MSZSZ - 6. Záró forduló, Balatonaliga


2018.09.28

A hétvégén zárult a FA Magyar Szörf Bajnokság pályaverseny sorozata Balatonaligán.
A szervezők elég komoly kihívás elé néztek, az előrejelzések alapján akár 40 csomós szél is lehetett volna szombat délelőtt.
Szerencsére a komoly szél 10 óra körül mérséklődött, így ideális körülmények között lehetett lebonyolítani a tervezett futamokat.
A versenyre több szlovák és cseh versenyző is érkezett.
A junior osztályban hatalmas csata volt Morvai Bálint és Pálinkás Tamás között, végül pontazonossággal zártak és Bálint állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Az U15-ös kategóriában a cseh és magyar titánok küzdöttek, és végül a cseh Krystina Chalupnikova nyerte a versenyt Morvai Anna és Negyeleczky Brúnó előtt (a versenyen kihirdetett eredményben egy másik szlovák versenyző szerepelt a harmadik helyen, de az eredmény számító program apró beállítási hibája miatt később a versenyrendezőség korrigálta az eredményeket).
A Raceboard kategóriában a szlovák versenyzők taroltak és vitték el az összes érmet, az aranyérmes a korábbi világbajnok és olimpikon Patrik Pollak lett.
A Formula osztályban Zöllner Viktor magabiztosan nyerte a versenyt.
A hawaii-i utat Zahorán Előd nyerte :)

Eredmények >>



Starboard 23

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








34882
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz