Karpathos diaries 10. rész


2015.03.03

Az utolsó heteken már annyian mentek haza a csapatból, hogy hiába lett kevesebb a vendég, ugyanúgy sok volt a munka.
A munka utáni vízre rohanás is meglassult kissé, és mindenki megpróbálta még kigyötörni magából valahogy a maximumot, hogy a következő szezonra aztán megint elfelejtse a nagy részét.
Az utolsó napokban csak engedtem a nyomásnak, hogy kisebb deszka kell nekem és el is vittem egy 99 Skate-et, hogy megnézzem mit haladt 2008 óta a világ. Elég sokat. Hiába kisebb, mint a Joker vagy a Chilli, ugyanolyan gyorsan siklik meg, és nagyobb a végsebessége is, valamint ezzel sikerült végre igazán magasra katapultálni egy sw kono kísérletet. Ha nem lepődök meg, hogy hűű, ez de magas, és lesz hirtelen tériszonyom, akkor simán be lehetett volna fejezni, de a becsapódás után is körbeért a vigyor a fejemen. Tényleg tudnak valamit ezek a modern freestyle deszkák.

A végére pedig álljon itt a szezon teljesen szubjektív statisztikája, ami sokak szerint az eddigi legrosszabb volt, de valahogy mégis működött a 4.2 nagyon sokszor.
(Az elején mindenki kiröhögött, hogy 5.3-mal is megyek a vízre, aztán ahogy rájöttem mennyire nehéz itt az összes rigg, már csak 5.0, majd a legvégén már csak a 4.2 vagy a 4.7 Hero volt az, amivel hajlandó voltam bemenni.)
A statisztikában azok a napok vannak feltüntetve, amikor szörföztem. Egy üres napnál simán lehet, hogy nem volt kedvem, időm, előzőleg bevertem valamim. A piros betűs ünnepnap volt a szabadnap.

Szélstatisztika - 2014-szezon

Jaigen. Vanda beállta a spock-ot.
 


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








20115
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz