Magyar szörfösök a Wild Joe fedélzetén


2010.07.27

Magyesz

Wild Joe

Interjú Magyary-Kossa Zsolt 2003-as szörf freestyle bajnokkal

Az utóbbi időben a hazai vitorlázással foglalkozó médiumok szinte kivétel nélkül beszámoltak arról, hogy a világ első dönthető keel-es versenyvitorlása, mely már számos offshore versenyen bizonyított, a 60 lábas Wild Joe magyar kézbe került, magyar legénységgel fog részt venni különböző rangos versenyeken. A hajó már bizonyított, a legénység pedig ütőképesnek ígérkezik, remélhetőleg szép eredményekről is beszámolhat majd a hazai vitorlás média. A legénység egyik stabil tagja a 2003-as freestyle szörfbajnok Magyary Kossa Zsolt, őt kérdeztük a 2010-es szezon kilátásairól.

- Képzeld el, hogy kellemesen erős 25 csomós szélben, napsütésben verettek az óceánon. Nem lenne jobb inkább szörfözni?

Dehogyisnem. Csak nem az óceán közepén ,ahol minden előzetes elképzelés ellenére, sem a szél, sem a hullámok nem egyenletesek, sőt. Tehát ha választhatnék, akkor szörfözni inkább egy olyan helyre megyek, ahol szépen törtnek a hullámok partközelben. Tehát ha az óceánnál maradunk, akkor szörfözni ott jó, ahonnan elindulunk (Kanári szk., Zöld-foki szk.), illetve ahova megérkezünk (Karibi szigetvilág), közben pedig vitorlázni kell.

- Inkább vitorlázónak, vagy inkább szörfösnek érzed magad? Egyensúlyban van még a két sport, vagy már átbillent a vitorlázás oldalára?

Az utóbbi 3-4 évben több ok miatt is többet vitorláztam, mint szörföztem, de ennek ellenére a szörfözés maradt a fontosabb számomra. Ha itthon vagyok és válszthatok, akkor 4-es szél fölött mindig szörfözök. Más természetesen, ha előre elvállalok egy hajós programot. Ilyenkor akárhogy is fúj, beülök a hajóba és fájó szívvel nézem a szörfösöket.
Amúgy én nem választom szét ennyire azt, hogy ki a szörfös és ki a vitorlázó. 10 évesen kezdtem vitorlázni, de a sportszerű vitorlázást 16 évesen abbahagytam a szörf miatt, viszont szörfösként is igyekeztem nem kihagyni a jó vitorlázási lehetőségeket. Ahol a Balatonon szörfözöm, ott már vagy 10 éve mindig vannak katamaránok is, így amíg nincs elég szél a sikláshoz, akkor sem unatkozunk.

- Hogy ütőképes legyen a csapat, úgy hallottuk minimum 100 napos közös vitorlázás lett tervbe véve. Ezt mennyire tudod összeegyeztetni a családdal, szörfözéssel és.. munkával?

Az, hogy 100 napot megyünk-e, vagy kevesebbet, az még függ a majdani támogatóktól is. Ebben a sok napban benne vannak a versenyek közötti hajószállítások is, amelyek csak a legénység felét igénylik, tehát be tudjuk osztani, hogy ki mikor hiányozhat. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy augusztusban nagyjából szabadok leszünk, ekkor szeretnék szörfözni menni, illetve talán majd télen, ha sikerül. Mivel már kb. fél éve tudom, hogy mekkora leterhelésre kell a Wild Joe miatt készülnöm, ezért igyekeztem erre a munkámban is felkészülni, remélem nem fognak összecsapni a hullámok a fejem felett. Majd a szezon végén, novemberben kiderül, hogy valóban sikerült-e mindent megfelelően összeegyeztetni. Mindenesetre ezen a hajón menni részint megtiszteltetés, részint pedig hatalmas lehetőség, rengeteget fogunk tanulni egymástól és a hajótól.

- Hogy kerültél fel a hajóra?

A hajón nem én vagyok az egyetlen szörfös. Bár még nem ismerek jól mindenkit a legénységből, de velem együtt legalább 4-en vagyunk szörfösök, közöttük rajtam kívül még ketten voltak komoly funboard versenyzők korábban. A csapat magját az említett szörfös barátok alkotják, akikkel már régóta vitorlázom együtt itthon és tengeren is..

- Mi a szereped a hajón?

Holnap megyünk a hajót átvenni és most lesz az első edzés is, tehát a szerepek majd utána lesznek véglegesítve. Valószínűleg az orrdekken és az árboc körül lesz majd a helyem, de ez még alakulhat. Mindenkinek meg kell tanulnia minden posztot a kormányzástól az orrdekkes szerepig, hogy szükség esetén mindenki mindenkit tudjon helyettesíteni.

- Hol fogjátok az edzéseket tartani?

A hajó Horvátországban fog állni, az alapedzéseket is itt fogjuk tartani. Ezt kiegészítendő a versenyekre való hajószállításokat is próbáljuk edzésként végigvitorlázni és minden verseny előtt a helyszínen tartunk még néhány napos edzéseket.

Info a hajóról: http://www.wildjoesailing.com/

Köszönjük
Matto


ONeill Reactor

Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








89834
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz