Főoldal
Cikkek
Heavy Tools Dahab Trip 2007

Heavy Tools Dahab Trip 2007

2007.05.14

Andris - Simán Siklik

Andris - Egykezes Flaka

Andris - Shaka

Barna - Jibe

Túlméretezett csomagokkal, megizzadva, kicsit fáradtan érkeztünk Sharm el Sheik repülőterére. Nem volt minden sima az indulással, a túlsúlyért is fizettünk, de ahogy kanyargott a gép a sivatagba ágyazott repülőtér betonútvesztőjében, lassan kezdtek elhalványulni a keserű emlékek, és egy bíztató gondolat vette át az irányítást – egy hónap szél, napsütés és tenger. Mit kívánhatnánk még? A taxis helyi srác mosolyogva lobogtatta a nevem a leendő szálloda, a Penguin Village feliratú papíron. Gyorsan, lelkesen felszórtuk a másfél mázsányi szörfcuccot a kisbusz tetejére, bezsúfolódtunk a többi magyar mellé, és irány a sivatag és a hegyek.


Andris- Loop	Andris - Gecko

Megérkezve a helyre eleinte furcsa volt az atmoszféra. A hotelvilággal ellentétben mi belecsöppentünk Masbat kisvárosi forgatagába, ami nagyjából 5 perc autózásra van a lagúnától, ahol az intenzív szörfélet folyik. Óriási a kavalkád, dudáló autók, önjelölt taxisok mindenfelé, akik megfelelő alkudozás után fillérekért szállítják az embert bárhová, rendszerint a pickup platóján. Pezsgő kis forgatagban találtuk magunkat, a zsebkendőnyi kis szobából kilépve a Penguin Village aranyos személyzete, helyi srácok köszöntek, érdeklődtek, segítettek a csomagokkal, bárhová indult az ember. A környező boltokban minden kapható, ami ilyenkor szükséges, az árak pedig az alkoholt kivéve bőven az itthoni árszínvonal alatt maradnak. Ideális hely egy szörfösnek. Több se kellett, nekivágtunk az ismeretlennek, néhány másodperccel az utcára lépés után három taxis vitatkozott rajtunk, hogy ki vigyen el minket a szörfcenterhez. Kiválasztottunk széles mosollyal szállt be a Jeep-be, és meg sem álltunk a lagúnáig. Útközben vettük csak észre a végletekig díszített belső teret, a plüssborítású, arany kormánykerekes műszerfalat csodálva a kétoldalt sorba rakott számtalan tükrökből húsz-harminc példányban csodálkoztunk vissza önmagunkra, miközben a rádióból szivárgó müezzin-ének ritmusára hajladoztak kinn a pálmafák.

Az első egy héten mindenféle gyönyörben fürödtünk, megcsodáltuk a környező hegyekről a festői kilátást, búvárkodtunk az ezerszínű korallvilág közt, százféle hal és rája közt úszkálva, felfedeztük az esténként különösen élénk parti sétányt a rengeteg hangulatos étteremmel, ahol méterenként állnak a vacsorára invitáló helyiek. Egy dolog maradt ki ebből a hétből, a szörfözés. Rekordhosszúságú szélcsend köszöntött be, aminek csak nem akart vége szakadni. Aztán eltelt az egy hét, elment a többi magyar, maradtunk mi - meg a remény, és lassan újra életre kelt a szél.

Barna - Loop

Barna - volcan

Barna - OH Jibe

A lagúna ekkor lett igazán izgalmas. Általában korán reggel indult a műszak, centernyitásra bőven lenn volt a lelkes szörfösök többsége, és fél kilenc magasságában már sós víz nyaldosta az ember lábát. A szél a parthoz közeli lagúnában pöffös, a kinti részen, amit speedy-nek becéznek, és a Napoleon reef zárja le a nyílt tengertől, már egyenletesebb és rendszerint erősebb. Gyönyörű a felkelő napba szörfözni, főleg, hogy amire annyi ideje vártunk, végre megérkezett. Az elején rendszerint a délelőtti szelekkel kellett, hogy beérjük, később aztán megmutatta az igazi arcát Dahab. Előkerült lassan a 4.7-es, 4.2-es vitorla is a zsákból, és kezdetét vette, amiért idejöttünk, a freestyle, a gyakorlás, a fotózás, az esések és az újra és újra wasserstart. Észtek, magyarok, németek, oroszok, mind-mind ugyanazért, ugyanott. Egymás után pörögtek a napok, észre sem vettük, és eltelt a második, a harmadik hét is, az idő múlását lassan már csak az egyre kérgesebb tenyerekből, az egyre ismerősebb helyszínekből, és az egyre gyakrabban sikerülgető manőverekből vettük észre. A sok freeride szörfös mellett megtaláltuk a helyi freestyleosokat, és lassan kollégákként üdvözöltük egymást a vízen. Könnyű belefeledkezni ebbe a világba, az élet fájdalmasan egyszerű, csak te, a szél, és a türkizkék tenger. A napot pedig mintha zsinóron húzná valami átkozott ősi Istenség, alig, hogy felkel, pörögni kezdenek az események, és apró villanás marad csak az oda-vissza taxizás, a csúszás a vízen, a parti beszélgetések, megbabonázva a pillanatba sűrített rengeteg élménytől felpillant az ember az égre, és máris az öböl túlsó oldalán lévő hegyek fölött búcsúzik tőled, otthagy a sivatagi félhomályban. Ilyenkor szomorúan vettük tudomásul, újabb szörfös nap telt el, ideje belevetni magunkat az esti teendők sorába.

A parti éttermek hangulata és a vacsorához járó ingyen vízipipa ellenére a legtöbbször a helyi magyarokkal vacsoráztunk a Golden Europe Hotelben. Marci és Ádám, a lokálbanda Assala falucskájában tengette életét. Sorsuk szörnyű – délig ágyban döglés, aztán szörf, este pedig közös lazulás . Assala Masbat folytatása, sok beduin és arab lakhelye, óriási meglepetések és fantasztikus látványok színtere. A mellmagasságig épült „házak” és falak folytatása családonként eltérő, a tetőt és a nyílászárókat hol kartondobozok, hol szárított növényzet, hol fémlemez alkotja. Az utcán legelésző, porból és szemétből csemegéző kecskék, és a kartondobozt majszoló tevék látványa mindennapos, a zajos beduin gyerekekből álló siserehad pedig a legváratlanabb helyeken bukkan fel, a kukák körül vagy az utcasarkon. Elkendőzött asszonyok, turbános férfiak, óriási kontrasztok. Az utcán az autók kaotikus összevisszaságban, főleg este, mikor mindenki fényszóró nélkül, csak nagynéha reflektort villantva és dudálva száguldozik Vacsora közben minden este ugyanakkor (amúgy naponta többször) „csendül” fel a müezzin ének a központi hangosbemondóból, mely az egész városkára szórja Allah igéjét, ha kéred, ha nem. Előbb-utóbb úgyis megszokod. Az éjszaka sem telik feltétlenül unalmasan, szórakozóhelyekből sincs hiány, választhatod az óriási, sétáló utca közepén álló hajót, a Totát, vagy a környező helyek valamelyikét.

Mikor a szeles időszakban néhány alkalommal pihenőt tartott a szél egy nap erejéig, kezdetét vette az alternatív szórakozás. Csodálkozó taxisok pillantásától övezve kis csapat vonult el rendszeresen a hotelsor mögött, hónuk alatt furcsa zsákok, rudak, kötelek lógtak. A kíváncsiság akkor hágott a tetőfokára, mikor különítményünk megérkezett célhelyére, a helikopter leszállóhelyre, és lázas szerelésbe, pakolásba, készülődésbe fogott. Aztán a sivatag közepén, a százszor száz méteres betonnégyszögön felugrott egy vitorla, aztán még egy, és kezdetét vette a görszörf. Ideális terepet találtunk, néha a mellettünk elvágtató lovasok kurjongatása, néha a fel-alá rohanó autók dudálása, a platón üldögélő beduinok kiabálása adta az aláfestő hangulatot a szárazföldi suhanásoknak, pörgéseknek, időnként eséseknek. Barnával meghívtuk a helyi magyarokat is (pontosabban miután kiderült, hogy hoztunk felszerelést, fellelkesülten jöttek velünk), és azóta jó pár lelkes taggal bővült az egyre nagyobb magyar görszörf közösség. Ádám már a funnelt gyakorolja, Marci fel-alá duck-jibeolt és pumpált, ha kevés volt a szél, Géza, a hoteltulajdonos pedig széles mosollyal körözött a csodálkozó beduin taxis pickupja körül. Este alig lehetett a srácok alól kiszedni a cuccot, és távozásunk után a helyi taxisok állítása szerint még órákig vörösen izzott a helikopter leszálló betonja, bizarr vörösre festve a környező pálmafákat.


Andris Lowwind	Barna Repül

Már három és fél hete tengettük életünket a Sinai déli részén, taxiból taxiba szállva, egyik szörfös nap a másik után tűnt el. Egyik este a beduinokkal megbeszélve meglátogattuk őket, egy tradicionális kecskesütésre, fenn a hegyekben. Klasszikus, földön ülős, szőnyeges hangulat, turbán alól mosolygó vidám fekete arcok és egy megnyúzott, előkészített kecske fogadott minket. A leendő vacsora ezután elfoglalta előkészített helyét a földbe ásott gödörben, alatta izzó parázs, rákerült egy fazék, jó néhány lapát homok, és tüzet raktak fölötte. Pár kör beduin tea felélénkítette a társaságot, kezdetét vette a beszélgetés, fotózás, elindultunk felfedezni a vidéket. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultunk hegyet mászni a sötétben, egyedül a hold és a partról felszűrődő lámpafény mutatták a kövek közt az utat. Méterről méterre maradt lassan mögöttem a társaság, a homok alatt izzó kecske, és a vakuvillanások, az egyre meredekebb hegyoldal vége felé pedig lassan rájöttem, hogy csak a sivatagi szél maradt társul. Mikor lenéztem, megdöbbentem. A mélység, a parti fényfüzér és a hullámok borzolta tengerről szemembe kacsintó holdfény belém zárta azt a pillanatot. Soha nem ismert nyelven beszélt a szél, mesélt emberekről, háborúkról, homokdűnékről és örök hiábavalóságról. Szép volt ott fenn, egyedül, lezártam magamban ezt az egy hónapot, és bár a hazaút még hátravolt, eldöntöttem magamban, hogy még idén visszamegyek. Sok még a felfedeznivaló Egyiptomban.

Kapcsolódó cikkek, képek: