IQ Games Cadiz - 2024 Március


2024.03.14

Szombaton a medal race-ekkel véget ért a verseny, ahol a 2. helyen álló Simon Hanna révén voltunk érdekeltek, viszont az időjárási viszonyok miatt az U17-es illetve U19-es lányokat végül nem engedték ki a vízre.

Ezáltal Hanna a sérülése utáni első versenyén, minimális vízi edzéssel a háta mögött és fájdalommal a lábában rögtön egy értékes nemzetközi dobogós helyezéssel nyitott.

A felnőtt fiúk szerepléséről elmondható, hogy összességében valamennyien közelebb kerültek az élmezőnyhöz. Sánta Bence 31., Bors Máté 35., Kossovics Máté a 38. helyen végzett az 58 induló közül. Számukra a következő állomás az olimpiai kvalifikációs viadal helyszíne, Hyeres lesz, ahol már a felszerelések tesztelésén és beállításán lesz a fő hangsúly.
A hölgyeknél Szentiványi Sára versenye nem sikerült túl jól az extrém körülmények között, annak ellenére, hogy technikailag lépett előre.
A fiatalok most Cadizban kezdtek ismerkedni osztályukban a nemzetközi versenyzéssel, így esetükben a tapasztalatszerzés volt az elsődleges cél.

Eredmények >>

IQ Games, Cadiz - 3. nap

Utassy Loránd szövetségi kapitány beszámolója:

A tegnapi szélcsendes nap után mára teljesen megváltoztak a körülmények, a reggeli délies 12-16 csomós szélre már 9 óra után rámozdult a rendezőség és indultak is ki a versenyzők mindkét pályára.
A mai napon az U17 és a felnőtt csapat kezdett, míg az U19 parton halasztott.
Hannának ez volt a hosszú kihagyás után az első rendes nagypályás futama, illetve futamai. Az első rajtnál beragadt, de így is 4. helyen végzett, majd a két ezt követő kiváló rajt után lett egy csodálatos futamgyőzelme és egy második helye, a 4. futamra a szél nagyon felerősödött és többet hibázott, sajnos az élről esett és csak a 6. helyet szerezte meg, de így is feljött a 2. helyre összetettben, ami parádés teljesítmény csavarokkal a lábában. Tófalvi Farkas a legkönnyebb a mezőnyben, így inkább edzés jelleggel küzdötte magát végig a pályán az erős szélben.
A felnőtt férfiaknál a mai napon Bors Máté érte el a legjobb futam eredményeket átlagban, de Bence és Kossovics Máté is jól teljesített a középmezőnyben. A mezőny nagyon sűrű, mivel mindenki készül az áprilisi olimpiai kvalifikációs versenyre. Sajnálatos módon a nap két magyar-magyar óvást is hozott, amit Sánta Bence nyert meg, de jó lenne ezeket az ütközéseket, óvásokat mellőzni a jövőben.
Szentiványi Sára a futam elején egy kör erejéig tudja tartani az élmezőnyt, de utána elfogy a koncentráció. Ezt még lehet javítani a hátralévő időben.
Mire az U19 vízre ment stabilan 25 csomós szél fújt, ami Mihálkó Máté számára sem kecsegtetett túl sok jóval, de szépen küzdött, majd a második futam rajtja után úgy láttam jónak, hogy kiküldöm a partra, mert jött a "gerenda" 30 feletti pöffökkel és szakadó esővel. Szerencsére nagyobb károk nélkül megúsztuk a napot.
Holnapra is erős szelet várunk három méteres hullámokkal... MEGLÁTJUK!

 IQ Games, Cadiz - 1. nap

Utassy Loránd szövetségi kapitány beszámolója:

Egy nagyon rövid, de edzésekkel teli szünet után ismét versenyeznek válogatottjaink Cadizban, immáron az IQ Gamesen, ahol több, mit 200 versenyző méri össze tudását különböző korosztályokban.
A keret változatlan: Simon Hanna U17, Szentiványi Sára női, Tófalvi Farkas U17, Mihálkó Máté U19, Bors Máté, Kossovics Máté és Sánta Bence felnőtt férfi kategóriában.
Az első napra offshore szelet jósoltak, ami be is jött, 6-12 csomó közötti szélben bonyolították le a futamokat 2 pályán. Nagyon trükkös futamok voltak, résen kellett lenni.
A felnőtteknél Sánta Bence fantasztikus második helyezése kiemelkedik a futamok közül, míg a fiataloknál Simon Hanna sérülés utáni visszatérése a legjobb hír, illetve, hogy az első futamban már a 3. helyen ért célba. Sajnos a hosszú kihagyás után még kicsit akadozik a gépezet, de szerencsére látszik a fény az alagút végén, úgy gondolom, hogy fokozatosan egyre jobb futameredményeket fog elérni és harcban lesz a dobogós helyek valamelyikéért.
Íme az eredméyek:


Cimkék

IQ foil     Simon Hanna    

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








40272
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

Komplett wingfoil

569 000 - 889 000 Ft

950 000 - 1 043 000 Ft

Komplett wingfoil
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Starboard Futura 2023

699 000 - 729 000 Ft

1 059 600 Ft

Starboard Futura 2023
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
Duotone E_Pace 2022

189 000 - 245 000 Ft

299 000 - 398 000 Ft

Duotone E_Pace 2022
ION Amaze Core 5/4

75 000 Ft

126 000 Ft

ION Amaze Core 5/4
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Duotone S_Pace

228 000 - 265 000 Ft

353 000 - 411 000 Ft

Duotone S_Pace
Pat love impact vest

32 000 Ft

52 000 Ft

Pat love impact vest
Starboard Carve 2023

465 000 - 679 000 Ft

787 600 - 995 600 Ft

Starboard Carve 2023
ION Icon deréktrapéz

69 000 Ft

142 000 Ft

ION Icon deréktrapéz