ISAF VB - Tavira - Beszámoló


2014.07.21

További képek >>

Július 12. és 19-e között Portugáliában, Tavirában rendezték meg az idei ISAF ifjúsági világbajnokságot. Hazánkat Sánta Bence képviselte az erős szörfös mezőnyben, ahol hasonlóan az olimpiához, minden ország legjobb fiú és lány versenyzői indulhattak.

“A versenyen szinte végig a közepes erősségű Sea Breeze fújdogált, kivéve a harmadik napon amikor is a szél hiány miatt elmaradtak az aznapra tervezett futamok.
Az első nap 10-15 csomós szélben versenyeztünk, ahol egy szerényebb kezdést követően két jó futamom volt, hiszen 16. és 17. helyen értem célba. A második napon kicsit kisebb szél várt ránk, ahol ugyancsak a középmezőnyben tudtam szörfözni. Két nap után összesítésben a 20. helyen álltam.
Szerdán csak a vitorlázóknak rendeztek futamokat, mivel a szél nem érte el 3-5 csomót sem.
A negyedik nap 1 beaufortos szél fújdogált. Három gyengébb futam után két helyet estem vissza.
Szerencsére az utolsó napra összeszedtem magam és kemény versenyzéssel és jó taktikával 14;15. és 16. helyen értem célba.

Összegezve: egy rendkívül jó verseny volt. Profi rendezés, erős mezőny. Ezen a helyen a versenyzés koránt sem volt egyszerű. Nehéz volt jó stratégiát építeni hiszen erős az áramlás, amely a pálya egyes részein különféle erősségű volt, sokszor a “rosszabb” oldalon erőssebb, frisseb szél fújt. Így az élmenőknél is gyakran megesett, hogy egy futamgyőzelem után, hirtelen a középmezőnyben találták magukat. A versenyt a fiúknál az izraelli Yael Paz nyerte, a lányoknál az orosz Stefaniya Elfutina. Erre a versenyre boldogan gondolok vissza hiszen szinte minden percét élveztem. Kimondottan az utolsó napot. Szeretném megköszönni a Magyar Szörf Szövetségnek támogatását!”

Sánta Bence

Eredmények >>
Képek, videók >>

 

 

 


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








86497
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

565 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021