Karpathos diaries 9. rész


2015.02.14

SVB

Szabadnap volt, nem is nézett ki annyira faszán az előrejelzés, hogy rohanni kelljen, elég volt csak délre beérni a centerbe, közben a szélmérő 17-19 csomót mutatott.
4.5-el és a Joker-rel 2 óra jutott, Pawel-el (lengyel csoport van itt, aztán ő az egyik oktató) kicsit gyakoroltunk, kissé vizes switch kono összejött. Ez volt a délelőtt.
Aztán kaja, kis alvás, ami olyan jól sikerült, hogy utána már nem is nagyon volt kedvem visszamenni, a lábfejem is fájt, még kissé az árbochosszabbító beleveréstől, szóval inkább hazamentem.
Otthon a tetőre még felmentem, mert valami gyanús dolog megvillant a vízen, de az útról nem nagyon lehetett látni, a tetőn aztán premier plánban lehetett csodálni, hogy spock into valami, új Neilpryde vitorlával. Közben pörgött vadul az agyam. 2015-ös modellt ilyenkor csak a nagyon menők kapnak, Andraz Zan még ideivel megy. Kombinálva a pletykával, hogy Steven Van Broeckhoven a szigeten van, spockból elindítani más manővert pedig nem sokan tudnak, pillanatok alatt összeállt a kép.
Belegondolva abba, hogy már úgyis nap vége van, fáj is minden, videón mégiscsak jobban látni, meg már rég lelép, mire én odaérek, csak duruzsolta a kisördög a fülembe, hogy többet én ilyet nem nagyon fogok látni.
Elindultam visszafelé a centerbe (átkozva a szemét kisördögöt), éppen csak nem futva, persze egy autós se állt meg. A centerben sosem látott rohanással trimmeltem egy 4.2-t (mindegy csak valahogy nézzen ki alapon), és sprinteltem a vízre mint az őrült. Amilyen gyorsan csak tudtam, felkrajcoltam a Devils Bay-be. (45 perc telt el azóta, hogy a tetőn láttam a vitorlát, és már Devils Bay-ben voltam, ennyire gyors itt, senki nem lesz soha ezután)
És akkor ott volt a Belga.
Ez az ember egy állat, én küzdök, hogy valahogy overpower-ben a vitorlával tudjak kezdeni valamit, ő meg teljesen lazán átdobja a vitorlát (nem is switch-ben), és katapultál 2 méter magasra, rotál, leérkezik, és ugyanezzel a lendülettel mégegyszer. Láttam a videókat, de ez így élőben teljesen más.
És nem esik el, hihetetlen.

Thomas-t az edzőt kell megszorozni ezerrel a négyzetre emelni, és még a közelében se vagyunk, pedig azért őt is élmény nézni. Igyekeztem nagyon, hogy ne legyek neki útban, de a végére kissé azért Groupie-nak éreztem magam.

2 nap múlva aztán a Baja Beach Bar esti buliján figyeltük, hogy egy sört nem tud nyugodtan meginni, mert állandóan annyian vannak körülötte, és nem csajok. Valószínűleg a szerződésben ez is benne van.


Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








63933
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Severne Blade 2022

239 000 - 345 000 Ft

299 000 - 393 000 Ft

Severne Blade 2022
O´Neill neoprene

33 000 - 39 900 Ft

O´Neill neoprene
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

13 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 - 29 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2022

185 000 - 229 000 Ft

221 000 - 275 000 Ft

Severne Convert 2022
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021