Nem biztos hogy RS:X lesz az olimpiai szörf Párizsban


2019.05.21

Tavaly a World Sailing council döntött arról, hogy a Párizsi Olimpián 2024-ben ott lesz a windsurf, a felszerelésre vonatkozóan viszont nem határoztak. Sokan az RS:X továbbfejlesztett, foilra is alkalmas szörfjét gondolták a legesélyesebbnek, főleg, hogy a "Boards of directors" is ezt javasolta, illetve nem vetette fel egyéb pályázó felszerelések tesztelési lehetőségét.

Ezzel sokan nem értettek egyet, többek között Dorian Van Rijsselberghe, kétszeres olimpiai bajnok windsurfös sem, aki nyílt levelében foglalta össze aggályait az RS:X-el, a hozzáértő döntéshozók, a tesztelés és egyéb pályázatok figyelembe vételének hiányával kapcsolatban. Érvelt továbbá a monopol helyzet, és a látszólag elfogult döntés ellen is, tekintettel arra, hogy a döntésben azt is figyelmen kívül hagyták, hogy a többi pályázó olyan felszerelést ajánlott, melyek gyártása több cég által is biztosított lenne (ilyen például a régi-új windsurfer, melyről még februárban írtunk).

Talán a fenti levél, illetve a sajtóvisszhang hatására múlt hétvégén a World Sailing tanácsa végül döntésében a "boards of directors"-t arra kérte, tegyen új ajánlást a 2024-es windsurf osztályra vonatkozóan. Ez nem jelenti azt, hogy nem az RS:X mellett döntenek majd, de jó az esély arra, hogy egy olyan felszerelés jöhet szóba, ami felhasználóbarátabb, elérhetőbb, és nem egy monopol helyzetben lévő gyártó állítja elő.

RS:X

 

Windsurfer class

 

Matto


ReSailCle

Cimkék

Olimpia     RS:X    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








43502
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
F2 Shift

89 000 Ft

149 000 Ft

F2 Shift
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

86 490 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Tiki Impulse

155 000 - 158 000 Ft

Tiki Impulse
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

12 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2021

164 000 - 185 000 Ft

196 000 - 221 000 Ft

Severne Convert 2021
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021