy megtanultam volna járni vagy beszélni. A szomszéd fiúnak volt egy szörfdeszkája, mondta, hogy próbáljam ki. Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, nekem sokkal jobban ment, mint neki, úgyhogy addig gyűjtöttem a pénzt, míg meg tudtam venni a legújabb és legmodernebb szörfdeszkát.

- Mindent elért, amit ebben a sportágban el lehet érni. Soha nem akart lógni, soha nem unta az edzéseket?

- Jaj, dehogynem, az egyszerűen elképesztő, hogy az ember harminc napon keresztül napi 10-12 órát szörfözik, és akkor egyszer csak van egy szabad napja, vezet a tengerparton, fúj a szél, süt a nap, kék a tenger.. Egyszerűen lehetetlen arra gondolni, hogy a harmincegyedik napon ráálljak a deszkára. Persze volt már olyan is, hogy elmentem két hét szabadságra, és a két hetet ugyancsak szörfözéssel töltöttem. Szóval, ha úgy érzem, hogy kicsit lógnom kell, azt gondolom, hogy szervezetem üzen nekem, hogy hagyjam pihenni, hagyjam feltöltődni, mert csak így kerülhetem el azt, hogy idő előtt kiéljek ebből a sportból.

Pete Cabrinha - Rail Ride

- Még a legmegátalkodottabb feministák is elismerik, hogy vannak olyan sportágak, amelyek művelésére nem igazán alkalmasak a nők, vagy legalábbis nem tesz jót az egészségüknek. A szörf nem tartozik ezek közé.

- Hihetetlenül gyönyörű alakot csinál egy hölgynek, hogyha szörfözik. A szörfös lányok a legcsinosabbak közül valóak, Gyönyörű a lábuk, feszes a fenekük és teljesen lapos a hasuk.

- Soha nem jelentett gondot az, hogy megállapítsa, a hölgyek miért csapódnak önhöz? Azért, mert igazán szeretik, vonzódnak önhöz, vagy egyszerűen csak a világbajnok mellett akarják tudni magukat?

- Hawaii-ban, ahol születtem, teljesen természetesen kezelnek engem is és minden társamat, Nem beszélve arról, hogy a szörfözés Európában az igazi szupersport, tehát mi itt vagyunk szupersztárok. Igen, az elején nagyon zavaró volt, amikor egy-egy versenyre a csinos, fiatal, középiskolás diáklányok jöttek, ott lógtak a parton, és bennünket vártak." Nem mondom, hogy nem éltem ezekkel a lehetőségekkel, de hát 32 éves vagyok, úgyhogy hazudnék magamnak és nagyon buta lennék, ha azt gondolnám, hogy mindenki a két szép szemembe szerelmes. Most már azért tudok nemet mondani, ezenkívül komolyan tartozom valakihez, Jólesik a figyelem, mindig adok autogramot, szívesen elbeszélgetek bárkivel, de ennyi.

- Mitől tart legjobban verseny közben?

- Én a bokámat féltem leginkább, ezért azt tudnám javasolni mindenkinek, hogy a lábtartó pántokat na-gyon-nagyon pontosan és precízen állítsák be, mert nagyon sok függ attól, hogy túl laza vagy túl szoros-e a lábtartópánt, Aztán nem szégyen védőruhát hordani, tehát nem feltétlenül szükséges - hogy stílszerű legyek - Hawaii-shortban szörfözni, Ezek közé tartozik a védősisak viselete, főleg kezdőknél. Nézzük a szörfdeszkát! Különösen az új deszkákon rengeteg éles, kiálló felület van. Ezt talán smirglivel a legjobb letompítani.

És a legfontosabb: nem szégyen profiktól tanulni, tehát tessék sok-sok videofelvételt nézni arról, hogy ők hogy csinálják. - Voltak már félelmetes pillanatai szörfözés közben?

- No, persze, ilyen gyakran előfordul, de a legszörnyűbb érzés az, amikor egy hatalmas hullámon felugorva nem sikerül az ugrás, és zuhanás közben azt látom, hogy a szörfdeszka alattam van és a szkeg fölfelé néz, és én pillanatokon belül ráesem, Brrr,., ez borzasztó!

- Néhányan már a dupla szaltót is megcsinálják.

- Igen-igen, már én is hallottam sok ilyen esetről, és már láttam is kettőt Hawaii-on, sőt már nekem is majdnem sikerült egyszer egy teljes két forduló, de én most a 360-ast gyakorlom hullámcsúcson, ez a csúcsmanőverem.

- A sebességi világrekord pillanatnyilag 82,7 km/h, Vajon fokozható-e ez a sebesség? Meddig? Lehetséges a 100 km/óra elérése?

- Igen, hogyne, de ez ebben a pillanatban nem a szörfösökön múlik, inkább a szörfön. Tehát a szörfgyártóknak kellene gyakrabban ellátogatniuk motorcsónakversenyekre, lenne mit tanulniuk a motorcsónakosoktól.

- Mi a hiteles története vitorlaszámának? (US 111, az egyes számok csak a legkiválóbb amerikai versenyzőket illetik meg - a szerző)

-1983-ban a Világkupa indulásakor San Franciscóban történt: Ken Winner, Robby Naish és én azon meditáltunk, hogy ki milyen vitorlaszámmal induljon, Mi voltunk a legjobbak, de senki nem akarta felragasztani az 1-es számot. Aztán egyikünk azt mondta: 11-gyel kezdjük. Így kapta Winner az US 11-et, enyém lett az US 111, Naishé pedig az US 1111.

Fotók: Kálmándy Ferenc
Hajó Magazin cikk: S. Tóth László

Az összes kép az 1990-es HB kupáról (credit: Kálmándy Ferenc) >>


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








54739
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz