Október eleji bajor versenyek magyar résztvevőkkel


2015.10.09

Bayerische Jugendmeisterschaft, BIC Supercup

Október 2 és 4 között került megrendezésre a festői szépségű Chiemsee-n a BIC Supercup következő és utolsó állomása. A magyar színeket Szlávi Roland és Geiger Richárd képviselte az erős mezőnyben. A változatos szélviszonyok között megrendezet öt sikeres futam alatt az eredmények szorosan alakultak. Roland végül a második, Richárd a negyedik. helyen végzett az U17-es kategóriában. A németországi versennyel lezárult az idén első alkalommal meghirdetett Európai Supercup sorozat, melynek az eredményhirdetése az október végi Szardínia szigetén megrendezendő világbajnokságon lesz. A dobogón már biztosan két magyar versenyzőt is ünnepelhetünk! Gratulálunk!

Bavarian-Master 2015, Chiemsee Insel-Marathon 2015

A fiatalok versenyével egy időben került megrendezésre Október 2-án a Bajor Raceboard Bajnokság, majd a következő két napon Európa egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szörfversenye a Chiemsee Insel Marathon. Főleg a maratoni verseny bizonyult embert próbálónak. Szombaton a nagy meleg, leálló szél, vasárnap pedig a verseny közben igencsak felerősödő szél tette próbára a több, mint 50 versenyzőt. A magyar színeket Gilicze Tamás és Nagy-Pál Levente képviselték.
A szervezők külön megköszönték, hogy Magyarországról is érkeztek versenyzők és szeretettel várnak még több magyart a jövő évi versenyen is!

Eredmények és fotók >>

Nagy-Pál Levente

 


F2 Axxis Most csak 155.000 Ft

Cimkék

Techno OD     Geiger Richárd     Raceboard    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








31213
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Severne Blade 2022

239 000 - 345 000 Ft

299 000 - 393 000 Ft

Severne Blade 2022
O´Neill neoprene

33 000 - 39 900 Ft

O´Neill neoprene
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

13 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 - 29 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2022

185 000 - 229 000 Ft

221 000 - 275 000 Ft

Severne Convert 2022
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021