Helyzetjelentés a profik szezonra való felkészüléséről


2023.01.09

Bár tavaink nincsenek befagyva, és fel lehet jól öltözni, a hazai téli körülmények nem a legjobbak a nemzetközi versenyekre való felkészülésre. Megkérdeztünk néhány profit, hogy készülnek a 2023-as szezonra.

Simon Hanna

A héten kezdtem el a vízi felkészülést a 2023-as szezonra Izraelben, a Vörös-tengeren. Lehetőségem van csatlakozni az itteni csapathoz, ahol sok korombeli versenyző van, így a januári-márciusi edzőtáborokat itt fogom végezni. Az itt jellemző északi 15-20 csomós szél ideális az edzésekhez, kifogásolhatatlan a hely :))

Ha minden jól megy februárban az izraeli bajnokságon részt tudok venni itt Eilatban, szezon indító versenyként tökéletes bemelegítés. Nagyobb versenyek közül a júliusi Európa-bajnokság lesz az első megálló a garda tavon, a második pedig a cadizi világbajnokság októberben. Ezeken kívül a magyar bajnokság fordulóin, illetve kisebb versenyeken (pl.: iQGames) is tervezem az elindulást.

Cholnoky Sára

A 2022-es szezont az október végi bresti világbajnoksággal fejeztem be, majd ezt követően megkezdtem a téli alapozást, hazai szárazföldi edzéseket. A 2023-as évet egy hetes magaslati edzőtáborral indítottam Ausztriában, ahol az állóképességen volt a hangsúly (futás, sífutás, sítúrázás). Január 15-én utazom a Kanári-szigetekre, ahol a téli vízi edzéseket fogom megkezdeni. A nemzetközi mezőny nagy része itt készül, így több versenyen is el tudok indulni. Januárban az iQGames-en, majd februárban a Lanzarote Sailing Weeken fogok versenyezni.

Sánta Bence

Október óta itthon vagyok és a szárazföldi edzéseken van a hangsúly. Pár hét múlva kezdem meg a vízi felkészülést a spanyolországi Cadizban, ahová Kossovics Mátéval utazom ki és a korábbi évekhez hasonlóan egy nemzetközi versenyzőkből álló csapathoz csatlakozunk. Pár edzőverseny után májusban Európa-bajnokságon fogok részt venni Görögországban.

Bors Máté

A 2022-es IQFoil EB óta nem sokat voltam vízen egy sérülés miatt, ami miatt a bajnokságot sem fejeztem be, de hál istennek ebből már felépültem, és újult erővel állok bele az új évbe.

A 2023-as évre kiköltöztem a Kanári-szigetekre, Lanzarote-ra. Itt a déli részen szörfözök a Marina Rubiconból indulva. Ez a kikötő ad helyet idén januárban két nagy IQFoil versenynek évindításként, valamint egy év múlva itt lesz kvalifikációs VB a 2024-es olimpiára. A jó idő és a stabil szél mellett ez indokolja a helyválasztást.

Az év 90 százalékéban itt fogok edzeni, és per pillanat úgy tűnik, csak 1-2 IQ Games-re megyek el. Ez elsősorban anyagi okok miatt van így.

Ahova viszont biztos megyek, az Hyères. Idén áprilisban IQGames lesz, jövőre pedig a Last Chance Regatta, ahol a kvalifikációs rendszer szerint a legtöbb esélyünk van megszerezni a kvótát.

A 2023-as év vízválasztó lesz az olimpiai felkészülés szempontjából. Szponzorokat és támogatókat kell még szereznem, hogy végig tudjam csinálni felkészülési programomat, de úgy gondolom jó úton haladok a siker felé és egy szuper év vár rám. A Flaar Performance Sailing támogatásának köszönhetően saját motorcsónakkal kezdhetem meg az évet Lanzarote-n, szóval kezdésnek elég jó.

Morvai Bálint

Szeptember óta Barcelonában élek. Ide járok egyetemre és itt is végzem a téli felkészülést. Az El Balís csapattagjaként heti szinten részt tudok venni vízi, valamint szárazföldi edzéseken.  A nyár óta sok-sok edzésen és helyi versenyen vettem részt, ahol többször is dobogós helyen sikerült végeznem.  Tervezek februárban az Andalusian Olympic Week-en részt venni Cadizban, ami a 2023-as év első nagyobb versenye lehet számomra.

Kossovits Máté

A novemberi Brestben lévő Ifjusági EB óta nem álltam deszkán, azóta szárazföldi edzéseket végzek a súly növelésemre hangolva! Először Január 20-tól fogom elkezdeni a vízi edzéseket Cadizban Sánta Bencével Február 3.-ig. Február és Márciusban indulni szeretnék az ugyancsak Cadizban rendezett AOW-n és az International Games versenyeken.
Idén két hajóosztályban versenyzek, felnőttben és az ifiben is. A Cadizi téli és tavaszi felkészülés igencsak kedvező számomra mivel itt lesz megrendezve az IQ Foil Youth and Junior Világ bajnokság is a 2023-as szezon végén.

További fotók >>


Cimkék

Hozzászólások

Hozzászólok - +

Nem vagy bejelentkezve, ezért hozzászólásod csak moderálás után fog megjelenni.








76816
Írd ide az ellenörző számot:

Kiemelt ajánlataink

NeilPryde Nexus

69 000 Ft

84 000 Ft

NeilPryde Nexus
Pat Love bukósisak

16 990 Ft

27 000 Ft

Pat Love bukósisak
Mystic Star 5/3 backzip

69 000 Ft

113 000 Ft

Mystic Star 5/3 backzip
Severne Blade 2022

239 000 - 345 000 Ft

315 000 - 415 000 Ft

Severne Blade 2022
O´Neill neoprene

33 000 - 39 900 Ft

O´Neill neoprene
JP SuperLight

144 000 - 154 000 Ft

239 000 - 245 000 Ft

JP SuperLight
Neilpryde Nexus lady

69 000 Ft

84 000 Ft

Neilpryde Nexus lady
Ascan Jibe

16 900 Ft

Ascan Jibe
Tiki Trainer rig

145 000 - 159 000 Ft

155 000 - 169 900 Ft

Tiki Trainer rig
Prolimit Slider

23 000 - 29 000 Ft

29 000 Ft

Prolimit Slider
Severne Convert 2022

185 000 - 229 000 Ft

221 000 - 275 000 Ft

Severne Convert 2022
Gaastra Hybrid 2021

148 000 - 199 000 Ft

214 000 - 259 000 Ft

Gaastra Hybrid 2021