![]() |
Hun18 - Varga Gábor |
![]() |
Hun18 - Varga Gábor |
Először is Boldog Karácsonyt és Sikerekben gazdag Új Évet
kívánok mindenkinek a Föld túloldaláról. Az itteni karácsonyi
időjárás 38 fok és 15-20 csomó. Teljesen ideális a
szörfözésre, még az új olimpiai hajóosztálynak is, ami 30
csomóig van hitelesítve.
Decemberben Két nagyobb verseny került megrendezésre Ausztráliában RS:X osztályban. Az állami bajnokság Woolloongongban került megrendezésre (Sydneytől 1 órára délnek), amit két naposra terveztek, de egy nap lett belőle a körülmények miatt.
Az első nap stabil 28 csomós szelet mértek 33 csomós ráfújásokkal. A 8 fős csapatból csak 4en merészkedtünk ki a 9,5-ös vitorlákkal. Azt kell mondjam, hogy ekkora szélben ezekkel a cuccokkal tényleg már a határt súroltuk. A nagyobb befújásoknál reménykedtünk, és erősen kapaszkodtunk szinte teljesen előretolt árbocokkal. A hátszél még ennél is nehezebbnek bizonyult még úgy is, hogy feltettük a skeg fölé a középső papucsot.
A második nap enyhébb, forgó széllel indult, egész nagy lukakat hagyva a pályán, és délutánra ismét beerősödött a nyugati szél. A rendezőség egészen jól szervezte a dolgokat, és sikerült 7 futamot csinálni aznap. A technika ördöge vagy talán Neil Pryde ördöge azért rányomta a versenyre a bélyegét. A gyenge minőség miatt 3 hosszabbító is törött (kettő szerencsére még a parton) és több deszka orra is kezdett szétválni az ütődésektől. Az utolsó futam már teljesen házibajnokság hangulatában zajlott, mivel egyedül Áron és én rajtoltunk el. A végeredményre sem panaszkodhatunk, Gádorfalvi Áron elhozta az aranyat jómagam (Varga Gábor) pedig a második helyen végeztem.
Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.
Sikeresen hozzáadtuk a terméket a kosaradhoz!
Hibás email vagy hibás jelszó!
Feldolgozás folyamatban...